magyarfutball.hu

2014.01.14 Détári megegyezett az NB III-as csapattal - egy üzletember fizeti

Továbbra is Détári Lajos irányítja az NB III Keleti csoportjában szereplő Felsőtárkány szakmai munkáját. A tréner alkalmazásának költségeit Keller József helyi üzletember teremti elő.

Ősszel már szerepet vállalt az NB III Keleti csoportjában a 9. helyet elfoglaló felsőtárkányi csapatnál Détári Lajos, messze nem volt ugyanakkor biztos, hogy az egykori válogatott labdarúgó a folytatásban is ott ül-e a kispadon. A legfrissebb fejleményekről Szarvas László, az egyesület titkára beszélt a heol.hu-nak.

– Sikerült megállapodnunk Détári Lajossal, így a tavaszi szezonban is az ősszel már szerephez jutott korábbi szakmai igazgató irányítja az együttest. A korábbi 61-szeres válogatott labdarúgó a jövőben vezetőedzőként tevékenykedik, az első gyakorlást szerdán 14 órától tartja a csapatnak. Détári további szerepvállalása Keller József egri üzletembernek is köszönhető. Az Egri FC egykori tulajdonosával az elmúlt időszakban több alkalommal is beszéltünk, s mindannyiszor elmondta, nagyon hiányzik neki a futball, szívesen vállalna szerepet az egylet életében. A cégtulajdonos végül úgy határozott, magára vállalja Détári itt tartózkodásának költségeit. A nagypályás bajnokságban szeretnénk felzárkózni egészen a 3-5. hely valamelyikére, ami még reális elvárás lehet a csapat felé. A vezetőedző nagyon eltökélt, bízunk benne, hogy sikerül olyan ütőképes csapatot kialakítani, amely joggal pályázhat a fent említett pozíciókra – fogalmazott.