magyarfutball.hu

2011.02.14 A Paks edzője és két bástyája is hosszabbított

Szerződést hosszabbított vezetőedzőjével, Kis Károllyal, valamint három játékosával is a Paks, így Éger László, a lehetséges távozóként többször is felmerült Szabó János és a fiatal Bohner Roland is újra elkötelezte magát - írja a klub hivatalos honlapja, a paksifc.hu.

Sajtótájékoztatót tartott hétfőn az Monicomp Liga 2010/11-es idényének egyik meglepetéscsapata, a Paks. Haraszti Zsolt ügyvezető a rendezvényen elmondta, hogy a klub két évvel meghosszabbította vezetőedzőjének, Kis Károlynak a szerződését, valamint három játékosával is új kontraktust írt alá a napokban - írja a paksifc.hu..
Két évvel hosszabbított a csapatkapitány, Éger László, eldőlt, hogy a több klubbal is hírbe hozott Szabó János is további négy esztendőre marad az atomvárosban, valamint új kontraktust írt alá Bohner Roland is, amely az elkövetkezendő három évre szól.
Ezután Kis Károly a téli felkészülésről elmondta, kemény ellenfelek ellen léptek pályára, a cél pedig az volt, hogy a paksiak gyorsabban tudjanak majd játszani a tavaszi szezonban. A szerződést hosszabbító csapatkapitány, Éger László is a jó rajtban bízik, és amondó, ha a csapat hamar elkapja a fonalat, a későbbiekben sem lehet majd baj.