magyarfutball.hu

2001.12.16 Glázer Róbert lett az Újpest vezetőedzője!

Az edzőváltás nem meglepő, hiszen már a záróforduló előtt borítékolható volt, hogy Kisteleki feláll a kispadról. Valószínűnek tűnt az is, hogy utóda Glázer Róbert lesz, hiszen a szakvezető jó barátságban áll az újpesti csapat tulajdonosával, aki már szerdán jelezte, hogy felveszi a kapcsolatot a kispesti trénerrel. Glázer ugyan cáfolta, hogy klubot váltana, Koncz László, a Kispest egyik tulajdonosa azonban jelezte, nem állnak az edző útjába, ha a távozás mellett dönt.

Amennyiben Glázer nem jött volna Újpestre, Lukács Ferenc Nagy Lászlót kérte volna fel a vezetőedzői posztra. Az eddigi edző, Kisteleki István nem távozik Újpestről, a továbbiakban sportigazgatóként tevékenykedik a klubnál. Valószínűleg az Újpest játékoskeretében is lesznek változások, az pedig már biztos, hogy Glázer Kispestről magával hozza a középpályás Piroska Attilát.