magyarfutball.hu

2021.05.31 Szappanos Péter a Honvédhoz igazolt!

Ahogy egy futballcsapat összeállítása, úgy a Budapest Honvéd nyári igazolásai is kapussal kezdődnek, klubunk ugyanis hároméves szerződést kötött Szappanos Péterrel.
kép
„Mindenképpen magyar kapust szerettünk volna igazolni. Péter személyében pedig egy nagyon jó felépítésű és mentalitású kapus érkezett hozzánk aki stabilan jó teljesítményre képes” – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd FC ügyvezetője.

Szappanos Péter a Ferencvárosban nevelkedett, majd a Dunaharaszti, a Tatabánya és a Zalaegerszeg labdarúgója is volt, az NB I-ben pedig a Mezőkövesd színeiben mutatkozott be, az elmúlt három idényben 86 első osztályú mérkőzésen védett, míg a 2019/2020-as idényben Magyar Kupa-ezüstérmet szerzett a kövesdiekkel.

„Azt gondolom, hogy senkit se bántok meg azzal, ha azt mondom, hogy óriási előrelépés a karrierem a kispesti szerződés – kezdte a 30 esztendős kapus. – Sose fogom elfelejteni, honnan indultam, hogy 24 évesen még az NB III-ban védtem, hat év elteltével pedig egy ilyen nagy múltú klubnál kaptam lehetőséget. Megdolgoztam ezért a lehetőségért, de a továbbiakban is bizonyítanom kell, meg akarom mutatni, hogy okkal bízik bennem a Honvéd.”

Szappanos Pétert szeretettel köszöntjük Kispesten és sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!