magyarfutball.hu

2018.02.27 Kecskés Ákos kölcsönben a Korona Kielce csapatához igazolt!

A 22 éves magyar utánpótlás-válogatott védőt, a korábban Újpesten is szereplő Kecskés Ákost a nyáron az olasz Atalanta a lengyel első osztályú Termalica Niecieczának adta kölcsön – a bajnokságban 14. helyen álló együttesben ősszel 13 tétmeccsen lépett pályára.
kép
A napokban a lengyel sajtóban már megjelent a hír, hogy Kecskés klubot válthat, miután feltűnt a Kielce edzésein. Úgy tudjuk, a lengyel csapat már a nyáron is szerette volna szerződtetni a belső védőt, de akkor végül a Termalicánál kötött ki.
Most azonban a Kielce már megegyezett az Atalantával, hogy Kecskés a tavasszal ugyancsak kölcsönben náluk folytatja a pályafutását.
Ezért a védő a héten már új csapatánál edzett, de a hivatalos bejelentésre még várni kellett, mert még nem érkezett meg a játékengedélye.
Cikkünk megjelenése után azonban az utolsó akadály is elhárult és a Kielce kedd este a hivatalos honlapján közölte Kecskés érkezését. Lengyelországban február 28-án jár le az átigazolási időszak, ezért is volt még most lehetősége a belső védőnek a klubcserére.