magyarfutball.hu

Lapszemle: a diadalsorozat, amely a Realét is simán lepipálja
2015-01-11 16:34 - ujpestfc.hu

A Nemzeti Sport történelmi visszatekintése

Újpest: a diadalsorozat, amely a Realét is simán lepipálja

A Real Madrid labdarúgócsapatának 22 tétmérkőzést számláló győzelmi sorozata ugyan az előző hétvégén a Valencia ellen megszakadt, de a győzelmi sorozatok témája még mindig foglalkoztatja a spanyol sportsajtót. Két magyar csapat neve is felmerült a kutatásokban: az Újpesté, mely egészen pazar sorozatot jegyezhetett fel 1945–46-ban, illetve a Ferencvárosé.

A Sphera Sports a magyarfutball.hu segítségével eredt a történelmi nagy sorozatok nyomába, miután nem látta bizonyítottnak, hogy a dél- és nyugat-európai országokban rekordként emlegetett (és Guinness-rekordként bejegyzett) brazil Coritiba győzelmi sorozata (24 tétmérkőzés egymás után) valóban csúcsot jelent. Nos, tényleg nem.

Az Újpest az 1945-ös (hadi)bajnokságot a MÁVAG elleni 7:0-s és 12:3-as sikerrel fejezte be. A bajnoki címvédő lila-fehérek domináltak ezt követően az 1945–46-os bajnoki kiírásban is: 1945. szeptember 23. és 1946. május 26. között minden bajnokijukat megnyerték. Ez minden tétmérkőzést is jelentett egyben, hiszen a Magyar Kupát nem írták ki, a világháború utáni Európában pedig szintén szüneteltek a nemzetközi küzdelmek (mint a Közép-Európa-kupa, melyet csak 1951-ben rendeztek meg ismét).

Az Újpest a bajnoki alapszakasz Keleti csoportját egyszerűen elgázolta 26–0–0-s mérleggel (gólarány: 147:29!), majd a legjobb tíz keresztbe játszását az MTK (3:1) és a Haladás (5:1) elleni győzelemmel kezdte, mielőtt ikszelt volna a nagy rivális Ferencvárossal 1946. június 9-én. Kis híján ki is kapott, Sárosi György gólját csak a hajrában tudta kiegyenlíteni Szusza Ferenc. Ezen a mérkőzésen szerepelt utoljára a Ferencvárosban Kubala László. Az Újpest végül egyetlen bajnoki vereségét a SZAC ellen szenvedte el, a szentlőrinciek 1:0-ra győztek.

A Coritiba Guinness-rekordnak bejegyzett sorozatát egyébként a Ferencváros legnagyobb győzelmi sorozata is megelőzi: az FTC 1931. május 31. (az 1930–31-es bajnokság utolsó meccse) és 1932. május 31. között megnyerte az összes bajnoki mérkőzését, egymás után huszonkettőt. A Magyar Kupában nyert időközben a Kispest (2:0), a Bocskai (4:3, h. u.) és a III. Kerület (4:1) ellen, majd 1932. június 5-én a döntőben a Hungáriával ikszelt. A sorozat huszonöt mérkőzést számlál. Az FTC aztán június 12-én a Budai 11 elleni 3:1-es sikerrel biztosította be százszázalékos bajnoki címét.

A Sphera Sports ugyanakkor hozzáteszi – és minden bizonnyal igaza is van –, hogy a fenti harmincmeccses Újpest-széria sem valószínű, hogy világrekord. Az uruguayi Penarol, a német Dresdner SC és a cseh Sparta Praha elképzelhető, hogy ennél is hosszabb sorozatokig jutott, de a források hiányossága miatt ezt csak gyanítani lehet. A valószínű világcsúcstartó a Sparta Praha, mely 1919 és 1923 között hatvan bajnoki mérkőzést nyert meg egymás után, viszont közben a kupában háromszor is kikapott. 1919 és 1921 között viszont valószínűleg a negyvenes szériát is elérte a Sparta.

NAGY (ÉS BIZONYÍTOTT) GYŐZELMI SZÉRIÁK TÉTMECCSEKEN
30 mérkőzés: Újpest (magyar, 1945–46)
26 mérkőzés: Ajax (holland, 1971–72)
25 mérkőzés: FTC (magyar, 1931–32)
25 mérkőzés: Ajax (holland, 1995)
25 mérkőzés: Sahtar Doneck (ukrán, 2012)
24 mérkőzés: Coritiba (brazil, 2011)
23 mérkőzés: Crvena zvezda (szerb, 2000)

Forrás: nso.hu

Dr. Dénes Tamás: Keringő egy életen át (Guttmann Béla)

Létezhet-e nagyobb boldogság egy huszadik születésnapját ünneplő fiatalember számára, mint hogy sikerei vannak a futballpályán, meg a szebbik és gyengébbik nem körében. Ez utóbbit ráadásul részben annak köszönheti, hogy pazar táncos. Naná: tánctanár. Vérében van a könnyed mozgás, a sikkesség, az elegancia, a harmónia. A férfiak a futballpályán, a hölgyek a tánctermekben díjazzák ügyességét. Ám az élet nem ennyire vidám és egyszerű. Hősünk ugyanis akkor válik felnőtté, amikor Magyarország modernkori történetének egyik legsúlyosabb válságát éli. A húszas évek Budapestjén nem könnyű a boldogulás. Guttmann nem éhezik, nincsenek filléres gondjai – de ő többre vágyik.

Huszonkét éves korára már kétszeres bajnoknak mondhatja magát, ráadásul Európa egyik legjobb klubcsapatának, az MTK-ban kap (többnyire epizód)szerepet. Ám érzi, ez kevés neki. Tudja magáról – mint ahogy mások is tudják róla, hiszen bemutatkozhat a válogatottban is –, hogy tehetséges, de úgy érzi, neki nagyobb mozgástérre, biztatóbb jövőképre van szüksége. S Bécs olyan közel van…
Az osztrák fővárosban futballozik jó néhány magyar futballsztár, mindenekelőtt a Konrád-fivérek, Jenő és Kálmán. Az MTK korábbi nagymenői. Guttmann kifogástalanul beszél németül, ráadásul csábítják is már kint játszó barátai.

Bécs, a keringő – pardon, a valcer – „fővárosa", pompa, ragyogás. Guttmann érezte, élete nagy lehetősége tárul fel előtte. A császárvárosban élő zsidók klubja, a Sport Club Hakoah Wien kínált neki szerződést – egyelőre csak amatőrszerződést, hiszen Ausztriában is csak két esztendővel később, 1924-ben vezették be a profizmust.

Guttmann hamar otthonra lelt Bécsben. Remekül futballozott a Hakoahban, tudása kiteljesedett. A középfedezet posztján játszva az egész csapatot mozgatta, irányította. Kifogástalan technikáját csillogtatva játszotta meg a labdákat, de ha kellett, erejét megfeszítve küzdött kilencven percen keresztül. Az alig másfél évtizedes múltra visszatekintő gárda egyre feljebb jutott. A Hakoah a bécsi futball egyik legerősebb alakulatává nőtte ki magát, mégpedig nem kis részben a magyaroknak köszönhetően. Nézegetve az 1924–1925-ös, első osztrák profi bajnokság győztesének fényképeit, az ember bőven lelhet magyarokra. Guttmann, Eisenhoffer, Nemes-Neufeld, Schwarz, Molnár, Fábián… Nem csak sporttársak, hanem igazi jó barátok, akik aztán később – majdnem kivétel nélkül – együtt mennek Amerikába is…

Ők a Hakoah menői, de Guttmann közülük is kiemelkedik. Nem csak a futballtudását, hanem a fizetését tekintve is. Az akkori inflációs időkben huszonöt és hetven millió korona között mozgott egy klub havi költségvetése. Guttmann a Hakoahban egymaga tízmilliót keresett. (Mindössze egy hasonló nagyságrendű fizetés volt akkoriban az osztrák futballban: az Amateure egyik játékosát illette. Nem mást, mint a magyar Schaffer „Spécit", a futballkirályt.)

A zsidó klub egyébként az ország leggazdagabb egyesületei közé tartozott akkoriban, talán csak Schaffer és a két Konrád-fiú klubja, az Amateure tudott lépést tartani vele. Mindez nyilvánvalóan annak a bőkezű támogatói körnek volt köszönhető, amely magáénak érezte az egyesületet.
Örömük különösen akkor vált teljessé, amikor a Hakoah 1925 tavaszán megnyerte az első profi bajnokságot. A csapat a következő szezonban már közel sem szerepelt ilyen jól, ám nemsokára az egész osztrák futballtársadalom irigységét kiváltotta: az első bécsi csapat volt, amelyet Amerikába hívtak túrázni. 1926. április hatodikán indult útnak a gárda, az első állomás még Európában Párizs volt. Guttmannak felettébb rossz emlékei voltak a fény városáról, hiszen alig két évvel azelőtt a magyar válogatott tagjaként érte az olimpián a híressé lett „egyiptomi csapás". Maga sem gondolta akkor, hogy másfél évtizedre búcsút vesz Párizsban a magyar futballtól.

A francia fővárosba azonban máris visszatért. Nem is akármilyen lehetőséget kínált neki az élet a felejtésre: a három évvel korábban országos kupát nyerő Red Star együttese hívta ki a Hakoaht. Guttmannék életük egyik legjobb játékával 10:4-re tönkreverték a vendéglátókat. Aztán a csapat, mint aki jól végezte dolgát felszállt a Berengaria nevű gőzösre, hogy meghódítsa Amerikát.

Pazar fogadtatásban volt része a legényeknek, amit alighanem sokkal inkább köszönhettek annak, hogy a Hakoah színeiben szerepeltek, mint sem annak, hogy futballozni tudtak. A Broadwayn végigmasírozó magyar és osztrák fiúkat mindenütt éljenző tömeg köszöntötte, aztán a City Hall erkélyéről az ifjabb Nathan Strauss szenátor szólt hozzájuk. New Yorkban akkoriban körülbelül kétmillió zsidó élt, elsősorban Bronxban, Brooklynban és Manhattanben. A New York-i zsidók egyáltalán nem vagy csak nagyon kevéssé érdeklődtek a futball iránt, ám a Hakoah elnöke, Ignatz Körner sikerrel csigázta fel az érdeklődésüket a csupa bécsi és pesti zsidófiúból álló vendégsereg iránt.
Dél-New-York válogatottját (25 000 néző előtt) 4:0-ra, aztán a New York Giants és a Indiana Flooring vegyescsapatát (46 000 néző előtt) 3:0-ra verték az európai vendégek. Utóbbi nézőrekordot csak a hetvenes években, Pelé Cosmosa döntötte meg New Yorkban! A Guttmann vezette bécsi fiúk a következő, tíz mérkőzésből álló túrán összesen 200 000 néző előtt futballoztak. Ám erős honvágy gyötörte már őket. A sorozat végén a játékosok – Guttmann és néhány társa, például Schwarz Ernő kivételével – hazatértek Ausztriába.

