magyarfutball.hu

2018.01.25 Csongrádi Ferenc lett a Vác vezetőedzője!

kép
Csongrádi Ferenc 1973-ban lett a Vidi labdarúgója. Egy évvel később, mindössze 18 évesen már bemutatkozott a felnőttek között, az Üllői úton egy Ferencváros elleni győztes rangadón. Ettől kezdve több mint egy évtizeden át szolgálta a fehérvári klubot, részese volt az együttes és a magyar futball egyik legnagyobb klubsikerének a Videoton 1984-1985-ös UEFA kupa menetelésének, amikor a székesfehérvári gárda egészen a döntőig menetelt, ahol azonban a Real Madrid túl nagy falatnak bizonyult számára. A „Királyi gárda” tulajdonképpen már a döntő első mérkőzésén eldöntötte a kupa sorsát, hiszen 3-0-ra nyert Székesfehérváron, azonban a visszavágón a Bernabeuban 1-0-ra nyert a Vidi, így második helyen végzett a kupasorozatban.

A Videotonban 330 NB I-es meccsen lépett pályára, 24 gólt szerzett

Csongrádi Ferenc 1976 tavaszán debütált a magyar válogatottban, melyben pályafutása során összesen 24-szer lépett pályára, részt vett az 1982-es és az 1986-os világbajnokságon is.

Játékospályafutása befejezése után Csongrádi Ferenc 1991-től a székesfehérvári klub utánpótlásában dolgozott. Az 1995-1996-os idényben Szabó Károlyt váltotta a Videoton élén, a csapat az irányításával a 13. helyen végzett az NB I-ben. Ezután egy szezonon keresztül a Matáv-Sopront irányította, majd 1998-ban Vágó Attilát váltva megmentőként tért vissza Fehérvárra és osztályozón végül sikerült is bent tartania a csapatot. A következő idény már kevésbé sikerült jól, a csapat nehezen kapta el a fonalat, így 10 mérkőzés után távozni kényszerült, bár a Vidi így is kiesett az idény végén. 1999-2000-ben a Gázszert edzette, ami miatt sok fehérvári szurkoló orrolt meg rá. Aztán 2000-01-ben mégis újabb 26 meccsre kapott lehetőséget, bár az idényt Várhidi Péter fejezte be helyette. 2014-15-ben az NB I-be feljutó Dunaújváros vezetőedzője volt, a csapat azonban kiesett az első osztályból.

Új vezetőedzőnk szakmai munkáját a csapatunknál továbbra is Nagy Tibor edző, Gulyás Gábor erőnléti edző valamint Hámori István kapusedző segíti majd a jövőben.

Csongrádi Ferencet sok szeretettel köszöntjük klubunknál. Munkájához sok sikert, erőt és jó egészséget kívánunk!

Hajrá Vác!