magyarfutball.hu

2005.07.07 Halmai Gábor újra próbálkozik

Több, mint két csapatra való labdarúgó gyakorolt tegnap az MTK Budapest színeiben a Sörgyár-pályán, azonban ez nem jelentette azt, hogy egyszerre ennyi futballista végezte volna a szakmai igazgató, Garami József által előírt gyakorlatokat. Sőt: Hrepka Ádám, Selei András és Horváth Levente nem is edzhetett kisebb sérülése miatt, míg Lipcsei Roland a többeiktől külön gyakorolt.

A tavaly több operáción átesett Halmai Gábor egy héten háromszor már az első kerettel készül, igaz, egyelőre csak a bemelegítést és a könnyebb labdás gyakorlatokat végzi a társakkal együtt. Az 57-szeres válogatott középpályás elmondta, a műtött térde még nem engedi teljes intenzitással tréningezni, ám egy-két hónapon belül ki kell derülnie, hogy ezen a szinten tudja-e folytatni a pályafutását.