magyarfutball.hu

2004.07.23 Csertői Aurél lett az FC Fehérvár vezetőedzője!

Segítője Ulbert Tibor és Németh Zoltán lesz. Csertői Csank Jánost váltja a kispadon, aki csütörtök délelőtt még úgy tudta, a következő idényben is ő irányítja a csapatot, de Gál László ügyvezető másképp döntött. Délelőtt érdekes jelenet játszódott le, amikor az eddigi és az új vezetőedző, azaz Csank János és Csertői Aurél is megjelent a csapat edzésén.

Csank már csütörtökön, a trénerváltás napján jelezte, hogy elmegy a gyakorlásra, mivel nincs a kezében olyan papír, amely a felmentését tanúsítaná. Miután segítőivel a pályára érkezett, Gál László, a székesfehérvári klubot működtető gazdasági társaság ügyvezetője közölte velük, hogy fel vannak mentve a munkavégzés alól, majd kisebb vita alakult ki, de az edzői csapat végül távozott. A frissen kinevezett szakvezető, Csertői csak ezután, 9 helyett 10 órakor kezdhette el a munkát a játékosokkal.

Szelier András alpolgármester a klub helyzetéről elmondta, hogy jó ütemben halad az önkormányzati tulajdonrész értékesítésével kapcsolatos munka.