Hősünk leszerződött a New York Giants együtteséhez, két esztendeig ott szerepelt. Az 1928–1929-es idény előtt viszont megint klubot váltott: miután az American Soccer League, azaz a liga és a United States Football Association összerúgta a patkót. A párharc igazi vesztese a Giants és néhány más klub lett, amelyeket a szövetség eltiltott. A bécsi Hakoah néhány, Amerikában élő játékosa megalakította a New York Hakoah együttesét. Erős csapatot alkottak, a Nagy Alma zsidóságának egyre hangosabb támogatásától kísérve. A NY Hakoah 1929-ben megnyerte az Egyesült Államok kupáját.

A nagy sikert nehéz évek követték. A gazdasági világválság nem csak a New York-i tőzsdén és a Wall Streeten, hanem a futballklubok mindennapjaiban is éreztette hatását. Fokozta a nehézségeket az ASL és az Eastern Soccer League egyesülése is – a Hakoah egy fúziót követően Hakoah All Star Brooklyn néven működött tovább. Az amerikai soccer a húszas évek „aranykora" után (akkoriban nem kevesebb, mint 56 olyan futballista játszott az ASL valamelyik csapatában, aki Európában hazája nemzeti válogatottjában szerepelt) egyre inkább visszaesett.

A regresszió ellenére Guttmann még három szezont játszott az Egyesült Államokban, majd visszatért Bécsbe. Egykori klubjában, a Hakoahban kezdte edzői karrierjét. Azonnali sikerei voltak. A bécsi zsidók egyre nehezebb időket élő klubját visszavezette az élvonalba, majd elfogadta a holland Twente hívását. A Hugo Meisl, az osztrák „futballminiszter" tanácsára leszerződtetett tréner három hónapra kötelezte el magát Enschedében, de aztán meghosszabbította kontraktusát. Nagyon elégedettek voltak vele, hiszen a korábban közepesnek is alig nevezhető gárda a bajnokságban a harmadik helyen végzett. A következő idényben is remeklő egyesület vezetése már 1937 februárjában értesítette a kor legjobban fizetett hollandiai edzőjét, hogy szerződését nem tudja meghosszabbítani.

Guttmann újra Bécsben, a Hakoahban kezdte az 1937–1938-as idényt, de a márciusi Anschluss „megölte" a klubot, s elűzte az edzőt az országból. Az akkor már jelentős hírnévnek örvendő tréner hazaköltözött a szülővárosába, Budapestre.

Szakmai szempontból nem járt rosszul, a kontinens egyik legjobb klubjának, az Újpest FC-nek a kispadjára ülhetett le. A lila-fehérek huszonhat mérkőzésükből húszat megnyertek, ráadásul bajnoki címmel, s egészen lenyűgöző gólkülönbséggel zárták az idényt: 107 szerzett góljuk mellett csak huszonhatot kaptak. Ugyanabban az esztendőben a csapat megnyerte a kor legtekintélyesebb nemzetközi kupasorozatát, a Közép-Európa-kupát. A Zsengellért, Futót, Szalayt, Szűcsöt, Baloghot, Vincze Jenőt soraiban tudó gárda az Ambrosiana-Inter, a belgárdi Beogradszki és a Ferencváros együttesét megelőzve szerezte meg története addigi legértékesebb trófeáját.

Guttmann nem tartozott a könnyű emberek közé, de az újpestiek nagyon szerették. Tisztelték benne az egykori nagyszerű futballistát. Fegyelmet tartott – mégis számára mindig a játékos volt az első. „Úgy képzelem, az edző az idomár, a játékosok az oroszlánok. Ha az idomár nem bánik jól az oroszlánjaival, azok megeszik" – filozofált.

A mérkőzésekre való felkészítésnél igyekezett a játékosok fizikai és szellemi felkészültségét minél magasabb szintre emelni. Ehhez tanulmányozta az ókori görögök életmódját, s szívesen vitte a játékosait edzőtáborokba.

Fontosnak tartotta a lelki felkészítést is: mindig ügyelt arra, hogy a mérkőzések előtt játékosai ne a közelgő kilencven perccel foglalkozzanak. Az újpestiek, például, imádták Guttmann, a New York-i gengsztervilágról szóló történeteit…

Öt évvel később, a bukaresti Ciocanul futballistáinak még „vadabb" történeteket mesélhetett volna, ha a világháború borzalmait feleleveníti. Kaufmann „Pista", a korábban Maccabi Bucuresti-nek nevezett klub elnöke hívta hősünket a román fővárosba – s nem csalódott benne. Guttmann – ahhoz képest, hogy mindössze néhány hónappal voltunk a történelem legnagyobb háborúja után – egy kisebb vagyont keresett új állomáshelyén. „Cserében" az ott töltött két esztendő alatt Bukarest legharciasabb, legstílusosabb csapatává tette. A román válogatottak – Lazareanu, Negrescu, Moisescu, Ambru, Bartha, Smilovici – mellett két magyar futballista, a később Olaszországba is elvetődött Höfling Norbert, valamint az egykori erzsébeti játékos, Horváth István is erősítette csapatát. (A II. világháború után években egyébként több magyar is átszerződött a gazdasági szempontból hamarabb talpra álló Romániába.)

Guttmann 1947-ben tért vissza újra Budapestre, hogy – miközben nyitott egy textilüzletet – átvegye az Újpestet. Az addigra már újabb két bajnoki címet nyerő lila-fehérek az 1947–1948-as idényben Guttmann-nal is célba értek. Zsengellér Gyula (az edző egyik kedvence) egy évtized múltán egyedül maradt hírmondónak a KK-győztes alakulatból. Az edző nehezen tudta elviselni, hogy Dicker Mihály, a klub akkori „tótumfaktuma" mindent jobban akart tudni nála. A sokszor a sikerek csúcsán is megsértődő, önérzetes edző azonnal továbbállt.

Átszerződött Pest északi részéből a délibe: Újpestről Kispestre. Remek csapathoz került, hiszen az akkor már a válogatott állandó tagjának számító Puskás, Bozsik kettős mellett is nagyszerű játékosok szerepeltek a piros-feketéknél. Ám nem volt könnyű dolga. Nem volt hajlandó ugyanis tolerálni azt a magatartást, amit Puskás apja megengedett a fiának. Guttmann kényes volt a függetlenségére, arra, hogy amiért ő a felelős, abban ő dönthessen. Végtére is: ezért jött el Újpestről is. Akkoriban – sokak szerint – tulajdonképpen Puskás Öcsi irányította a Kispest csapatát. Valószínűleg Guttmann is hibázott, úgy érezte, hogy szigorúnak kell lennie a vagány és rendkívül erős személyiségű kispesti srácokkal. Világos azonban, hogy más módszert kellett volna alkalmazni.

A távozása is példa erre. 1948 novemberében, a Győr elleni, idegenbeli mérkőzésen, Guttmann nagyon izgatott lett a kispadon, az egyik kispesti védő, Patyi Mihály durva belépéseit látva. Az oldalvonalról beszólva figyelmeztette a játékost, hogy nyugodjon meg, de végül elvesztette a türelmét és le akarta cserélni. De Puskás rákiáltott Patyira, hogy maradjon a helyén. A hátvéd jobban tartott a csapatkapitánytól, mint az edzőtől, így aztán a pályán maradt. Guttmann a mérkőzés után azonnal lemondott és még arra sem volt hajlandó, hogy a játékosokkal együtt vonatozzon vissza Budapestre. Puskás hamar megbánta tettét és bocsánatot kért, de akkor már késő volt. A klub nem kommentálta az esetet a sajtóban – viszont ismét Puskás apja lett az edző. (Az esethez hozzátartozik, hogy Puskás hosszú éveken keresztül szégyellte a történetet, kereste a békülés lehetőségét. 1956-ban, amikor hosszabb idő után újra találkoztak, sikerült elsimítani az ellentéteket. Guttmannra jellemző egyébként, hogy emberileg nem volt túl jó véleménnyel a fiatal Puskásról, de ahányszor csak felkérték, hogy a valaha általa edzett világklasszisokból állítsa össze álomcsapatát, „Öcsit" soha nem hagyta ki. Olyan sztárok elé sorolta, mint a brazil Zizinho, Zsengellér, vagy éppen Eusébio.)

Guttmann még rövid ideig Magyarországon maradt, segédkezett a válogatott csapatoknál is – s bár még magának is nehezen vallotta be, fájt neki, hogy nem ő, hanem Sebes Gusztáv kapott kinevezést a szövetségi kapitányi posztra. A „hatalom" nem szerette, de tűrte. 1949-ben már az MLSZ nem adott engedélyt játékosok, vagy edzők Nyugatra szerződésére, Guttmann mégis kimehetett Padovába. Az olasz városban kezdődött második nemzetközi karrierje, amelyet már egyszer sem szakított meg hazai kitérő.

Guttmann két esztendőt töltött az olasz A-ligában az ő érkezése előtt mindössze egyetlen szezont játszott klubnál. A másodikban nem volt igazán sikere: az AC Padova kiesett a Serie A-ból. Őt meg idő előtt elküldték. Mégsem maradt sokáig állás nélkül. Triesztbe, a Triestinához került. De még ez a csapat sem volt méltó a képességeihez. A meggyengült gárdát benntartotta az olasz A-ligában, aztán az új idény első két találkozója után, mondvacsinált ok miatt, kirúgták…

A tánctanár akkor elment tangót tanulni… Persze, csak képletesen, hiszen nem ropni, hanem edzősködni szerződött Argentínába. Az egyik sörgyár, a Quilmes együtteséhez ment, ahol becsülettel tette a dolgát, de nem érezte jól magát. Hamar visszatért Európába, amikor Künstler József, a Nemzeti egykori játékosa Ciprusra hívta, az Apoelhez, az egyik ottani görög csapathoz. Három hónap után visszament Olaszországba. Mert többre vágyott. Mert végre nagyhírű kérője akadt.

1953 nyarán az AC Milan edzője lett. Egy másik magyartól, a külföldön akkoriban nem kevésbé híres Czeizler Lajostól vette át a csapatot. Olyan sztárok kerültek a keze alá, mint Lorenzo Buffon, Nils Liedholm, Gunnar Nordahl. A Milan „csak" harmadik lett a bajnokságban, ám a következő nyáron még tovább erősödött. Az uruguayi Juan Schiaffino, az 1950-es világbajnok, az 1954-es vb egyik legjobb „nem magyar" játékosa került Milánóba. A megizmosodott „ördögök" a következő idényben meg is nyerték a bajnokságot!

Guttmann azonban (szokása szerint…) összeveszett a klub vezetőivel, s a Bajnokcsapatok Európa-kupájában már nem ő dirigálta a Milant. Átköltözött Vicenzába, a Lanerossihoz. Nem dolgozott rosszul, de a szezon végén nem marasztalták.

Az 1956-os magyar forradalom eseményeit Bécsből figyelte, ott találkozott a Budapesti Honvéd túrára dél-amerikai induló gárdájával. Puskásékkal már régen elsimultak az ellentétek, nem harag, sokkal inkább büszkeség töltötte el a szívét, ha a játékosokra gondolt. Talán ő is hozzájárult egy kicsit annak idején a zsenik fejlődéséhez.

A Honvéddal ő is elutazott Dél-Amerikába – s hamarosan leszerződött São Paulo FC együtteséhez. A Banguból akkor került a csapathoz a 37 éves Zizinho, akit Pelé szívesen nevezett később ifjúkora legjobb futballistájának.

