magyarfutball.hu

2004.02.02 Urbánt és Szanyót elküldték Újpestről

"Nekem az életem ez a klub, nem így képzeltem el a távozást" - kezdte Urbán, majd így folytatta: " Az egész történet szombaton, a Dabas elleni edzőmeccs előtt kezdődött, amikor ártatlanul megkérdeztem mesterünket, Mezey Györgyöt, hogy miért mindig a második félidőben lépek pályára, s egyáltalán, mi az elképzelése velem a jövőben, amire - ha finoman akarok fogalmazni, akkor is azt kell mondanom - hihetetlenül durva hangnemű válasz érkezett, erre egyébként a szintén jelen lévő Gyulay Zsolt is a tanúm. Ezt követően nyilvánvalóvá vált, hogy az ügynek lesz folytatása, ezért hétfőn Lukács Ferenc tulajdonos, Gyulay Zsolt ügyvezető igazgató, Mezey György és Both József társaságában leültünk megbeszélni a történteket."

"Mezey György elismerte, hogy valóban nem a legmegfelelőbb hangnemben reagált, majd jelezte, rosszkor, rossz időben voltam rossz helyen, s ez az oka, hogy ez az egész így alakult. Én elfogadtam ezt az érvelést, majd a kérdésre, hogy miként képzelem el a továbbiakat, úgy feleltem, ezek után nem kívánom folytatni a közös munkát, amibe gyorsan s ahogy észrevettem, örömmel egyeztek bele a vezetők. Hivatalosan közös megegyezéssel bontottunk szerződést, ám kár lenne tagadnom, vérzik a szívem, hiszen a fél életemet itt töltöttem Újpesten. Semmi előjele nem volt, hogy ebből ilyen gyors válás lesz, sőt néhány hete még Mezey György - akit egyébként szakmailag nagyon nagyra értékelek - mondta is, egyre inkább kezdek feljönni a sérülésem után. Jelen pillanatban úgy érzem, talán jobb lenne abbahagyni a futballt" - tette hozzá Urbán Flórián.

Mint kiderült, Urbán után a már szerelésben az edzésre készülődő Szanyó Károlyt is magukhoz rendelték az újpesti vezetők, majd tőle is megváltak. Megkeresésünkre Szanyó ekképp reagált a történtekre. "Derült égből villámcsapásként ért a döntés. A teremtornán volt egy összezördülésem Mezey Györggyel, ám nem hiszem, hogy emiatt került sor a váltásra. Ráadásul már szerelésben voltam, amikor szóltak, hogy menjek a vezetőkhöz, ami valahol megalázó, hiszen megtehették volna, hogy már a portánál várnak a hírrel, ha már ezt tervezték. Végtelenül szomorú vagyok, én már nem akartam máshol futballozni, ezért is utasítottam vissza az újpestinél lényegesen jobb ajánlatokat is. A szerződésem közös megegyezéssel történő felbontásába egyelőre nem mentem bele, hiszen három évre szól a megállapodásom a klubbal, persze nyilván meg tudunk majd egyezni."

Megkeresésünkre Gyulay Zsolt, az Újpest FC ügyvezető igazgatója lakonikusan csak ennyit mondott a távozókról: "Nem szeretnénk kommentálni a válás körülményeit, a játékosokkal közösen döntöttünk."