magyarfutball.hu

2013.10.28 Fülöp a Fradinál edz, könnyített munkát végez

Bő egy hete a Ferencváros labdarúgócsapatánál edz, de szigorúan könnyített külön munkát végez Fülöp Márton. Az aktív pályafutását rákbetegség miatt ideiglenesen szüneteltető, de – amint arról saját facebook oldalán napokkal korábban beszámoló – az utolsó kezelésen túljutó válogatott hálóőr ma sajtóbeszélgetésen számolt be a vele kapcsolatos hírekről.

Fülöp elmondta: egyelőre nem vesz részt a csapat közös edzésén – a zöld-fehérek holland edzőjének, Ricardo Moniznak köszönheti a lehetőséget, akivel még angliai légióskodása alatt volt lehetősége együtt dolgozni –, de még a kapusokkal sem tud gyakorolni, legfeljebb bemelegíteni – vetődésről még szó sem lehet, labdafogás azonban már mehet –, így leginkább úszik, kondizik, koordinációs feladatokat végez, próbálja a fizikai alapoktól felépíteni magát.
Petry Zsolt, a Hoffenheim kapusedzője időközben már felajánlotta neki, hogy hasonló lehetőséget ő is biztosítani tud a német élvonalbeli klubnál.
„Május vége, június eleje óta tudtam, hogy ez van, volt ez a kellemetlen négy és fél hónap, amit igyekszek magam mögött hagyni, a tanulságokkal együtt. Szeretnék elindítani egy új korszakot – mondta Fülöp Márton, aki megértést és türelmet kért és kapott a sajtótól és a nyilvánosságtól, most viszont örömmel állt rendelkezésre. – Derült égből villámcsapásként ért a hír, készültem egy hétközi play off-meccsre Görögországban, és édesapán hívott előző nap reggel, hogy azonnal jöjjek haza, mert a szövettan kimutatta, hogy gáz. Nem volt kellemes. Már le volt foglalva a nyaralás, amit le kellett mondani, jó csapatokkal tárgyaltam a nyári szerződést illetően, de ilyenkor ezek a dolgok eltörpülnek amellett, hogy ilyenkor mi minden fut át az ember agyán. De hál' Istennek túlvagyunk rajta.”

„Természetesen megijedtem, az ember ilyenkor a legrosszabbra gondol. Volt egy tüdő CT-m, ami vízválasztó volt, mert ez a fajta daganat, ami a karomban van elsősorban a tüdőt támadja be, hogy áttétet képezzen. Hál' Isten az negatív volt, ezzel valamilyen szintű teher azért lekerült a vállamról, de azért utána még egy kezelést meg kellett csinálni, hogy biztos legyen a dolog.”
„Sokat kellett a kórházban járnom, a harminc kezelés alatt naponta, és nem volt jó érzés azokat a tapasztalatokat átélni, amiket ott láttam, bár az ember ilyenkor teljesen másként lát mindent az életben, amikor úgymond saját maga tapasztalja meg valamilyen szinten a poklot. Ez volt a legnehezebb, látni a sorstársaimat, akik közül többen még sokkal nehezebb helyzetben is vannak, mint én. Ilyenkor meg hálát adtam a sorsnak, hogy ez ilyen hamar kiderült és ennyivel megúsztam.”
„Ilyenkor azért önkéntelenül elkezd az ember elmélkedni, hogy miért pont vele. De úgy voltam, hogy van egy feladat, megcsináljuk ezeket a kezeléseket, ebből kigyógyulni. Én úgy tekintettem erre az egészre, mint egy elvégzésre váró feladatra, amiről reméljük, hogy sikerült.”
Fülöp elmondta: nagyon jól érzi magát a Ferencvárosnál, ahol kiváló csapatszellemmel találkozott, Moniz pedig szerinte az egyik legjobb Magyarországon.
„Óriási pozitív megerősítés volt, amiért nagyon hálás vagyok, hiszen hihetetlen erőt adott. Biztos, hogy meggyorsította a folyamatokat” – mondta Fülöp a szurkolók nyújtotta támogatásról, akik a Csehország elleni augusztusi válogatott meccsen fejtették ki szimpátiájukat.
A 30 éves futballista kálváriája február óta tart, ám az akkori műtétet követően még hetek teltek el, amíg kiderült: rosszindulatú daganat támadta meg a szervezetét. Így hiába érezte magát ismét egészségesnek, és védhetett újra, már másfajta műtét vált szükségessé.
A rosszindulatú sejtek eltávolítását követően négy kemoterápiás és harminc sugárkezelés következett. Fülöp most a másfél hét múlva esedékes kontroll eredményét várja izgatottan, és bízik benne, hogy minden lelete negatív lesz. Azzal azonban ő is tisztában van: teljesen nem nyugodhat meg, hiszen éveken keresztül hathavonta kell járnia ellenőrzésre, és csak azután lehet gyógyultnak nyilvánítani.
Fülöp jövőbeli tervei között szerepel, hogy ismét a legmagasabb szinten védjen, legyen az akár a magyar, vagy éppen a görög élvonal.