Guttmann keze alatt a remek játékosokból (De Sordi, Mauro, Zizinho, Dino Sani, Canhoteiro) álló gárda csodálatos támadófutballal söpört végig a paulista bajnokság mezőnyén. A magyar edző segítője Vicente Feola, az egy esztendővel későbbi világbajnok válogatott szövetségi kapitánya volt. Sohasem tagadta, hogy rengeteget tanult Guttmanntól. A legtöbb brazil akkoriban úgy gondolta, a São Paulo FC magyar edzőjének elévülhetetlen érdemei vannak a világbajnoki aranyban. Csodálták edzéseit, szakmai elemzéseit. Akadnak, akik úgy vélik, bár a paraguayi válogagotott már 1953-ban már 4–2–4-es felállításban játszott, a svédországi világbajnokságon aranyérmet nyert brazil gárda Guttmanntól „tanulta meg”, milyen hasznos a visszavont középcsatár, a négycsatáros formáció alkalmazása.

Guttmann – bár több ajánlata is volt – következő állomáshelyéül Portugáliát választotta, ahol egyébként is nagy híre volt a magyar edzőknek. 1958 novemberében FC Porto kispadjára ült, a „sárkányok” akkor már öt pont hátránnyal követték a Benficát a bajnoki tabellán.
Mégis megnyerték a bajnokságot! Pedig rosszul kezdődött a magyar edző portói karrierje: az első találkozón – sáros, tócsás pályán – kikapott a csapat. Ám Guttmann úgy gondolta, nyert a vereséggel. Rájött, ki kell hagynia a gárdából az addigi dédelgetett kedvencet, José Maria Pedrotót (később egyébként óriási karriert futott be edzőként is, két bajnoki címet is nyert a Portóval), s a helyére egy mellőzött, s a többiek által lenézett, fiatal brazilt kell állítani. Bejött a húzás! A szezonból hátralévő 17 mérkőzésen ugyanis már nem kapott ki a csapat, s beérte a Benficát. Óriási izgalmak közepette dőlt el a bajnoki cím: a vetélytársak egyenlő pontszámmal álltak az utolsó forduló előtt. A Benficánál nagyon vágytak a bajnoki címre – naná ... –, a klub vezetői még ahhoz is hozzájárultak, hogy Otto Gloria, a piros-fehérek akkori edzője készítse fel a Porto ellenfelét az utolsó mérkőzésre. A lisszaboniak ráadásul – Guttmann emlékei szerint óriási bírói segédlettel – 7:1-re nyerték utolsó mérkőzésüket, ezért a Portónak legalább három góllal kellett nyernie. A 87. percben még csak 1:0-ra vezettek ugyan a kék-fehérek, de aztán bekotorták a hiányzó kettőt. A Porto lett a bajnok, Guttmann pedig kasszírozott. A szerződése megkötésekor ugyanis amúgy is fényűző, háromszázezer escudós fizetése mellé még további százezer prémiumot is kitűzetett magának arra az esetre, ha megnyerik a bajnokságot. Az elnök könnyedén belement, nem szimatolt „veszélyt". Becsületére legyen mondva, boldogan fizetett. A kupát viszont már nem nyerte meg az „északi" gárda, a döntőben a Benfica visszavágott a bajnoki kudarcért.

Még ennél is jobban fájt a portóiaknak, hogy a vetélytárs elcsábította Guttmannt. Hősünk a következő idényre átült a lisszaboni klub kispadjára, miután felettébb magas igényekkel jelezte, aki a világ egyik legdrágább edzőjét akarja, annak áldoznia is kell rá. A Benfica végül hajlandó volt teljesíteni Guttmann feltételeit: a magyar edző évi 400 000 escudós fizetést kért, valamint extra prémiumokat. A bajnoki címért 150 000, a kupagyőzelemért 50 000, a nemzetközi kupasikerért 200 000 escudót alkudott ki. Utóbbit úgy, hogy első szezonjában még nem is szerepelt a Benfica a BEK-ben!


A másodikban már igen, ugyanis Guttmann a piros-fehéreket is az aranyéremig vezette. Az edző elképesztő szériája (portugáliai működésének első három évében összesen négy vereséget szenvedtek csapatai a bajnoki mérkőzéseken) a szövetséget is cselekvésre sarkallta. Doktor José Maria Antunes, az akkori elnök felkérte Guttmannt, vállalja el a Benfica dirigálása mellett a válogatott hajójának kormányzását is a közelgő Nemzetek Kupája (gyakorlatilag az első Európa-bajnokság) selejtezőin.

Guttmann 1959. június 21-től 1960. április 27-ig állt a nemzeti tizenegy élén, ez idő alatt a válogatott négy mérkőzést vívott. Kettős győzelemmel jutott túl az akkor már egyre jobb keletnémeteken (2:0, 3:2), s csak szoros csatában kapitulált az alig két évvel korábban a világbajnoki elődöntőbe jutott franciákkal, és németekkel szemben. Ám a két vereséget követő, a jugoszlávok elleni selejtezőkön már nem ő ült a portugálok kispadján.
Nem bánta túlságosan, ott volt neki a Benfica, ahol egyre nagyobb sikereket ért el. Nem csak azzal húzott nagyot, hogy a „fekete" játékosokra (Coluna, Costa Pereira, Santana, José Aguas, majd kicsivel később Eusébio) építette a csapatot, hanem hogy volt ereje és mersze, a Brazíliában, s az 1958-as világbajnokságon óriási sikert aratott 4–2–4-es formációt némileg módosítva, szinte már az ötcsatáros játékhoz visszatérni.
A Benfica vezetői nem is titkolták, számukra a Real Madrid a minta. Úgy vélték, mindent megadnak Guttmannak, csak emelje a királyi klub magasságába az egyesületet. Ők biztosították ehhez a pénzt (sőt, az új madridi stadion építésekor ők meg belevágtak a Luz-, azaz Fény-stadion emelésébe), miután a Madrid egyre-másra vásárolta az Európán kívülről jött, majd honosított dél-amerikai sztárokat, a benficások is körülnéztek. Számukra Afrika, akkori portugál gyarmatok jelentették az aranybányát. Megindult a szorgos kutatómunka az afrikai gyarmatok csokigyerekei után. Costa Pereira, Coluna és Eusébio Mozambik, José Águas és Santana Angola szülötte. A szegénységből, a nincstelenségből való kitörést a Benfica jelentette a számukra (Águas például nagyvadakra vadászott Angolában, s csak hobbiból futballozgatott. Aki csak egy Tarzan-filmet is látott életében, pontosan tudja, mi volt a dolga. Az angolai válogatott tagjaként a Benfica ellen játszott barátságos mérkőzést, azon fedezték fel a lisszaboniak.)

De a legérdekesebb Eusébio, az első, afrikai születésű világsztár megszerzésének története. Guttmann később úgy mesélte a sztorit, hogy éppen a fodrásznál üldögélt, amikor belépett hozzá Bauer, az egykori híres brazil válogatott. Megkérte az akkor a csapatával éppen afrikai túrára induló kollégát (egyszersmind nagy tisztelőjét), hogy szóljon már neki hazatérve, ha lát egy különösen tehetséges fekete srácot. Bauer hazatérve „jelentette", ő bizony felfigyelt egy „gyémántra", de a klubja irdatlan összeget kér érte. Szerinte megérné, de hát tényleg sokat kérnek érte.
Guttmann viszont akcióba lépett. Vagy három és fél évtizeddel később Eusébio így emlékezett becserkészésének történetére: „Meglehetősen nagy szegénységben éltünk. Ötéves voltam, amikor apám meghalt, anyám egyedül nevelt bennünket a testvéreimmel. Tulajdonképpen az egyetlen szórakozásunk a futball volt, rúgtuk, ami elénk került reggeltől estig. Mafalalában, a főváros szegénynegyedében nőttem fel, elképzelhetik, milyen körülmények között. Arról álmodtam, egyszer híres futballista leszek. Egyszer csak felfigyeltek rám – mindjárt két helyről is. Az alapproblémát az jelentette, hogy én a Sportingban futballoztam Lourenço Marquesben, ami amolyan fiókcsapata volt a lisszaboni Sportingnak. A Sporting azonban vacillált, próbajátékra akart hívni. A Benfica meg nagy pénzért máris vitt volna. Anyám azt mondta: „Fiam, ne gondolkozz, menj a Benficához!" Nem hiszem, hogy bizonygatnom kellene – jó döntést sugallt. Pedig akkor már a Sporting is szerződtetett volna, ráadásul nagyobb összegért, mint a Benfica. Sőt, tovább srófolta ajánlatát. Ám Domingos Claudino, a Benfica akkori elnöke elrejtett egy lagosi szállodában, a Praia Marban. S közben kifizetett mozambiki klubomnak 400 000 escudót. Mondják, abban az esztendőben egyetlen mozambiki vállalatnak sem volt megközelítően sem annyi külföldről származó bevétele, mint a mi kis futballcsapatunknak."

Az 1960-61-es idényben Eusébio még nem szerepelt rendszeresen a csapatban, porcsérülése miatt a BEK-döntőt is kihagyta. Pedig az a találkozó hozta a Benfica első nagy sikerét, s avatta Gutttmannt az első (s mindezidáig az egyetlen) magyarországi születésű BEK-győztes edzővé.
A magyar barátaihoz mindig hűséges edző számára különösen érdekes volt a nagy menetelés: a skót Hearts után éppen az Újpesti Dózsát búcsúztatta a Benfica, majd a dán Aarhus GF, azaz Toldi Géza csapata ellen lépett tovább a csapat. A bécsi Rapid elleni siker után a berni döntőben a Kocsissal, Cziborral, Kubalával felálló Barcelona várta a Benficát. A Costa Pereira – João, Germano, Angelo – Cavem, Neto – Augusto, Santana, Águas, Coluna, Cruz összetételű gárda 3:2-re győzött!

De a Benficának a Madridra fájt igazán a foga! A következő sorozatban a királyi klub skalpját is sikerült megszerezni. A bécsi Austria – már megint temérdek ismerős és barát ... –, aztán a német Nürnberg, majd az angol Tottenham testén keresztül jutott a lisszaboni gárda az amszterdami döntőbe. Óriási volt a mérkőzés tétje: ha a Benfica nyer, megszilárdítja a helyét Európa trónján. Ha a Madrid, a spanyolok visszaveszik a hatalmat. A portugálok nyertek, pedig Puskás élete egyik legjobb játékával három gólt rámolt be Costa Pereirának. Ám a „sasok" (Costa Pereira – João, Germano, Angelo – Cavem, Neto – Augusto, Eusébio, Águas, Coluna, Simões), Elsősorban, persze Eusébio remek játékával, öttel válaszoltak!
Ám akkoriban, a nagy sikerek ellenére sem volt felhőtlen Guttmann viszonya a klub vezetőivel. Igaz, az edzőnek nem velük, hanem a nagy sikereit nehezen feldolgozó Eusébióval volt baja – de a vezérek az akkor már a kontinens legjobbjaként ünnepelt gólkirály pártját fogták. Az 1961–1962-es szezont (még egyszer hangsúlyozandó, pedig a Benfica ismét megnyerte a bajnokcsapatok tornáját) már Fernando Caiadóval az edzői poszton fejezte be a csapat.

