magyarfutball.hu

2019.10.14 Guzmics Richárd Mezőkövesdre igazolt!

kép
– Hogyan jött mezőkövesdi lehetőség?

– Onnan kezdeném, hogy öt és fél éve már külföldön játszom. Kuttor Attila már régebben is jelezte, hogy szívesen látna csapatában. A múltban konkrétumokig nem jutottunk, azonban volt csapattársam hívásai egyre jobban felkeltették az érdeklődésemet. Tárgyalni szeptembertől kezdtünk el.

– Miért döntöttél a hazatérés mellett?

Hiányzott, hogy Magyarországon legyek, hiszen ahogyan említettem, hosszú légiós időszak áll mögöttem. A Mezőkövesd játélstílusa és az a futball, amit játszik, rendkívül tetszik, és úgy gondolom, hogy teljes mértékben passzol hozzám. Kuttor Attila személye perdöntő volt, hiszen vele együtt futballozhattam a Haladásban. Egymás mellett játszottunk, nagyon sokat segített, igazi mentor volt. Azt várom, hogy a közös munkánk hasonlóan sikeres legyen, mint Szombathelyen, ahol bronzérmet szereztünk együtt.

– Karriered egyik kiemelt állomása volt eddig is a válogatott. Milyen céljaid vannak még címeres mezben?

– Huszonnyolc válogatott meccset játszottam, köztük van életem legnagyobb élménye, a 2016-os Euróba-bajnokságon való szereplés. Mindig a legnagyobb megtiszteltetés egy sportolónak, hogy ha a saját országát képviselheti, ezért klubcsapatom sikerei mellett a legfontosabb számomra, hogy újra bekerüljek a válogatott keretébe, és jó teljesítményt nyújtsak.

– Habár csak januártól leszel itt Mezőkövesden, mégis arra kérlek, hogy fogalmazd meg: mit várhatnak majd tőled a szurkolók sárga-kék dresszben?

– Rendkívül motiváltan érkezek, komoly célokért szeretnék küzdeni. A külföldön és a válogatottban megszerzett rutinommal azért fogok dolgozni, hogy érkezésemtől kezdve támogatni tudjam a gárdát. Bízom benne, hogy sok örömet okozunk majd a szurkolóinknak.