magyarfutball.hu

2012.10.17 Kabát szerződést hosszabbított Újpesten

Az ujpestfc.hu beszámolója szerint Kabát Péter meghosszabbította szerződését, amely így 2014 nyarán jár majd le.

Az ujpestfc.hu híre szerint Kabát Péter szerződést hosszabbított, amely a 2013/2014-es szezon végén jár majd így le.

– Néhány héttel ezelőtt beszélgetésre hívott Roderick Duchâtelet úr a jövőmmel kapcsolatban. Elárulta, hogy azt szeretné, ha maradnék a klubnál, a válaszon pedig nem is gondolkodtam sokat, nagyon örülök a hosszabbításnak. Itt szeretném befejezni a pályafutásomat. Szeretem az egész közeget, amely a klubot körülveszi, a szurkolókat és persze a csapattársaimat is. Otthon érzem magam, és nem utolsó sorban érzem a tulajdonos úr és a szakmai stáb bizalmát. Abban is megállapodtunk, hogy ha fizikálisan bírom majd a terhelést, akkor jövőre akár újabb egy évvel megtoldhatjuk a megállapodást – mondta el Kabát a lilák honlapjának. A támadó eddig 92 gólnál tart az élvonalban, és ebben a szezonban még szeretné elérni a századik találatot is.

Ahogyan már írtuk, csatárunk jelenleg 92 élvonalbeli gólnál jár. Természetesen kíváncsiak voltunk arra, hogy ő mikor szeretné elérni a százas határt.

– Bajnokság közben nem azt szoktam számolgatni, hogy még mennyi gól kell különböző kerek számokig, de azért figyelem, hogy hol tartok. Bízom benne, hogy a hátralévő húsz forduló alatt elérem a százat, a következő évben vagy években pedig az eddigiekhez még jónéhányat hozzá is szeretnék majd tenni.