Guttmann elhagyta Portugáliát. Talán menekülni is akart onnan, nagyon megviselte egyik legjobb barátja, hajdani MTK-s klubtársa, Orth György portói halála. Visszatért Bécsbe, s bár rengeteg pénze volt (akkoriban már Helenio Herrera mellett a világ legdrágább edzőjeként jegyezték), úgy érezte, egyre fontosabb számára is a barátság. Elutazott Dániába, meglátogatta az Aarhusban dolgozó Toldi Gézát. A hajdani ferencvárosi csatárral nagyszerűen megértették egymást, Guttmann 1961 legelején (miután csapata elbúcsúztatta a dánokat a BEK-ből) a Benficával még napokon át a Jylland-félszigeten maradt, közös bemutató edzéseket tartva a két együttesnek. Most, hogy nem kötött új szerződést, Toldi hívására újra elutazott Dániába, és segített barátjának. Hamarosan azonban új kihívás várta, a Santos mellett Dél-Amerika legerősebb klubcsapatának tartott, uruguayi Peñarol tartott igényt szolgálataira. Horribilis, ötezer dolláros fizetésért.

Három hónapja dolgozott Montevideóban, amikor a Benfica visszahívta. Guttmann napokig őrlődött, majd kitalálta, csak akkor megy, ha a portugálok kártalanítják az uruguayi klubot. Már majdnem megköttetett az üzlet (a Benfica hajlandó lett volna ötvenezer dollár hosszúlejáratú kamatmentes kölcsönt, valamint két mérkőzés bevételének nagy részét a Peñarol számlájára átutalni), amikor a portugálok visszaléptek. Guttmann személyes igényeit már nem tudták, vagy nem akarták teljesíteni.
Az edző így maradt Montevideóban, s naggyá tette újra az arany-feketéket. A Peñarol a Nacional ellen megnyerte a bajnokságot, s a Libertadores-kupában csak Pelé Santosa ellen vérzett el, a döntőben! Guttmannak azonban (hiába, ahogy egyre öregszik az ember, úgy lesz szentimentálisabb) nagyon hiányzott Bécs, a barátok, a kártyacsaták. Hazatért. Haza, merthogy – 1956 óta immár osztrák állampolgár is lévén – Bécsben volt az otthona. (Bár a császárvárosban, ha fiatalabbak megkérdezték tőle, hogyan szólítsák, így felelt: Béla bácsi. Azok meg mondták, Bela bacsi.)

1964 márciusában (régi barátja, Joschi Walter kapacitálására) elvállalta az osztrák válogatott irányítását. Tőle szokatlan gesztusként ingyen. Akkoriban nem volt éppen jó periódusban az osztrák futball, úgy érezte, segítenie kell. Segített is. Októberig öt mérkőzésen dirigálta a csapatot, ebből hármat megnyert, egy, az első, a hollandok elleni döntetlenre végződött. 1964. május 2-án, 75 000 néző előtt, a bécsi Práterben az éppen a spanyolországi Eb négyesdöntőjére készülő magyar válogatottat győzte le az osztrák csapat. „Nehéz volt a magyar válogatott ellen vezetni az osztrákokat. Talán, ha tétmérkőzés, el sem vállalom…” – emlékezett később.

A következő karácsonyt újra Lisszabonban töltötte, az esetleges visszatérésről tárgyalt a Benfica elnökével. Szezononkénti kétmillió escudo (százezer dollárt ért akkoriban), egy szép ház Lisszabon valamelyik elővárosában, egy autó sofőrrel, s egy fizetett, ausztráliai nyaralás. Ez szerepelt a kívánságlistáján. A portugálok levegőt alig kaptak. Ám Guttmann nem volt szívbajos: „Amikor ötvenkilencben a klubhoz kerültem, a Benfica 2500 dollárt kapott egy fellépésért. Most harmincezret, s úgy gondolom, ebben az én sikereimnek, az én munkámnak is része van. Ezért reális az igényem" – mondta.

A portugálok gondolkodtak, aztán miután – az erdélyi származású – Schwarz Elek irányításával elveszítették az Internazionale elleni BEK-döntőt, telefonáltak Guttmannak. Jöjjön, az üzlet megköttetik!
Guttmann újra Lisszabonba költözött, de a régi sikereket már nem sikerült megismételni. A játékosállomány ugyan pazar volt (a szezon végén a Benficára épülő portugál válogatott a harmadik lett az angliai világbajnokságon), de a csapat nem szerepelt fényesen. A Manchester United például megalázó vereséget mért a Benficára a Bajnokcsapatok Európa-kupájában. Aztán amikor április középén a Braga hazai kupa negyeddöntőjében kiejtette a Benficát, végleg elváltak Guttmann és a lisszaboni klub útjai.

1966 nyarán elvállalta a svájci Servette irányítását. Hosszú edzői pályafutása során akkor másodszor dolgoztak egy külföldi klubban magyarok is a keze alatt. (Először Höfflingék a Ciocanulban.) Pázmándy Péter, Makkai Dezső és Németh Valér.

Guttmann akkoriban már – a magyar mellett – németül, angolul, olaszul és portugálul is kitűnően beszélt, mégis gondot jelentett a számára (és a játékosai számára), hogy franciául nem tudott kontaktust teremteni a futballistáival. A Servette csak az ötödik helyen zárt a bajnokságban, így aztán egyik fél sem bánta igazán a szakítást.

A világvándor újabb égtáj felé vette az irányt, Görögországba szerződött. Különös időszakban, hiszen akkoriban vette át a hatalmat a katonai junta. A Panathinaikosz edzőjét, a játékosként világklasszis Sztjepan Bobeket, mint utóbb kiderült, koholt vádak alapján, kémkedés miatt kiutasították az országból. A klub több milliós szurkolótábora hiába tiltakozott, Bobeknek mennie kellett. Az akkor már 67 éves Guttmann nem tudott úrrá lenni a helyzeten, nem tudta felrázni a Bobek távozása miatt „leeresztett" játékosokat.

Visszatért Bécsbe, élte boldog nyugdíjas éveit. Kártyázott, mesélt, s nézte a futballmeccseket. Még magának is alig akarta bevallani, de nehezen volt meg az öltözők hangulata nélkül. 1973 tavaszán – néhány hónapra – elvállalta a bécsi Austria technikai igazgatói posztját, majd a nyáron visszatért Portugáliába. Még egyszer nekidurálta magát, az FC Porto edzője lett. Viszonylag jól szerepelt, a már nem éppen ifjakból álló gárda a második helyen zárt. A klub szerette volna, ha Guttmann még egy évet elvállal, de ő már nem akart edzősködni. Nem tudta megemészteni, hogy a szezon közben az egyik kedvenc játékosa, a mindössze 26 éves Pavon a pályán összeesett. A szíve vitte el.

A világvándor végleg visszatért Bécsbe. Gyakran tűnt fel a Mariahilferstrassén lévő kedvelt presszóban, imádott beszélgetni, anekdotázni. Szerette a jó kártyacsatákat – s egyáltalán az életet.
Gyönyörű pályafutás állt mögötte, közel negyvenéves edzői pályája során remek futballistákkal dolgozhatott. Barátai, tisztelői kérésére szívesen mondta el álomcsapatát, amelyet egykori játékosaiból állított össze:
Costa Pereira (SL Benfica) – Germano (SL Benfica), Mauro (São Paulo FC), De Sordi (São Paulo FC) – Bozsik (Kispest), Liedholm (AC Milan) – Augusto (SL Benfica), Schiaffino (AC Milan), Nordahl (AC Milan), Puskás (Kispest), Canhoteiro (São Paulo FC). Néhányan a csodálatos „tartalékok" közül: Coluna, Simões, Eusébio (SL Benfica), Sørensen (AC Milan), Zsengellér (Újpest), Zizinho (São Paulo FC). Meg azok közül, akiket csodált, de akikkel nem hozta össze őt a sorsa: Rudas (Ferencváros), Kubala (Vasas, Barcelona).






++++ keretes +++
Guttmann Béla
Született: Budapest, 1900. március 13.
Elhunyt: Bécs, 1981. augusztus 28.
Klubjai: Vasas (1913–1917), Törekvés (1917–1920), MTK (1920–1922), SC Hakoah Wien (1922–1926), New York Giants FC (1926–1928), New York Hakoah FC (1928–1929), Hakoah All Stars Brooklyn (1929–1930), New York Soccer Club (1930–1931), Hakoah All Stars Brooklyn (1931–1932).
Válogatottsága: 4/1 (1921. június 5.–1924. május 29.)
Dicsőséglistája: olimpiai résztvevő (1924), magyar bajnok (1921, 1922), osztrák bajnok (1925), az Egyesült Államok kupagyőztese (1929).
Edzői pályafutása: SC Hakoah Wien (1933–1935), Sportclub Enschede (1935–1937), SC Hakoah Wien (1937–1938), Újpesti Torna Egylet (1938–1940), Vasas (1945 tavasz), Ciocanul Bucuresti (1945–1947), Újpesti Torna Egylet (1947), Kispesti Atlétikai Club (1947–1948), Padova Calcio (1949–1951), AC Triestina (1951–1952), Quilmes (1952), Apoel Nicosia (1953), AC Milan (1953–1955), Lanerossi Vicenza (1955–1956), São Paulo Futebol Clube (1957–1958), Futebol Clube do Porto (1958–1959), portugál szövetségi kapitány (1959–1960), Sport Lisboa e Benfica (1959–1962), CA Peñarol Montevideo (1962–1963), osztrák szövetségi kapitány (1964. március–október), Sport Lisboa e Benfica (1965–1966), Servette FC (1966–1967), Panathinaikosz AO (1967), FK Austria (technikai igazgató, 1973 tavasz), Futebol Clube do Porto (1973–1974).
Dicsőséglistája: BEK-győztes (1961, 1962), KK-győztes (1939), magyar bajnok (1939, 1947), olasz bajnok (1955), São Paulo állam bajnoka (1958), portugál bajnok (1959, 1960, 1961), uruguayi bajnok (1962), portugál kupagyőztes (1962).

Wallenstein V. Róbert: Guttmann – átok és szerencse egy családban

„Kisasszony, a víz itt kellemesebb. A másik medence jóval hidegebb” – mondja a brazil nyugdíjas a fiatal orosz nőnek. „Nem vagyok én itt olyan nagy szakértő, évtizedekig nem is laktam ebben a városban. Az utóbbi három évben azonban minden nyaramat itt töltöm. Alaposan kiismerem magam errefelé, hihet nekem”.

A Lukács-fürdő udvari medencéi között feltűnő látványosság, ahogy a csinos huszonéves hölgyet útba igazítja az öregtestű, mosolygós tekintetű férfi. A lány hálásan visszanéz, és már el is merül a vízben. A férfi ekkor veszi észre, hogy végig figyeltem meghitt interakciójukat. Hozzám is segítőkészen fordul.

