magyarfutball.hu

2017.01.24 Kovács Ervin hazatért az Újpest csapatához!

Új utánpótlásedzőnket és Víg Péter klubunk utánpótlás operatív igazgatóját a papírok aláírását követően csíptük el pár mondat erejéig.
kép
„A Beerschot csapatában edzősködtem, akik az Ajax égisze alatt 1999-től egy igazán jó utánpótlásbázist építettek fel” – meséli Kovács Ervin. „A mostani belga válogatott játékosok közül többen megfordultak ott. Az én munkám a védőjátékosok egyéni képzésére irányult, ez lesz itt is a feladatom. Ez számomra igazán kézenfekvő, hiszen jómagam is védő poszton játszottam. Vannak jó ismerőseim a már itt dolgozó utánpótlásedzők között, és az Újpest FC által felépített utánpótlás elképzeléseik is nagyon illenek az én filozófiámhoz. Én is úgy gondolom, hogy fontos egyéni, specifikus képzést adni a fiatal játékosoknak, így nem volt kérdés, hogy igent mondok-e a felkérésre. Örülök, hogy itt lehetek, kíváncsian várom, mit hoz majd a jövő, és, hogy mennyire tudom majd átadni az én elképzeléseimet a fiatal játékosoknak.”

„Utánpótlásbázisunk még az építkezés fázisában van, ezért folyamatosan bővül az edzői stáb” – így Víg Péter. „Ervin szerepe már nyáron tervben volt, már akkor nagyon szerettük volna, ha csatlakozik hozzánk, akkor még nem sikerült, de most örülök, hogy itt van, és edzői csapatunk tagja lett. Specifikusan dolgozó edzőt kerestünk, Ő ebbe teljes mértékben beleillik. A tudása és a tapasztalata alapján nagy edzői erősítésnek értékelem a jelenlétét. Munkája az U9-es korcsoporttól az U19-ig fog terjedni, fontos, hogy a játékosok mihamarabb olyan képzést kapjanak, ami az ő posztjukon a legkifizetődőbb.”

Kovács Ervin 1984 és 1990 között az Újpest FC játékosa volt, új munkájához sok sikert kívánunk.