magyarfutball.hu

2011.07.19 Dragóner megye egyes csapathoz igazol

Dragóner Attila a megyei első osztályban vezet le, a Jászapáti együtteséhez igazol - jelentette be a kiscsapat játékos-edzője, Kotula László egy szoljon.hu-nak adott nyilatkozatban. A városban nagy terveket szövögetnek, cél a bajnoki cím megszerzése.

Nemrég még a második vonalba szerepelt a Jászapáti, jelenleg viszont csak a megyei első osztály mezőnyében találkozhatunk a kiscsapattal. A jelek szerint ismét nagy terveket szövögetnek a városban, az új játékos-edző, Kotula László mellett ugyanis több neves futballista költözik az együtteshez.
– Tetszett az az elképzelés, amit az új klubvezetés felvázolt, így annak ellenére, hogy most kezdem az edzői pályát, elfogadtam a felkérést. A legutóbb az NB III Mátra-csoportjában gólkirályi címet szerzett Bardi Gábor lesz a segítőm. Olyan játékostársak követtek minket Egerből, mint az egykori újpesti védő, korábban már Jászapátin szerepelt Kiskapusi Balázs vagy éppen a volt fradista, váci Vén Gábor. A legnagyobb meglepetést azonban minden bizonnyal a Ferencváros nyáron visszavonult válogatott játékosa, Dragóner Attila érkezése jelenti – mondta Kotula a szoljon.hu-nak, majd hozzátette azt is, számít a helyi kötődésű "nagy öregekre" és a helyi fiatalokra is.
Nem véletlen, hogy Egerből csomagban érkeztek a játékosok, hiszen az ott a gárdával az NB II-be jutott befektető állt az egyesület mögé.
– Úgy gondolom, hogy Jászapátiban, illetve legutóbb Egerben bebizonyítottuk, hogy amit csinálunk, azt jól csináljuk. Tavasszal húsz pontos előnnyel nyertük meg az NB III-as bajnokságot az Egerrel, ám a város nem úgy állt a folytatáshoz, ahogy egy másodosztályú klubhoz illik, így inkább elköszöntünk. Én 25 éves koromig itt játszottam Apátiban, soha nem tagadtam, hogy a szívem csücske a város. Felvettem a kapcsolatot Pócs János polgármesterrel úrral, s mivel elképzeléseink azonosak voltak, amit kértünk az előrelépés érdekében, arra azonnal rábólintott, gyorsan megegyeztünk visszatérésünkről. Ez különösen azért fontos, mert a klub 2012-ben ünnepli századik születésnapját, s a centenáriumot szeretnénk felejthetetlenné tenni. Ennek érdekében alaposan megerősítjük a keretet és nem titkoltan meg akarjuk nyerni a bajnokságot. – nyilatkozta Urbán Miklós, a cég képviselője.