magyarfutball.hu

2005.01.15 Kenesei Krisztián Győrben folytatja

Reszeli Soós István, a Győr szakmai igazgatója örömmel jelezte, miszerint Kenesei Krisztián ügyében sikerült megegyezni a kínai Kuoannal, így a magyar csatár kölcsönben fél évig a Rába-parti együttest erősíti.

"Nagyon örülünk Kenesei érkezésének" - mondta Reszeli. "Nicsenko távozása után nagy szükségünk volt egy gólerős csatárra, és elsősorban Kenesei megszerzésében gondolkodtunk. Őt ugyanis kedvelik az ETO szurkolói is, ráadásul rutinos támadó, aki bizonyára nagy hasznára lesz csapatunknak. Természetesen gólokat várunk tőle, abban meg biztosak vagyunk, hogy gyorsan sikerül beilleszkednie. A center fél évre kölcsönbe érkezik hozzánk, hiszen kivásárlása nagyon sok pénzbe került volna, szerencsére azonban végre sikerült megegyezni a kínai klubbal és a csatárral is, így még bátrabban tervezhetünk."

A tervek szerint a szerződését szombaton délben aláírt Kenesei már a teremtornán is pályára lép az ETO színeiben.