„Magának talán a hidegebb is megfelel. Ott kényelmesebben úszhat, itt viszont kevesebben vannak”. Engem is turistának néz, hozzám is kiváló angolsággal szól. Akcentusa azonban egyértelmű – a hosszú, nem itt töltött évek előtt, maga is itt születhetett.

„Óh, nem vagyok én érdekes ember, csak egy nyugalmazott textilkereskedő. A háború után mentem el innen, és csak a feleségem halála után tértem vissza. A háború alatt? A nagybátyám mentett meg. Hogy ki volt ő? Biztos hallott róla.
– Komolyan? – kérdezem.
Talán mások is emlékeznek rá Magyarországon. Ha akarja, szívesen találkozhatunk. Én egyszerű ember vagyok, de szívesen mesélek önnek Guttmann Béláról.”

Guttmann Béla – minden idők egyik legeredményesebb, legjobb és leghírhedtebb labdarúgóedzője. Az egyik legismertebb magyar sportember, 12 ország 21 csapatánál dolgozott edzőként. Játékosként bajnok és nemzeti válogatott, az 1924-es olimpiai csapat tagja. Kitörölhetetlen hírnevet a portugál Benficával szerzett magának: 1961-ben és 1962-ben is elhódította a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, ráadásul ő fedezte fel Eusebiót is. 1958-ban, a világbajnokságot elsőként akkor nyerő brazil válogatott Guttmann találmányának tulajdonította a forradalminak számító 4-2-4-es hadrendet, ami a Samba-csapat védjegyévé vált. A magyar edző ezt a taktikát a Sao Paolo csapatánál honosította meg elsőként, amikor 1957-ben állami bajnokságot nyert velük. Az akkor már nagyhírű tréner számára Brazília teljesen új terep volt, ahová a dél-amerikai túrára készülő Honvéd edzőjeként, 1956 telén jutott el. Puskásékat jól ismerte Guttmann, aki már edzette a csapatot pár évvel korábban is. Azt azonban csak kevesen sejtették, hogy az edző már az utazás előtt pontosan tudta, nem fog visszatérni Budapestre. Tervének megvalósításához nagy segítségre volt 26 éves unokaöccse, az akkor már két éve Brazíliában élő Guttmann Imre.

Guttmann Imre – 83 éves brazil nyugdíjas, egykori textilgyár-tulajdonos, hat nyelven beszél. Kőbányán született, jómódú polgári családban. A banktisztviselő papa és a háztartásbeli mama egyedüli gyermeke kényelemben cseperedhetett. A gabona-nagykereskedő dédszülők vagyona kitartott még, és így egészen az első zsidótörvényekig szinte gondtalanul élhettek. Imre szenvedélyesen vonzódott a feltűnően sajátságos stílusú nagybácsihoz. A szimpátia akkor is megmaradt, amikor a sikeres edző kerek-perec eltanácsolta attól, hogy komolyabban vegye a grund körüli labdakergetést. Maradt a tanulás: járt a piaristákhoz Miskolcon, később külföldi egyetemre, majd a kommunista rendszer totális kiépülése után, 1948-tól jött a végleges emigráció. Svájc és Izrael után Imre 1954-ben Brazíliába költözött. Milyen jól jött az addigra már Európa-szerte különcségeiről is ismert edzőnek, hogy volt ott valakije, aki segített neki a távoli idegenben. Ez talán természetes az után, hogy 10 évvel korábban a nagybácsi az életét mentette meg a (szintén) halálraítélt Imrének…

Életmentő szerencse

„Nagybátyám feketebárány volt a családban. Futballista korában táncoktató volt, és megrögzött szerencsejátékos, aki milliókat vesztett különféle kaszinókban. Sok mindenben eltért a szüleimtől, akik nagyon rossz szemmel nézték azt is, hogy velünk lakott, nem házasodott meg, ráadásul egy keresztény nő volt a szerelme. Mi ketten nagyon jó barátok lettünk, a családból én lettem a kedvence, talán azért is, mert én nemcsak elfogadtam, de nagyon is szerettem Mariannt, aki 25 éven át volt hű társa. Mariann Ocskay László, a hős százados testvére volt, és mi az ő kapcsolatainak köszönhetően éltük túl a holokausztot.

Nagybátyámat Mariann bújtatta a lakásában, én pedig hamis keresztlevelet kaptam, és 14 évesen egy katonaságnak termelő pékségben dolgoztam Pesten. Egész addig, amíg le nem bombázták a pékséget, relatíve biztonságban éreztem magam. Utána azonban utcán éltem, bujdostam. Amikor ellopták a papírjaimat, kénytelen voltam megkeresni a nagyszüleimet, akik a belvárosban egy védett házban laktak. A nyilasok innen együtt vittek el bennünket 1945, január 10-én a gettóba. Útközben nagyapámat halálra verték egy puskatussal, nekem kellett elföldelnem egy kanállal kiásott gödörbe, alig 10 perc alatt. A szüleimet deportálták, de csodák csodájára mindketten visszatértek.”

Guttmann Bélának nem volt gyereke, Imre pedig rajongott a nagyvilági, őt mindig ajándékokkal elhalmozó nagybácsiért, sőt, mivel Imre is imádta a focit, nem kérdés, hogy mi volt közöttük az elsőszámú kapocs.

Puskás protekciója

Sziklai, Futó, Fekete, Szalay, Szűcs, Balogh, Ádám, Vincze, Zsengellér, Kállay, Kocsis – hadarja csillogó szemekkel Guttmann Imre az 1939-es UTE bajnokcsapatának összeállítását. Szinte ugyanazzal a ritmussal a rivális MTK – csak a gólkülönbség miatt – ezüstérmes gárdáját is fújja: Szabó, Kis, Bíró, Négyesi, Turay, Dudás, Cseh, Sas, Kalmár, Kardos, Titkos. A hangja most is legalább olyan büszke, mint annak idején lehetett, amikor a 9 éves kissrác a grundon dicsekedhetett rokonával, az akkor az újpestiekkel első aranyát szerző híres „edző bácsikájával”. Imre, különös protekciója miatt, pár évvel később, bejáratos lett a világverő kispestiekhez is. Amikor Guttmann Béla először irányította a piros-feketéket, a tizenéves rokon sokszor belóghatott az edzésekre, sőt nem ritkán vidékre is elutazott a csapattal. A fiatal és bohém Puskással kártyapartnerek, jó cimborák lettek, így csak a gimnáziumi osztálytársak számára volt meglepetés, hogy az akkor 21 éves csodacsatár volt Guttmann Imre meghívottja saját érettségi bankettjén. Puskás a kommunista hatalomátvétel első erőfitogtatásain elbicsakló Imrét, még az ÁVH börtönéből is kimentette. Történt, hogy a meggondolatlan diák egy társával olyan csínyt követett el a kőbányai Szent László Gimnáziumban, amiért hat hónapos sopronkőhidai kimenőt kaptak. Ennyi járt akkoriban egy aktuális kommunista hős mellszobrának összepingálásáért… A „száguldó őrnagy” közbenjárásának köszönhetően három hónap után kiengedték őket. Imre ezzel együtt elvesztette annak esélyét, hogy hazai egyetemre felvételizzen. Külföldön kellett szerencsét próbálnia.

Svájc felé – ahol rokonok várták – félúton Bécsben töltött el közel fél évet. Itt Guttmann egykori MTK-s kapcsolatai segítették olyan körökbe jutni, ahol virágzott az illegális kereskedelem. A négy zónára osztott császárvárosban Imre 3000 dollárt keresett azzal, hogy amerikai katonai ruhába öltözve üzérkedett hamis útlevelekkel München és Bécs között. Így aztán kellemes érzéssel érkezett meg a svájci St. Gallenbe, ahol a városi egyetemre, immár saját pénzből beiratkozhatott. A nagybácsi ekkor Olaszországban vállalt munkát, a többi közt az A.C. Milannál. Így időnként svájci edzőtáborokban találkoznak a rokonok, s marad közöttük a levélváltás.

Imre külkereskedelmi tanulmányai után Izraelbe települ, már ide érkezik a meghívó nagybátyjától az 1954-es berni vb-döntőre is. Valószínűleg nem sok szabadnapos izraeli sorkatona juthatott olyan közel Puskásékhoz a berni szállodában, mint nagybátyjának köszönhetően Imre. Az elvesztett meccs után legközelebb már Brazíliában találkoztak. Ugyanis az ígéret földjéből oda költözött a kiábrándult fiatalember, 1954-ben.

Átkozott futballforradalmár

Így adódott, hogy a terepet jól ismerő Imre lett a Honvéd 1956-os téli túrájának egyik hivatalos tolmácsa. Ott volt a Flamengo elleni meccs félidejében az öltözőben is. A Honvéd 3-1-re égett. Puskás – nem először pályafutása során – bevetette érdekérvényesítő képességét. Újra szólt a „Kis pénz, kis foci; Nagy pénz, nagy foci” – a szervezők rögtön fejenként 500 dollárral felemelték a gázsit. A Honvéd-diadal nem is maradt el, 6-4-re nyertek a magyarok, akik közül többeknek ez a túra volt a menekülési útvonal a diktatórikus Magyarország elől. Czibor, Kocsis és Puskás mellett Guttmann Béla is végleg elhagyta hazáját. A trénerre legalább annyian vadásztak, mint a futballistákra.

Az 57 éves edző rögtön munkához jutott Brazíliában. Guttmann a Sao Paulo gárdáját mindjárt aranyhoz is segítette a támadófutballt előtérbe helyező új módszerrel. Szeretett volna maradni, azonban élettársa, Mariann miatt, mégis visszaköltöztek Európába. Ezután Imre már csak kétszer találkozott nagybátyjával: mindez Guttmann legsikeresebb edzői időszakában történt.

A világjáró mester Portugália két sztárcsapatával is a bajnokságot nyert: a Porto után a Benficával lett aranyérmes, utóbbival pedig egymás után kétszer is elhódította a legrangosabb európai futballserleget. Guttmann akaratán kívül ekkor vált mai napig ható legendává. Miután a sikereiért hiába követelt prémiumot, a Benfica kénytelen volt szerződést bontani vele. A vehemens edző, búcsúzásként, azzal átkozta meg a klubot, hogy 100 évig nem fognak nemzetközi kupát nyerni. A Guttmann-átok több mint 50 éve ostorozza a csapatot…

Minden Las Vegasban kezdődött

Mellesleg a sporttörténelem egyik felejthetetlen döntőjét, az 1962-ben Amszterdamban játszott Real Madrid – Benfica (3-5) meccset Imre a helyszínen tekintette meg. A Realban mesterhármast rúgó Puskással a meccs után elmaradt a baráti kártyaparti… Igaz, Imre így sem maradt játékostárs nélkül. Nagybátyja, a többhetes portugál szabadsága alatt, életükben először, kaszinózni indult. A sztáredzőként vagyonokat kereső Guttmann, fizetésének jelentős részét verte el tisztességes szerencsejátékosként. Az az 1962-es tavasz megérte a dorbézolást: a Benfica a hazai kupát is elhódította. Ez lett Imre utolsó meccse, amit nagybátyja vendégeként láthatott.

