magyarfutball.hu

2001.09.10 Glázer Róbert lett a Kispest új vezetőedzője!

"A szakmai stáb összetétele nem változik, Glázertől azt várjuk, hogy az 5-8. helyre hozza fel a csapatot" - mondta Koncz László, a klub egyik tulajdonosa. "Ha a téli szünetig sikerül teljesítenie a feladatot, akkor elgondolkozunk azon, hogy jelentősen megerősítsük-e a keretet, megpróbáljunk-e még előkelőbb helyen végezni."

"Minden edzőnek megtiszteltetés, ha az élvonalból keresik meg "- jelentette ki a szakvezető. "Ennek ellenére nem mondtam azonnal igent, mert a harmadosztályú Veszprémhez hosszú távra szerződtem, és alakulóban volt egy jó csapat. A megállapodásomban azonban kikötöttem, hogy azonnal elengednek, ha az első osztályból kapok ajánlatot. Végül az döntött a kispestiek mellett, hogy Koncz Lászlóval korábban már dolgoztam együtt, jól ismerem. Ráadásul 51 éves vagyok, és nem tudhatom, mikor kapok megint egy ilyen lehetőséget."

Glázer a kispestiek játékerejéről és a célkitűzésről egyelőre nem nyilatkozott. "Legalább két hétre van szükségem a futballisták megismeréséhez, utána tudok csak véleményt mondani az esélyeinkről, illetve a szükséges változtatásokról".

Glázer kedden délelőtt 10-kor tartja első edzését a Bozsik-stadionban. A szakvezető a vasárnap lemondott Szurgent Lajost váltja fel a kispadon. Utolsó élvonalbeli együttese az előző idényben a Zalaegerszeg volt, a csapat vezetésével a tizedik lett.

A Kispest 8 forduló után 7 ponttal a 10. helyen áll, mindössze egy ponttal előzi meg a kieső pozícióban lévő, 11. Győri ETO-t. Kispesten került sor ebben az idényben a második edzőváltásra: augusztus 13-án Slavko Kovacicnak kellett távoznia a Vasastól, helyére Komjáti András érkezett.