magyarfutball.hu

2018.06.20 Szolnoki Roland a Puskás Akadémiához igazolt!

Szoszó 2008-ban tagja volt akadémiánk első Puskás–Suzuki-kupa alakulatának, amely csak a Real Madriddal szemben maradt alul a fináléban. A következő idényben debütált felnőtt csapatunkban a Siófok elleni másodosztályú bajnokin.
kép
A Videoton FC futballistájaként 2011 júliusában a Paks ellen mutatkozott be a magyar élvonalban, összesen 132-szer lépett pályára az első osztályban a fehérváriak színeiben. A Paulo Sousa-féle együttesben négyszer kezdőként kapott lehetőséget az Európa-liga csoportkörében 2012 őszén. A Székesfehérváron eltöltött időszak alatt háromszor ünnepelhetett bajnoki címet, kétszer szuperkupa-győzelmet, és egyszer ligakupa-elsőséget.

„Nagyon örülök, hogy hazatérek. Itt nevelkedtem az akadémián, nekik köszönhetek mindent, azt is, hogy a Videotonhoz igazolhattam. Szeretném megköszönni mindenkinek a bizalmat, aki segített abban, hogy ez az átigazolás megvalósuljon” – mondta szerződése aláírásakor Szolnoki Roland.

A móri születésű védő végigjárta a korosztályos nemzeti csapatokat, majd 2015 júniusában magára ölhette az A-válogatott mezét is: a Litvánia elleni 4–0-s magyar sikert hozó találkozót végigjátszotta.

Szolnoki Roland hároméves szerződést írt alá klubunkkal.