magyarfutball.hu

2013.10.11 Lemondott Egervári Sándor

A hollandok elleni 8-1-es vereség után a szövetségi kapitány azonnal felajánlotta lemondását, amit Csányi Sándor, az MLSZ elnöke elfogadott.

Egervári Sándor a hollandoktól elszenvedett 8-1-es vereség utáni sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a meccs után felajánlotta lemondását, amit Csányi Sándor elfogadott. Az andorraiak elleni utolsó vb-selejtezőnkön megbízott kapitányként Csábi József irányítja a csapatot.

- Váratlanul ért ez a nagy különbségű vereség, még az első negyedóra után is voltak biztató momentumok, de utána sajnos beleszaladtunk a késbe, és szétestünk a végére - mondta Egervári Sándor a sajtótájékoztatón. - Gratulálok a holland csapatnak a csoport első helyéhez és a mai teljesítményhez. Minden tekintetben felülmúltak minket, kiválóan játszottak, de ehhez mi is asszisztáltunk. Felelősséggel tettem eddig a dolgomat, de ilyen vereség után úgy tisztességes, hogy felajánlottam a lemondásomat. Ez akkora pofon a magyar labdarúgásnak, hogy így éreztem helyénvalónak. Úgy gondolom, hogy három év munkája nem vész el, de egy ilyen vereség után az a becsületes, ha egy kapitány felajánlja a lemondását. A játékosokra nem tudok haragudni, de sajnálom, hogy így ért véget egy hároméves munka, azonban egy 8-1-es vereség után kötelességemnek éreztem lemondani.