magyarfutball.hu

2007.12.10 Elhunyt Béky Bertalan!

Elhunyt Béki Bertalan egykori labdarúgó, edző. Aktív első osztályú sportolását hamar, 26 éves korában, a Hungária feloszlásával lezárta a politika. Ebbe a rövid időszakba is belefért a nemzeti bajnoki cím, a KK-győzelem, kétszer játszhatott hivatalos mérkőzésen a nemzeti válogatottban is Dietz Károly irányítása alatt, nem hivatalos mérkőzésen azonban gólt is rúgott a franciáknak.

Egy, a magyar labdarúgás múltjával foglakozó honlap így írt róla: "A Phőbus FC-ből került a válogatottba. A válogatottban nem sikerült azokat a képességeit csillogtatnia a lendületes jobbszélsőnek, amelyek a bajnoki mérkőzéseken oly sok örömet okoztak a szurkolóknak. Talán megilletődöttsége miatt maradtak el megszokott rohamai, amelyekkel az ellenfél kapuját próbálta meg bevenni gyakorta sikerrel. Lehet az is, ha több lehetőséget kap jobb teljesítményt is nyújtott volna."

Berci bácsinak rövid jobbszélsői működését hosszú hazai és külföldi edzői pályafutás követte. Dolgozott élvonalbeli görög csapatoknál és jelen volt a nigériai labdarúgás születésénél is.