magyarfutball.hu

2008.11.04 Kriston Attila távozik Paksról

Az őszi szezon végén szabadlistára teszi a Paksi FC Kriston Attilát. A klub vezetése szerint a játékos egyéb problémái miatt nem tudott a futballra koncentrálni. Úgy tudjuk, a középpályásnak önhibáján kívül adódtak családi problémái.

Az Újpest FC elleni mérkőzés óta különféle hírek kaptak szárnyra Kristonnal kapcsolatban Pakson. Ennek következményeként a Nemzeti Sport keddi számában megjelent egy cikk vele kapcsolatban.
- Mi nem kívántuk a játékos magánéletét a nyilvánosság elé tárni. Bár, aki egy kicsit is ismeri őt, az tudhatja, hogy súlyos problémával küzd a család. Ez meg is mutatkozott Kriston játékában, nem tudott a feladatára koncentrálni. Nem tudta szétválasztani a magánéletét és a labdarúgást. Ezért egyelőre szabadságoltuk, majd az őszi szezon végén szabadlistára helyezzük – mondta az üggyel kapcsolatban Haraszti Zsolt, a Paksi FC ügyvezetője a klub honlapján.
- Úgy ítéltük meg, hogy néhány idegenbeli mérkőzésünkön nem a képességeinek megfelelően szerepelt. Érthetetlenül gyenge, lélektelen játékot produkált – tette hozzá Gellei Imre vezetőedző.