magyarfutball.hu

2002.08.05 Buzsáky a Portóban folytatja

Eldőlt, hogy Buzsáky Ákos, az MTK húszéves labdarúgója a korábbi BEK-győztes FC Portóban folytatja pályafutását.

A fiatal középpályás hétfőn szülei és menedzsere, Lóránd Dezső társaságában jelent meg a Hidegkuti-stadionban, ahol Fülöp Ferenc klubigazgató várta őket. A kék-fehérek vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy némi finomításra van szükség a megegyezéshez, ezért tartott több órán át a tárgyalás. A végleges megállapodásra ugyan keddig még várni kell, ám mint azt Fülöp Ferenc elmondta, nem az összegben nem tudtak egyezségre jutni, hanem a fizetés módjában az FC Porto és a játékos érdekeit képviselő Lóránd Dezsővel. Azaz: mindenki biztonságban akarja érezni magát az üzlet után, ami egyértelműen azt jelenti, hogy például az MTK is minél előbb, legalább is papíron rögzített időpontokban meg szeretné kapni a Buzsákyért kialkudott pénzt.

Természetesen az anyagi részletekről Fülöp Ferenc, a Portóval való megállapodás alapján nem kívánt beszélni, ám információnk szerint a fővárosi kékek több mint százmillió forinthoz jutottak Buzsáky eladásából, aki négy évig lesz a portugál sztárklub alkalmazottja. Afelől viszont senkinek sincs kétsége az MTK-nál, hogy Buzsáky hamarosan készülhet a hosszú portói utazásra, a szerződést szentesítő aláírások kedden kerülhetnek a papírokra.