„Nagybátyám csak a futballnak élt, a játék megszállottja volt, ahogy a szerencsejátéké is. Még Amerikában volt profi futballista, a húszas években, amikor egy Las Vegas-i kiruccanás után nyert egy jelentősebb összeget. Azt rögtön haza is küldte apáméknak Pestre. Attól a pillanattól kezdve menthetetlen volt. Bárhol járt, mindig játszania kellett. Keményen dolgozott, sokat is keresett, de fizetésének legalább a felét elverte. A sajtó állandóan piszkálta, és követelőző, pénzéhes edzőnek is nevezte. Nagybátyám tisztában volt a képességeivel, pontosan tudta, hogy ha az egyik csapatnál nem tudták megfizetni az igényeit, akkor sorban állnak érte más klubok. Nekem a hatvanas évek második felében megszakadt vele a kapcsolatom. Addigra már saját textilgyárat vezettem, családom lett, és szüleim is csatlakoztak hozzám – Brazíliában. Apám, aki – bár szeretetéből rám elég keveset szánt – rajongásig tisztelte testvérét, nagybátyámat, így ők Béla Bécsben bekövetkezett 1981-es haláláig rendszeresen találkoztak. Mi néha telefonon beszéltünk. De a temetésére nem mentem el.”

„A feleségem, miután sikeresen elmenekült a náci Németországból, soha nem akart visszamenni Európába. A három évvel ezelőtti haláláig nekem sem jutott eszembe, hogy visszatérjek Budapestre. Aztán egy gyerekkori barátom, aki New Yorkban lakik, rávett arra, hogy jöjjek vissza vele. Így immáron ez a harmadik nyaram Budapesten. Ha egészségem engedi, jövőre is jövők, mert jól érzem magam itt. Hogy jövőre Brazíliában lesz a futball világbajnokság? Engem ez már különösképpen nem érdekel. A fiam teniszakadémiáján hetente háromszor teniszezem; havonta egyszer az orvosommal is játszom. Különben is, nekem a Sao Paulo 1957-es bajnokcsapatánál kedvesebbem úgysem lesz sosem. Hogy is tudnám elfelejteni Guttmann Béla kezdőcsapatát a 3-1-re megnyert Corinthians elleni meccsről: Poy, De Sordi, Mauro, Sarara, Vítor, Riberto, Maurinho, Amaury, Gino Orlando, Zizinho és Canhoteiro…”

A „sportbéke” vége

FTC–MTK–Újpest perek a negyvenes évek elején

A két világháború között az MLSZ volt a jogtulajdonosa a nemzetközi labdarugó mérkőzéseknek. Mivel azonban saját pályája nem volt, a szövetség egyedi mérlegelés után, mindig valamelyik klubot kérte fel a mérkőzés megrendezésére. A három csapat 1934-ben megállapodást kötött egymással, hogy ezen nemzetközi mérkőzéseket követően, attól függetlenül, hogy azokat hol rendezik, egymást között 2/5–2/5–1/5 arányban (FTC–MTK–Újpest) osztják el a mérkőzés jegybevételét. A megállapodás egészen 1940-ig minden probléma nélkül érvényben volt...
Bevezetés
A Ferencvárosi Torna Club, a Magyar Testgyakorlók Köre, és az Újpesti Torna Egyesület az 1926-ban létrejött profi labdarugó bajnokság három jelentős szereplője volt. A három csapat leginkább egymásnak jelentett vetélytársat a magyar bajnokságban. Többnyire ők adták a magyar válogatott játékosait, ráadásul csak ők rendelkeztek olyan létesítményekkel, amelyek nemzetközi sportrendezvények rendezésére is alkalmasak voltak. Már csak ezért is megkerülhetetlennek számítottak a magyar labdarugó életben.
Az alábbi forrás, amely egy 1940-ben kezdett pereskedési sorozatnak a végső állomása, a fent említett három csapat viszonyát, a harmincas években közöttük kialakult modus vivendit mutatja be. A pereskedés legfőbb oka alapvetően a felek eltérő gazdasági érdekeiben keresendő, de a II. (1939. május 5.) és a III. zsidótörvény (1941 augusztus 8.), illetve a Magyar Labdarugó Szövetség életébe történt politikai beavatkozás miatt, politikai színezetet is kapott. Közlése ezért nemcsak sporttörténeti érdeklődéssel számolhat.
A per rövid összefoglalása
A két világháború között az MLSZ volt a jogtulajdonosa a nemzetközi labdarugó mérkőzéseknek. Mivel azonban saját pályája nem volt, a szövetség egyedi mérlegelés után, mindig valamelyik klubot kérte fel a mérkőzés megrendezésére. A három csapat 1934-ben megállapodást kötött egymással, hogy ezen nemzetközi mérkőzéseket követően, attól függetlenül, hogy azokat hol rendezik, egymást között 2/5-2/5-1/5 arányban (FTC-MTK-Újpest) osztják el a mérkőzés jegybevételét. A megállapodás egészen 1940-ig minden probléma nélkül érvényben volt. Ekkor azonban az FTC arra hivatkozva, hogy az Újpest pályáján az elmúlt időszakban nem rendeztek mérkőzéseket, és hogy az Üllői úton rendezett mérkőzések nekik is jelentős kiadásokkal járnak, nem fizette ki egy megrendezett mérkőzés után az esedékes 1/5 részt. Az Újpest ekkor beperelte az FTC-t, amely pert másodfokon is megnyert.
Az FTC ekkor indította azt pert, amelynek dokumentumait az alábbiakban közöljük. Az egyesület ugyanis azt kifogásolta, hogy bár 1939 júliusa óta az összes nemzetközi mérkőzést az Üllői úton játszották, de a bevételekből továbbra is az eredeti megállapodás szerint részesedtek a csapatok. Az FTC a per folyamán végig arra törekedett, hogy a bíróság az eredeti megállapodásnak olyan mögöttes tartalmát ismerje el, mely szerint a bevételekből való részesedés annak függvénye, hogy melyik egyesületnek milyen költségei adódtak a mérkőzés megrendezése kapcsán.
A törvényszék azonban ezt nem fogadta el, és az eredeti megállapodásnak azt az értelmet tulajdonította, hogy a megállapodás lényege a három félnek az a szándéka volt, hogy a bevételekből a labdarúgásban betöltött súlyuknak megfelelően részesedjenek, függetlenül attól, hogy kinek milyen többlet költséget jelent a mérkőzések megrendezése. Az ítélet pontosan így rendelkezik erről: "mert a szerződés megkötésének a célja és indító oka a felperesi tényelőadás szerint is a pályabérből származó jövedelemszerzés tekintetében a három szerződő sportegyesület egymásközti versengésének a kiküszöbölése és a sportbéke biztosítása volt - arra való tekintet nélkül, hogy az MLSZ, vagy bármelyik labdarúgó alszövetség tényleg a három szerződő fél közül melyiknek a versenypályáján rendezi ezen szerződésnek a hatálytartama alatt, az ő rendezésében lebonyolításra kerülő "mindennemű" labdarúgó mérkőzéseket a tényleg felmerülő egyes esetekben."

