magyarfutball.hu

2019.05.25 Hegyi Krisztián a West Ham csapatához igazolt!

A West Ham hivatalos honlapján jelentette be, hogy az U17-es Európa-bajnokság ötödik helyén végző magyar futballválogatott kapusa, Hegyi Krisztián őket választotta.

"Korosztályának legnagyobb tehetségű kapusa minket választott más nagy klubokkal szemben. Meghívtuk őt és a családját is, és jó benyomást tett rájuk a központunk, a fiatalokkal való kapcsolatunk" - mondta a kapusedző, Xavi Valero, aki Gulácsi Péter indulását is közelről figyelhette Liverpoolban, Rafa Benitez állandó segítője volt.

Valero szerint igazi kincs a magyar kapus, ezért az első csapat mellé veszi, és a jelenlegi kapusokkal készülhet együtt. Az elsőszámú kapus jelenleg a lengyel Fabianski.
Hegyit a Haladástól szerezték meg, Szombathelyen nem működik rosszul a kapusképzés, mert Senkó Zsombort a télen a Juventusnak adták el. A 19 éves Kiss Ágoston pedig a német másodosztályú Bielefeldnél folytatja.

A West Ham a tizedik helyen végzett a Premier League-ben, korábban volt már magyar kapusa, Kurucz Péter. 2009-ben csereként beállva egy meccset kapott, egy év múlva egy súlyos térdsérülés derékbe törte a karrierjét.