magyarfutball.hu

2022.08.17 Berecz Zsombor hosszabbított a Vasassal!

kép
2021. február 14-én "Berecz Zsombor hazatért" címmel jelentettük be, hogy az akkor 25 éves, saját nevelésű válogatott középpályás visszatért a Vasasba, most pedig újabb fontos momentumhoz érkeztünk, hiszen csapatkapitányunk 2024-ben lejáró szerződését klubunk újabb három évvel - 2027. június 30-ig - meghosszabbította.

Zsombor piros-kék pályafutása 12 évvel ezelőtt indult el: végigjárta a ranglétrát, korosztályos csapataink meghatározó tagja volt, sőt utánpótlásunk első játékosaként kapott profi szerződést a Vasas Kubala Akadémián. 2013-ban Magyar Kupa-elődöntőn debütált, majd alapemberré vált a Vasas felnőtt csapatában és fiatal kora ellenére hamarosan a csapatkapitányi karszalag is a karjára került. Játékával nagyban segítette klubunkat az élvonalba történő visszajutásban, a 2016-17-es szezonban pedig bajnoki bronzot és a Magyar Kupában ezüstérmet ünnepelt Angyalföldön. 2018-ban a Videoton kivásárolta a szerződéséből, majd Mezőkövesden folytatta pályafutását, ahol a Magyar Kupa döntőjébe jutott, a Nemzeti Sport osztályzatai alapján pedig beválasztották az év csapatába. A 2020-21-es szezonban a Mezőkövesd csapatkapitányaként - a Vasas-szerződés aláírásának pillanatáig - 21 forduló alatt minden alkalommal kezdőjátékosként lépett pályára, továbbá a házi góllövőlistát is vezette csapatában (Besirovic és Jurina mellett).

Teljesítményének köszönhetően Zsombor a korosztályos válogatottak alapembere lett, részt vett a 2015-ös U20-as labdarúgó-világbajnokságon, majd a felnőtt keretben is debütált, a Svédország elleni találkozón éppen akkori csapattársát, Vida Mátét váltotta.

Berecz Zsombor eddigi pályafutása során 452 tétmérkőzésen lépett pályára, melyek közül 320 alkalommal Vasas-játékosként szerepelt - 113 mérkőzésen akadémiai mezben, 207 találkozón a felnőtt keret tagjaként. 139-szer talált be az ellenfelek kapujába, melyek közül 112 gól a Vasas színeiben született. 2021-es visszatérését követően 44 bajnoki mérkőzésből 44 alkalommal kezdőként lépett pályára.

Nagy Miklós, sportigazgató:
- Az átigazolások mellett kiemelt fontosságú meglévő értékeink megtartása és megbecsülése, hiszen ez is hozzátartozik a játékospolitikánkhoz. Ebből adódóan azokkal a játékosokkal, akik hosszú távon értéket jelenthetnek a klubnak és akikre érdemes építeni a jövőben, időben, még jóval a szerződésük lejárta előtt már érdemi egyeztetések kezdődnek. Természetesen Berecz Zsombor, mint saját nevelésű csapatkapitány első volt ebben a sorban. Zsombor az elmúlt időszakban tapasztaltak nyomán kijelentette, hogy nem vágyik máshova és hosszú távon a Vasasban képzeli el a jövőjét, ami jó visszajelzés és azt mutatja, hogy a klub jó úton halad, a felépített modell vonzó a játékosok számára.

Berecz Zsombor:
- Nagyon örülök annak, hogy a klubtól ekkora bizalmat kapok, hiszen a meglévő szerződésemből még két évem van, ennek ellenére plusz három éves hosszabbítást írhattam alá. Úgy érzem, hogy eddig is motivált voltam, mindig próbáltam élni a lehetőséggel, ezentúl is ugyanilyen elszántan fogok pályára lépni annak érdekében, hogy a csapat szereplése a klub múltjához méltó lehessen.