Az ítélőtábla azonban arra hivatkozva, hogy az MTK kiesésével "a szerződés tekintetében oly lényeges feltevés hiúsult meg, amely nélkül a felek a kereseti szerződést nem kötötték volna meg", az FTC-nek adott igazat.
Az ítélőtábla ezen tartalmú ítéletének magyarázata lehet a pereskedés ideje alatt radikalizálódó antiszemita hangulat is. (A két ítélet között fogadták el a III. zsidótörvényt). Bár az ítélőtábla semmilyen utalást nem tett erre vonatkozóan, feltűnő, hogy figyelmen kívül hagyta a törvényszéken kimondott ítélet azon nyilvánvaló megállapítását, hogy az egyesületek közötti megállapodás lényege a versengés egymás közötti megszüntetése, a bevételeknek az egyesületek súlyának megfelelő eloszlása volt.
Különösen érdekes az ügyben dr. Gidófalvy Pál szerepe, akit a belügyminiszter 1939. június 20-tól 1941. április elsejéig kinevezett miniszteri biztosnak. Gidófalvy, a mellé kinevezett Négyes Bizottsággal közösen irányította a labdarugó szövetség életét. Miniszteri biztosként végzett tevékenységét később a Budapesti Népbíróság vizsgálta, és népellenes bűnökben el is marasztalta. A népbírósági perben nem esett szó Gidófalvynak a három egyesület egymás közti perében játszott szerepéről.
A forrásközlésre vonatkozó megjegyzések
A forrás jelenleg Budapest Főváros Levéltárában, az Ítélőtábla peres iratai között található. A fennmaradt iratok közül csak az ítéleteket közlöm, mivel a per folyamán felhasznált iratmellékleteket, amelyekre az ítéletben többször is hivatkoznak, a per befejezése után a Törvényszékre küldték vissza, ahol azokat kiselejtezték. Ezt a hiányt csak részben pótolja, hogy ezek tartalma, egyes esetekben teljesen, máskor csak részben az ítéletből is kideríthető. (A per szövegében idézőjel közé tett szövegrészek a csatolt dokumentumokból származnak.) A perben említett korábbi bírósági tárgyalási anyagok - az 1940-ben a Budapesti Központi királyi Járásbíróság P. II. 17061/1940. számú és a Törvényszék 2623/1941. számú pere - szintén nem maradtak az utókorra.
Bár az ítélőtáblai ítéleten nem található jogerős záradék, szinte bizonyos, hogy azt végre kellett hajtani. Abban az esetben ugyanis, ha a Kúria elé került az ügy, akkor rendszerint kúriai ítélet is található a per iratai között. Ez valamint az, hogy a főlajstromkönyvben nincs utalás arra, hogy az ügyet a Kúriához felterjesztették volna, azt mutatja, hogy a felek lemondtak a további bírósági tárgyalásokról.
A közölt ítéleteknél szöveg értelmének megfelelő átírást, központozást alakítottam ki, a mai magyar helyesírási szabályoknak megfelelően.
1941. november 24
A Budapesti királyi Törvényszék ítélete az FTC-nek, az MTK és az Újpest elleni perében.
A Budapesti királyi Törvényszék
4.P. 36303/1942/9. sz.
A MAGYAR SZENT KORONA NEVÉBEN!
A Budapesti királyi Törvényszék dr. Mádai László budapesti ügyvéd által képviselt Ferencvárosi Torna Club budapesti (Üllői út 129. sz.) egyesület felperesnek,
I. ifj. dr. Kozma Jenő budapesti ügyvéd által képviselt Magyar Testgyakorlók Köre budapesti (Hungária körút 110. sz.)
és II. dr. Bíró Sándor újpesti (István út 4. sz.) ügyvéd által képviselt Újpesti Torna Egyesület újpesti (Megyeri út 56.) egyesület alperesek ellen megállapodás hatálytalanítása és 5000 P. perérték és járadékai iránt az 1941. évi június hó 13. napján 4. P. 36303/1941. szám alatt beadott keresetlevéllel megindított perében, - amelyben a felperes az 1941. évi november hó 14. napján 8. sorszám alatt az I. rendű alperessel közösen beadott kérvényben az I. rendű alperessel szemben ennek beleegyezésével a pertől elállott - az 1941. évi november hó 11. napján befejezett szóbeli tárgyalás alapján a II. rendű alperessel szemben az alul megjelölt napon meghozta a következő végítéletet.
A királyi törvényszék a felperest a II. rendű alperessel szemben keresetével elutasítja, s őt végrehajtás terhével arra kötelezi, hogy a II. rendű alperesnek - ezen utóbbi alperes képviselője dr. Bíró Sándor újpesti ügyvéd kezéhez - 15 nap alatt 300 P. azaz Háromszáz pengő perköltséget fizessen.
Indokok:
A felperes, a perfelvételi tárgyaláson az akkor még alperesi pertársaságként együtt perelve volt mindkét alperessel szemben lényegileg a keresetlevélben közölttel egyezően fenntartott eredeti kereseti kérelmében azt kérte, mondja ki a bíróság, hogy a keresetlevélhez F/1 alatt - egyszerű másolatban - becsatolt, a peres felek közt - vagyis az eredeti keresetben szerepelt peres felek közt, t. i. a felperes és a két alperes közt - létrejött, az 1934. évi augusztus hó 7. napján kelt "Megállapodás" az 1940. évi szeptember hó 14. napján hatályát vesztette kötelezze a bíróság az alpereseket, hogy egyetemleg fizessék meg neki, a felperesnek, a perköltséget.
Ezt az eredeti kereseti kérelmét a felperes - a keresetlevélben közölt és a perfelvételi tárgyaláson fenntartott - keresete szerint a következő kereseti tényelőadásra alapította:
1934. augusztus 7-én a felperes és a két alperes mint a három legnagyobb magyar labdarúgó sportegyesület a keresetlevélhez F/1 alatt csatolt okiratban foglalt megállapodást kötötték egymással.
Ezen F/1 jelű okiratszövege a következő:
"Alulírott egyesületek illetve pályatulajdonosok, a következő megállapodást kötötték:
1. A Ferencvárosi Torna Club, a Magyar Testgyakorlók Köre és az Újpesti Torna Egyesület, mint pálya-tulajdonosok a mai napon abban állapodtak meg, hogy a f. évi augusztus 1-jétől bármelyik egyesület pályáján akár az MLSZ, akár bármelyik labdarúgó alszövetség által rendezendő mindennemű labdarugó mérkőzés pályabérét egymás között a második pontban megállapított kulcs szerint osztják fel.
2. A mindenkoron megállapított pályabérnek 2/5 részét az F. T. C., 2/5 - részét az M. T. K., és 1/5 részét az U. T. E. kapja.
3. A megállapodó felek ezen megállapodás időtartamát öt évben szabják meg. Ezen megegyezés tehát 1934. augusztus hó 1-jétől 1939 július hó 31-ig tart.
4. Jelen megállapodás a lejárat előtt fél évvel, 1939. január hó 31-én bármelyik fél részéről felmondható, amely esetben 1939. július hó 31-én megszűnik. Ha a felmondási joggal egyik fél sem élne úgy, a megállapodás további öt esztendőre terjed."
Ezt az okiratot, amint az belőleg megállapítható, mindhárom egyesület képviselője saját kezűleg írták alá.
Minthogy ezt a megállapodást, a kereseti tényelőadás szerint 1939. január 31-én egyik szerződő fél sem mondotta fel, így ez a megállapodás a kereset szerint "formailag" az 1944. évi július hó 31. napjáig van "érvényben".
A kereseti tényelőadás szerint ennek a három egyesületnek volt olyan labdarúgó pályája, amely nemzetközi válogatott mérkőzések céljaira reprezentációs szempontból és az ilyen mérkőzéseket látogató nagyszámú nézőközönség elhelyezése szempontjából, alkalmas volt.
Tekintettel arra, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetségben mindhárom egyesületnek a képviselői helyet foglaltak, a kereseti tény előadás szerint "sportbéke megkívánta", hogy az a kérdés, melyik pályán rendeztessék esetenként válogatott mérkőzés - ami a szövetség által fizetendő pályabér miatt anyagi előnyt jelentett -, ne okozzon állandó vitát.
E szerződés tartama alatt a kereset szerint a szövetség valamennyi válogatott mérkőzést vagy a felperesnek az Üllői úti pályáján, vagy pedig az I. rendű alperesnek a Hungária úti pályáján rendezte, éspedig a kereseti tényelőadás szerint arra való tekintettel, hogy a II. rendű alperesnek a pályája Újpesten, a Megyeri úton van és nagy tömegek számára nehezen megközelíthető.
Az 1939. évi július hóban - tehát az F/1. jelű szerződésben ezen szerződés felmondására megszabott határidő letelte után, - a kereseti tényelőadás szerint a magyar királyi kormány felfüggesztette a "Magyar Labdarúgó Szövetség"-nek az önkormányzatát és dr. Gidófalvy Pál személyében miniszteri biztost rendelt ki a szövetség élére.
Ettől kezdve a kereseti tényelőadás szerint a szerződő egyesületeknek nem volt beleszólásuk abba, hogy a válogatott mérkőzések hol rendeztessenek, minthogy a pálya kijelölésének a joga egyedül a miniszteri biztost illette meg.
Hivatalba lépétől kezdve a miniszteri biztos a kereseti tényelőadás szerint állandóan a felperesnek a pályáján játszatta le a Magyar Labdarúgó Szövetség által rendezett mérkőzéseket, noha a fenti szerződésről tudomása volt.
Ettől kezdve a kereseti tényelőadás szerint egyedül a felperes viselte a mérkőzéseknek a hátrányait, így a pálya berendezéseknek a rongálását, a gyeppályának a rongálását, stb., és mégis meg kellett osztania a bruttó pályabért a szerződés szerinti kulcsnak megfelelően.
Miután ő, ismételten kérte a miniszteri biztost, hogy a válogatott mérkőzések színhelyéül a másik két egyesületnek, de különösen az I. rendű alperesnek a pályáját is jelölje ki, a miniszteri biztos a kereseti tényelőadás szerint, 1940. évi május hó 25-én a keretlevélhez F/2. alatt - egyszerű másolatban - becsatolt levelet intézte a felpereshez, amely szerint a miniszteri biztos megvizsgáltatta az összes szóba jöhető sporttelepeket és megállapította, hogy egyedül a felperesnek a pályája alkalmas válogatott mérkőzések céljára, - ezen levél szerint az I. rendű alperesnek a pályája, állapota miatt, egyáltalán szóba sem jöhet, a II. rendű alperesnek a pályája pedig nehezen megközelíthető.
Ezek után a felperes a kereseti tényelőadás szerint megkísérelte, hogy békésen egyezzék meg az alperesekkel, de ez a kísérlete a kereseti tényelőadás szerint sikertelen volt.
Ezért a felperes a kereseti tényelőadás szerint 1940. évi szeptember hó 14-én kelt levélben az alperesekkel közölte, hogy a körülményeknek a kifejtett értelemben való megváltozása miatt, ő többé nem tarthatja magára nézve kötelezőnek a szerződést, mert hiszen - a felperesi álláspont szerint -, azok a feltételek, amelyek mellett a szerződést megkötötte, már nem állanak fenn.
Az I. rendű alperesnek a pályabérleti szerződése aztán a kereseti tényelőadás szerint 1941. május 1-jén lejárt, azt a bérbeadó Budapest Székesfőváros nem hosszabbította meg, s az I. rendű alperest a Hungária úti sportpályáról kilakoltatta.
Így a kereset szerint 1941. május 1-jétől kezdve az I. rendű alperesnek pályája sincs, amelyen a Magyar Labdarúgó szövetség az F/1. jelű szerződés szerint mérkőzést rendezhetne.
A kereseti álláspont szerint, minthogy az F/1. jelű szerződésnek az előfeltételei megszűntek, a felperes sem kötelezhető többé arra, hogy ezt a szerződést az alperesekkel szemben teljesítse.
Minthogy pedig az alperesek az igényeiket ennek ellenére fenntartották, sőt a II. rendű alperes teljesítés iránt pert is indított a felperes ellen, így a kereseti álláspont szerint szükséges annak a megállapítása, hogy az F/1. jelű szerződés hatálytalanná vált.
Ezért a felperes a kereseti előadás szerint a Pp. 130. -a alapján keresetet indít annak ítéletileg való kimondása iránt, hogy a peres felek közt 1934. augusztus hó 7-én létrejött, fenti F/1. jelű megállapodás 1940. szeptember 14-én hatályát vesztette. S kereseti kérelmében a felperes egyúttal az alpereseket a perköltség egyetemleges megfizetésére is kérte kötelezni.
A perfelvételi tárgyaláson ugyan a felperes kijelentette, hogy a - perfelvételi tárgyalásról felvett 2. sorszám tárgyalási jegyzőkönyvhez - 2. /f. alatt becsatolt különirat szerinti "módosítás"-sal tartja fenn a keresetlevélben közölt keresetét; ez a különirat azonban a keresetlevélben foglalt kereseti kérelmet lényegileg nem módosította, mert úgy a keresetlevélben közölt kereseti kérelmében is, mint a 2 /f. jel szerint különirat szerint is, a felperes a keresetlevéhez csatolt - 1934. augusztus 7-én kelt - F/1. jelű "Megállapodás"-t az 1940. évi szeptember hó 14. napjától kezdve kérte hatályát vesztettnek kimondani, s mind a keresetlevélben foglalt kereseti kérelmében, mind a 2. /f. jelű különirat szerint is a felperes az alpereseket a perköltség egyetemleges megfizetésére kérte kötelezni.
