magyarfutball.hu

2012.09.27 Szigetszentmiklós: Bárányos aláírt

Megegyezett Bárányos Zsolttal az NB II-ben szereplő SzTK-Erima vezetése.

A 36 éves, egykori válogatott középpályás legutóbb a Vasasban játszott, s mivel a külföldi ajánlatai nem valósultak meg, elfogadta lakóhelye csapatának ajánlatát. Korábban 345 NB I-es találkozón 79 gólt szerzett, szerepelt a Honvédban, a Ferencvárosban, Sopronban, a REAC-ban, Nyíregyházán és Pápán is – áll új klubja honlapján.

A bajnokság végéig kötelezte el magát a Szigetszentmiklóshoz, amely nem kezdte túl jól a szezont, ugyanis két győzelemmel és négy vereséggel a 11. helyen áll az NB II Nyugati-csoportjának tabelláján, a Magyar Kupából pedig szerdán, a második fordulóban esett ki, miután tizenegyesekkel alulmaradt az NB III-as Felsőtárkány ellen.