magyarfutball.hu

2011.08.30 Horváth a Videotonból Hollandiába igazolt

Horváth Gábor, a magyar bajnok Videoton válogatott labdarúgója kedden aláírta kettő plusz egy éves szerződését a holland első osztályban szereplő ADO Den Haag csapatához.

A megegyezést hétfőn jelentette be a hágai klub, a 26 éves védő menedzsmentje pedig arról számolt be, hogy Horváth átesett a kötelező orvosi vizsgálaton, és miután mindent rendben találtak, délután a játékos aláírta a szerződést.

"Hosszú napon vagyok túl, korán érkeztem, és tetőtől talpig megvizsgált az orvosi stáb. A fáradság ellenére nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhetek Hollandiába, egyfelől azért, mert a bredai időszak megmutatta, hogy beleillek ebbe a közegbe, fekszik nekem a holland futball stílusa, másrészt már az édesanyám és rengeteg barátom is itt él" - kezdte Horváth.

"Nem egy olyan klub vásárolt meg, amelyiket rendre kitömnek, hanem olyan csapat, amelyik az Európa-ligában indulhatott. Az egyetlen dolog, ami kicsit aggaszt, hogy nem hoztam magammal futballcipőt, a szakvezetés pedig edzésre vár szerda reggel. Most már csak az a fontos, hogy, akárcsak az előző idényben, ebben a szezonban is magyar bajnoki címet ünnepelhessek a hollandiai helyezés mellett. Hiszem, hogy képes lesz a címvédésre a Videoton, mert Paulo Sousa személyében a csapatot remek szakember irányítja, akitől ez alatt a rövid idő alatt is rengeteget tanultam. Tudom, sokan nem ezen a véleményen vannak, de én belülről láttam a csapat játékát, és ilyen korszerű futballt, mint amilyet a portugál edzővel játszik a Vidi, egy magyar csapat sem mutat. És bár nívósabb bajnokságban folytatom, az elmúlt heteknek köszönhetően nem lesz gond felvennem az itteni ritmust."

Horváth tréfásan megjegyezte, valószínűleg nem a Den Haag ellen nyújtott teljesítménye alapján szerződtették, mert a Breda futballistájaként öngólt szerzett azon a emccsen.