Dvéri Zsolt
2010.05.31 Dvéri ismét - ezúttal végleg - abbahagyta
Egy fejezet végleg lezárult: a harmincnegyedik életévét augusztusban betöltő Dvéri Zsolt befejezte profi pályafutását. Igaz, a Videoton karmestere hat évvel ezelőtt egyszer már döntött így, ám borítékolható, mostani elhatározását nem változtatja meg. Személyében olyan labdarúgó mond búcsút a magyar élvonalnak, aki remek meglátásaival, kiemelkedő rúgótechnikájával igazi fazonszabásznak számított.
– Noha nem lett bajnok, karrierjét illetően aligha kell szégyenkeznie. Több mint háromszázötvenszer szerepelt az NB I-ben, játszhatott a válogatottban, a szép futball szerelmesei rajongtak a játékáért. Ha emlékeim nem csalnak, 1994 nyarán két tehetséges fiatal jelent meg a Vidi öltözőjében: az egyik Tóth Norbert volt, a másik Dvéri Zsolt.
– Seregélyesen tizenegy évesen kezdtem futballozni, egy évvel később már a Videotonhoz tartoztam. Volt olyan hét, hogy szombaton az ifi egyben, vasárnap kettős igazolással az NB III-as Bakonycsernyében, hétfőn pedig a tarcsiban futballoztam. Hogy mennyire tűntem ki a társaim közül? Kilencvenkettőben az év ifjúsági játékosának választottak meg, a mai napig megvan az a Samsung színes televízió, amellyel a teljesítményemet jutalmazták. Két évvel később a Honvéd ellen mutatkoztam be az első osztályban. Kikaptunk három egyre, de a szépítő gólunkat megelőző büntetőt én harcoltam ki.
– Székesfehérváron abban az időben megközelítőleg sem volt olyan eredményes a csapat, mint mostanság.
– Nekem mondja? Négy év alatt háromszor kellett osztályozót játszanunk a bentmaradásért, igaz, mindig sikerrel jártunk. Azonban sajnos nem csak a pályán voltak gondok, a klub anyagi helyzete sem volt ideális, így négy év után a Gázszerhez igazoltam. Székesfehérváron hontalannak csúfoltak bennünket, hiszen saját stadion hiányában Akasztón és a Videoton pályáján is játszottuk hazai meccseinket, nekem azonban csak szép emlékeim vannak a Németh László által korrekten irányított csapatról. Az anyagi gondok azonban itt is előjöttek, kétezer januárjában megszűnt a Gázszer, én pedig úgy határoztam, az Újpest ajánlatára mondok igent.
– Mi vonzotta a Megyeri úti együtteshez?
– Akkoriban elég kapós voltam, az Újpest és a Ferencváros például mindegyik átigazolási időszakban szívesen látott volna. Várhidi Péter valamennyi megnyilvánulásán éreztem, nagyon szeretne a csapatában látni, és bár épp akkor mehettem volna Izraelbe is, döntésemet nem akartam megmásítani.
– A tavasszal már a Videoton szakmai stábjának is besegített. Így lesz ez a jövőben is?
– Mezey Györggyel beszéltem már a hogyan továbbról. Az elmúlt idényben már tartottam egyéni foglalkozásokat a fiataloknak, és bár a Seregélyes megye kettes csapatát is én irányítom, ez a jövőben is így lesz. Amatőr szinten mindenképpen futballozom még, tervezem, hogy idővel amatőr fogathajtóversenyeken indulok, és tanulok annak érdekében, hogy jó edző váljon belőlem.
– Noha nem lett bajnok, karrierjét illetően aligha kell szégyenkeznie. Több mint háromszázötvenszer szerepelt az NB I-ben, játszhatott a válogatottban, a szép futball szerelmesei rajongtak a játékáért. Ha emlékeim nem csalnak, 1994 nyarán két tehetséges fiatal jelent meg a Vidi öltözőjében: az egyik Tóth Norbert volt, a másik Dvéri Zsolt.
– Seregélyesen tizenegy évesen kezdtem futballozni, egy évvel később már a Videotonhoz tartoztam. Volt olyan hét, hogy szombaton az ifi egyben, vasárnap kettős igazolással az NB III-as Bakonycsernyében, hétfőn pedig a tarcsiban futballoztam. Hogy mennyire tűntem ki a társaim közül? Kilencvenkettőben az év ifjúsági játékosának választottak meg, a mai napig megvan az a Samsung színes televízió, amellyel a teljesítményemet jutalmazták. Két évvel később a Honvéd ellen mutatkoztam be az első osztályban. Kikaptunk három egyre, de a szépítő gólunkat megelőző büntetőt én harcoltam ki.
– Székesfehérváron abban az időben megközelítőleg sem volt olyan eredményes a csapat, mint mostanság.
– Nekem mondja? Négy év alatt háromszor kellett osztályozót játszanunk a bentmaradásért, igaz, mindig sikerrel jártunk. Azonban sajnos nem csak a pályán voltak gondok, a klub anyagi helyzete sem volt ideális, így négy év után a Gázszerhez igazoltam. Székesfehérváron hontalannak csúfoltak bennünket, hiszen saját stadion hiányában Akasztón és a Videoton pályáján is játszottuk hazai meccseinket, nekem azonban csak szép emlékeim vannak a Németh László által korrekten irányított csapatról. Az anyagi gondok azonban itt is előjöttek, kétezer januárjában megszűnt a Gázszer, én pedig úgy határoztam, az Újpest ajánlatára mondok igent.
– Mi vonzotta a Megyeri úti együtteshez?
– Akkoriban elég kapós voltam, az Újpest és a Ferencváros például mindegyik átigazolási időszakban szívesen látott volna. Várhidi Péter valamennyi megnyilvánulásán éreztem, nagyon szeretne a csapatában látni, és bár épp akkor mehettem volna Izraelbe is, döntésemet nem akartam megmásítani.
– A tavasszal már a Videoton szakmai stábjának is besegített. Így lesz ez a jövőben is?
– Mezey Györggyel beszéltem már a hogyan továbbról. Az elmúlt idényben már tartottam egyéni foglalkozásokat a fiataloknak, és bár a Seregélyes megye kettes csapatát is én irányítom, ez a jövőben is így lesz. Amatőr szinten mindenképpen futballozom még, tervezem, hogy idővel amatőr fogathajtóversenyeken indulok, és tanulok annak érdekében, hogy jó edző váljon belőlem.