magyarfutball.hu

2012.09.24 Híres Gábor lett a Balmazújváros vezetőedzője!

Mint ismeretes, a Balmazújváros vezetősége a gyenge idénykezdet miatt egy héttel ezelőtt szerződést bontott Arany László vezetőedzővel. Átmenetileg Pajkos János szakmai igazgató vette át a csapat irányítását, az együttes a beugró szakember vezetésével szombaton győztesen távozott az Üllői útról (2–3).

Az új, immár végleges tréner, Híres Gábor a nyárig Vácon dolgozott, érvényes szerződésének birtokában el is kezdte a felkészülést a csapattal, de az új vezetőség már nem számított a munkájára, így távozni kényszerült. A szakember mindenképpen hosszú távra tervez a Hajdú-Bihar megyei klubnál, amelynél adva vannak a feltételek az eredményes munkához. A csapat idei célja az első nyolc hely valamelyikének megszerzése, tehát a „csont nélküli” vagy az osztályozó által elérhető bentmaradás.