magyarfutball.hu

2010.03.12 Csuhay József lett a Puskás Akadémia U17-es csapatának edzője!

- Hogy sikerült a felkészülés? – kérdezte a pfla.hu Csuhay Józsefet.
- Ezt majd a szezon dönti el! A puding próbája az evés. A tavaszi szezon mérkőzései fogják megadni a választ. Bízom abban, hogy az elvégzett munkának meglesz az eredménye. Minket sem kerültek el a sérülések: Papp Máté részleges szalagszakása után nemrég kezdte el a futóedzéseket. Sárközi Norbertnek voltak achillesz-ín problémái. Összességében elmondhatom, hogy nagyon jó körülmények között készülhettünk, eljuthattunk Horvátországba is, ahol külföldi csapatok ellen nmérhettük le, hogy hol tartunk valójában.

- Jött két új játékos a csapathoz. Mennyire elégedett a teljesítményükkel?
- Molnár Tibort a Videotonból és Mikola László kapust a Diósgyőrből igazoltuk. Majd kiderül, mennyire jelentenek valódi erősítést a csapatnak. Egy srác, Szili Imre Balázs már nincs velünk, de az ő személyét érintő döntés akkor született meg, mielőtt munkába álltam az Akadémián.

- A harmadik-negyedik helyen áll a csapat holtversenyben. Mit hozhat a tavasz?
- Reméljük, hogy győzelmeket. Az első hét ponttal elhúzott tőlünk, őket nagy bravúr lesz befogni. De olyan csapatunk van, és azon dolgoztunk eddig is, hogy mindenki ellen valós győzelmi esélyünk legyen.

- Április 2-án kezdődik a PUSKÁS-SUZUKI KUPA. Igazi sztárcsapatok ellen mire lehet képes az akadémista korosztály?
- A futballban bármi előfordulhat! Ha elkapjuk a fonalat, játszhatunk nagyon jól , ugyanakkor nagyon bután is. Nem tudom megkövetelni, hogy mindig jól játsszon a csapat, azt viszont igen, hogy minden meccsen becsületesen küzdjön, hajtson. Ez a minimális elvárásom a fiúkkal szemben. De hat-nyolc játékos egyszerre játszik kiemelkedően, képesnek tartom a csapatot, hogy akár a Real Madrid ellen is jól játszon.