magyarfutball.hu

2019.05.27 Gróf Dávid a Ferencvároshoz igazolt!

Csapatunk a magyar bajnok Gróf Dáviddal erősítette meg a keretét.
kép
A kiváló kapus számára nem ismeretlen az Üllői út környéke, hiszen játszott már korábban a Fradi utánpótlás-csapataiban. Később a Vasas akadémiáján pallérozódott, majd 2006-ban a skót Hibernian U20-as együtteséhez szerződött, itt debütált is a felnőttek között. Ezt követően volt több angol és német klub labdarúgója.

2015-ben tért vissza Magyarországra, első itthoni szezonját az NB II-es Csákvárnál töltötte, majd szerződtette őt a Honvéd.

Gróf már az első kispesti szezonjában beverekedte magát a kezdőbe, azóta minden bajnoki alkalmával az ő nevével indult a kezdő tizenegy – 84 mérkőzésen volt kezdő zsinórban. Ilyen hosszú sorozatot egyetlen más jelenlegi NB I-es futballista sem ért el. Nagy szerepe volt abban, hogy a Honvéd megnyerte a bajnokságot a 2016/17-es szezonban, hiszen 25 meccsén csupán 22-szer találtak be a kapujába, és 10 összecsapást hozott le kapott gól nélkül.

Mind Bernd Storck, mind - korábbi klubedzője - Marco Rossi is többször meghívta már a magyar válogatott keretébe.

Gróf igazi tizenegyesölő kapus, hét büntetőből négyet is kifogott ebben a szezonban.
https://www.youtube.com/watch?v=Qa9yvIGs1OE

Névjegy
Név: Gróf Dávid
Születési idő, hely: 1989. április 17., Budapest
Korábbi klubjai: Hibernian FC (2007-2009), Notts County (2010-2011), Mansfield Town (2011), Walsall (2011-2013), Goslarer SC (2013-2014), Berliner AK (2014-2015), Csákvár (2015-2016), Honvéd (2016-2019)
Sikerei: Magyar bajnok