magyarfutball.hu

2015.08.07 A Spezia megvette Tamás Krisztiánt a Milantól

Az olasz másodosztályban szereplő Spezia labdarúgócsapata a klub honlapján jelentette be a magyar korosztályos válogatott védő, Tamás Krisztián szerződtetését. A Spezia végleg megvásárolta Tamás Krisztián játékjogát az AC Milantól, mely korábban a Varesének és a cseh Slavia Prahának is kölcsönadta.
kép
A 20 éves Tamás már hetek óta képben volt az olasz klubnál, a helyi sajtó biztosra vette a szerződtetését, amire azonban a beharangozottnál többet kellett várni. (Korábban napokról írtak, végül hetek lettek belőle.)
Az AC Milant elhagyó, az előző szezonban a szintén Serie B-s Varesében, majd a cseh élvonalbeli a Slavia Prahában légióskodó fiatal magyar védő a tegnapi edzésen már részt is vett.
A klub közleményéből nem derül ki, hogy milyen időtartamra szerződtették Tamást. A Spezia az előző idényben az ötödik helyen végzett a Serie B-ben, majd indulhatott a feljutásért vívott rájátszásban, ám ott az első akadálynál – igaz túlórában – elbukott az Avellinóval szemben.