magyarfutball.hu

2016.07.30 Kuttor Attila a Videoton U17 edzője lett

A Vidi hét korosztályos csapata is megkezdte a felkészülést a következő bajnoki szezonra. Ahogy korábban Kenyeres Imre, a utánpótlás sportigazgató korábban elmondta, a hatékonyabb munka érdekében jelentősen átalakult a Vidi utánpótlásának felépítése. Mostantól az U12-nél idősebb korosztályokban a főállású vezetőedző mellett még két edző segíti a gyermekek felkészítését, valamint egyéni edzők is bekapcsolódtak a munkába. Főállású edzőink között ráadásul több volt Vidi-játékos is szerepet kapott.
„Örülök neki, hogy vissza tudtam jönni a Vidihez, hiszen én Székesfehérváron telepedtem le a családommal, Fehérvár-központú vagyok annak ellenére, hogy a munka miatt sokat voltam úton. Amit kaptam a klubtól az itt töltött évek alatt, abból szeretnék most visszaadni mind többet a munkámmal. Remélem, hogy hozzá tudok járulni a Vidi utánpótlásának sikeréhez” – mondta Kuttor Attila, az U17-es csapat vezetőedzője.