Az alperesek a perfelvételi tárgyaláson a kereseti kérelemmel szemben előterjesztett érdemleges ellenkérelmükben mindketten a fenti kereseti kérelem elutasítását és a felperesnek a perköltségben való marasztalását kérték, - az I. rendű alperes azonban emellett azt is kijelentette, hogy ha a felperes a kereset beadásától kezdődő hatállyal kérné a fenti F/1. jelű szerződésnek a hatálytalanítását, úgy ő, az I. rendű alperes, a szerződés hatálytalanná válását elismerné anélkül azonban, hogy perköltségben marasztalható volna, mert a szerződés megszűnésének az elismerésére a felperes őt fel nem szólította.
A tárgyalás menete és tartalma tekintetében, valamint a felvett bizonyítás tartalma tekintetében is, a királyi törvényszék a T. 22.. értelmében az iratokra utal.
Ehelyütt a királyi törvényszék még csak annak a kiemelésére szorítkozik, hogy a pernek az 1941. november 11-én a 7. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv szerint megtartott folytatólagos érdemi szóbeli tárgyalásán a felperes az ugyanezen a tárgyaláson szabályszerű idézés ellenére meg nem jelent I. rendű alperessel szemben, az eljárás szünetelését kérte elrendelni s előadta, hogy az I. rendű alperessel közös kérvényt "adott" be, amelyben az I. rendű alperes kijelenti, hogy az ő - vagyis a felperesnek a - kereseti igényét elismeri, ő, a felperes, pedig bejelenti, hogy az I. rendű alperessel szemben a pertől eláll, és illetve az I. rendű alperes kijelenti, hogy az elállásba beleegyezik és ő, tőle, a felperestől, költségmegtérítést nem igényel, - s illetve kiemeli a királyi törvényszék, hogy ezen felperesi kérelemre a királyi törvényszék ugyanakkor az I. rendű alperessel szemben az eljárás szünetelését rendelte el -, továbbá megállapítja a királyi törvényszék, hogy ugyanezen érdemi szóbeli tárgyaláson a felperes - a II. rendű alperesnek a perköltésben való marasztalása iránti korábbi kereseti kérelmét fenntartva -, a II. rendű alperessel szemben a fenti kereseti kérelmét a per főtárgya tekintetében akként módosította, hogy a keresetlevélhez csatolt F/1. jelű szerződésnek a hatályát az 1941. évi május hó 1. napjától kéri a II. rendű alperessel szemben megszűntnek kimondani.
Végül megállapítja a királyi törvényszék, hogy a tárgyalás bezárása után, 1941. november 14-én, a felperes és az I. rendű alperes 8. sorszám alatt közös kérvényt adtak be, amelyben az I. rendű alperes bejelentette, miszerint "elismeri" azt, hogy 1941. május 1. óta sportpályája nincs, mert a bérbeadó Budapest Székesfőváros az ő pályabérleti szerződését 1941. május 1-jétől kezdve nem hosszabbította meg s ezért ő a pályát a bérbeadó Budapest Székesfővárosnak visszabocsátotta, - s hogy ő ennek folytán elismeri azt, hogy a keresetlevélhez F/1. alatt becsatolt -, a jelen perbeli három peres fél közt 1934. augusztus 7-én létrejött megállapodás 1941. május 1-jén hatályát vesztette, s hogy ő 1941 május 1-jétől kezdve ebből a szerződésből "a szerződő felekkel szemben" semmiféle jogot nem érvényesíthet; - a felperes pedig, ugyanebben a kérvényben, az I. rendű alperes ezen bejelentése folytán, bejelentette, hogy az I. rendű alperessel szemben a "kereset"-től eláll és az I. rendű alperestől költségmegtérítést nem igényel, s kéri a pert az I. rendű alperessel szemben a perköltségek kölcsönös megszüntetése mellett megszüntetni, - az I. rendű alperes viszont azt jelentette ki, hogy a felperesnek a pertől való elállásába beleegyezik ("a keresettől való elálláshoz hozzájárul "), s a maga részéről is kéri a pernek a perköltségek kölcsönös megszüntetése mellett leendő megszüntetését. - S legvégül megállapítja a királyi törvényszék, hogy ezen 8. sorszámú kérvény folytán a királyi törvényszék a felperesnek az I. rendű alperessel szemben a pertől, ezen az alperes beleegyezésével történt elállását 1941. november 20-án 8. sorszám alatt hozott végzéssel a Pp. 187. . I. bekezdés értelmében megállapította ugyanezzel a végzéssel a perköltségeket egyfelől a felperes és másfelől az I. rendű alperes közt kölcsönösen megszüntette.
Minthogy a felperes ezek szerint az I. rendű alperessel szemben, ezen alperesnek a beleegyezésével, a pertől elállott, a II. rendű alperessel szemben pedig keresetét a per főtárgya tekintetében a fentebb ismertetett értelemben módosította, így a jelen végítélettel, ezt a módosított kereseti kérelmet kellett a királyi törvényszéknek, éspedig egyedül a II. rendű alperessel szemben, érdemben elbírálni.
II. [pont]
A fenti értelemben módosított kereseti igénynek a II. rendű alperessel szemben való érdemi elbírálásánál a királyi törvényszék az alábbiakban megállapított tényállást fogadta el valónak.
Nem vitás a felperes és a II. rendű alperes közt, hogy a felperes és a felperes által a keresetlevélben közölt eredeti keresettel perbevont két alperes 1934. augusztus 7-én a keresetlevélhez F/1. alatt egyszerű másolatban becsatolt, a jelen végítéleti indoklás I. részében idézett szöveget tartalmazó okiratba foglalt szerződést kötötték egymással.
Az sem vitás, hogy ezt a szerződést - az F/1. jelű okirat 4. pontjában foglalt idevonatkozó megállapodás értelmében - 1939. január 31- én a három szerződő fél közül egyik sem mondotta fel, s hogy ehhez képest ez a szerződés hatálytartama - a most felhívott 4. szerződési pont utolsó mondatában foglalt megállapodásnál fogva - az 1944. évi július hó 31. napjáig bezárólag "terjed".
Nem vitás továbbá, hogy az F/1. jelű szerződésben említett Magyar Labdarúgó Szövetség ("MLSZ-nek") az önkormányzatát a magyar királyi kormány az 1939. évi június hóban felfüggesztette, volt ugyan, úgy, hogy ugyanakkor az MLSZ élére dr. Gidófalvy Pál személyében kormánybiztost rendelt ki, aki ezen megbízatásának a tartama alatt teljhatalommal intézte az MLSZ korábbi önkormányzati ügyeit, s így egyedül döntött abban a kérdésben is, melyik sportpályán rendeztesse az MLSZ a nemzetközi és válogatott labdarúgó mérkőzéseket,
de emellett az sem volt vitás, hogy az MLSZ az alapszabály szerinti önkormányzatát az 1941. évi szeptember hó 1. napjától kezdve újból visszanyerte, s hogy azóta a nevezett kormánybiztosnak a működése ott megszűnt.
Nem vitás, hogy az F/1. jelű szerződés megkötése óta úgy a felperes, a budapesti Üllői úti sportpályáját, mint a II. rendű alperes, az újpesti Megyeri úti sportpályáját, egyaránt gyepesítették, s hogy mindkét peres félének már az F/1. jelű szerződés megkötésekor is ugyanezen a helyen volt a saját sportpályája.
Az sem vitás továbbá, hogy attól eltekintve, miszerint a felperesnek a - budapesti Üllői úti - sporttelepe a nézőközönség sokkal nagyobb tömegének a befogadására alkalmas és az odavezető székesfővárosi közúti közlekedés révén ezen nagyobb tömegek részére is sokkal jobban megközelíthető, mint a II. rendű alperesnek a székesfővárostól aránylag távol fekvő s sokkal kevesebb néző befogadására alkalmas, s sokkal rosszabb közúti közlekedési lehetőséggel rendelkező - újpesti Megyeri úti - sporttelepe, mindettől eltekintve, egyébként - mindkét peres sportegyesületnek a szóban forgó sporttelepe egyaránt alkalmas labdarúgó mérkőzések lebonyolítására, s hogy ezen két sportegyesületi sporttelepnek az említett befogadó képessége és közlekedési viszonyai az F/1. jelű szerződés megkötése óta lényegesen nem változtak, vagyis mindkét sporttelep a befogadóképesség és a megközelíthetőség szempontjából még jelenleg is lényegileg olyan, mint amilyen az F/1. jelű szerződés megkötésekor volt.
A keresetlevélhez F/2. alatt becsatolt - a fentebb említett kormánybiztos által a felperes egyesületnek az elnökségéhez intézett, 1940. május 25-én kelt - levélből megállapítható ugyan, miszerint ez a kormánybiztos 1940. május 25-én azt közölte ebben a levélben a felperesnek az elnökségével, hogy "kizárólag" a felperesnek a "sporttelepe egyedüli alkalmas válogatott mérkőzések rendezésére", s hogy a II. rendű alperesnek a "pályája teljesen kívül esik a forgalomból, tehát nehezen megközelíthető" s illetve, hogy az utóbbi pálya szempontjából "a közlekedés is rendkívül lassú";
de ugyanezen kormánybiztosnak a Budapesti Központi királyi Járásbíróság P. II. 17061/1940. számú - a jelen per iratai közt 4. sorszám alatt kezelt - iratainál, nevezetesen a P. II. 17061/1940./4. számú tárgyalási jegyzőkönyvhez F/3. alatt eredeti példányában becsatoltan elfekvő, 1940. október 29-én kelt, a II. rendű alperes egyesületnek az elnökségéhez intézett leveléből már az tűnik ki, hogy ebben az utóbbi levélben ugyanez a kormánybiztos a II. rendű alperesnek kilátásba helyezte, miszerint "a legközelebbi " nemzetközi vagy válogatott labdarúgó mérkőzésnek az MLSZ által történő - "megrendezésénél " mindenesetre figyelembe veszi a II. rendű alperesnek a pályáját is.
Ebből pedig a királyi törvényszék megítélése szerint nyilvánvaló, hogy a kormánybiztosnak az - egyébként még az 1940. évben az - F/2. alattiban közölt véleménye sem volt a II. rendű alperes szóban forgó sportpályájának nemzetközi vagy válogatott labdarúgó mérkőzésnek lebonyolítására való használhatósága tekintetében végleges és feltétlen állásfoglalás.
Nem vitás, hogy az F/1. alattiban egymással szerződött három szerződő fél közül az I. rendű alperes az F/1. jelű szerződésnek a joghatályát 1941. május 1-jétől kezdve a felperessel szemben megszűntnek ismerte el - annak következtében, hogy a Budapest Székesfővárostól bérelt - budapesti Hungária úti sportpályáját 1941. május 1-jétől kezdve elvesztette, miután pályabérleti szerződése 1941. május 1-jén lejárt s a bérbeadó Budapest Székesfőváros ezt a bérleti szerződést nem hosszabbította meg.
A felperes a fenti értelemben módosított kereseti kérelmét a II. rendű alperessel szemben arra alapítja, hogy mivel az F/1. jelű megállapodás a három szerződő fél között 1934. augusztus 7-én annak a feltételezésével jött létre, hogy mind a három sportegyesületnek nemzetközi válogatott labdarúgó mérkőzése megtartására alkalmas sportpályája van, s így a felperesi álláspont szerint nyilvánvaló, hogy ha az egyik szerződő fél a sportpályáját elveszti, illetve azzal többé nem rendelkezhetik, úgy a másik két szerződő fél között is a felperesnek az álláspontja szerint "érdekmúlás esete" forog fenn, éspedig a felperes szerint különösen azért, mert az F/1. jelű szerződésnek a tartama alatt, és azt megelőzően is, úgyszólván csak a felperes és az I. rendű alperes pályáin rendezték meg a nemzetközi labdarúgó mérkőzéseket s így ezen mérkőzések rendezésével járó terhek egyedül ezt a két utóbbi sportegyesületet terhelték, míg a II. rendű alperes a felperesnek a kereseti tényelőadása szerint, "a kapott juttatásokért semmi ellenszolgáltatást nem nyújtott: - ezért most a felperes szerint, miután az eddigi tapasztalatok alapján a válogatott labdarúgó mérkőzés megrendezésére az I. rendű alperes pályájának a kiesése folytán "úgyszólván egyedül és kizárólagosan" csak a felperesnek a sporttelepe jöhet szóba s ezen mérkőzéseknek a terheit így a felperes szerint " egyedül és kizárólag ő, a felperes, viseli, - " minden erkölcsi és jogi alap megszűnt arra", hogy a II. rendű alperes a nemzetközi mérkőzéseknek a jövedelmeiből bármiféle részt is követelhessen.
A kereseti tényelőadás bizonyítására a felperes a Budapesti Központi királyi Járásbíróságnál a fentebb már említett P. II. 17061/1940. szám alatt a felperes és a II. rendű alperes között folyamatban volt perben ő általa különösen az ottani fellebbezésben előadottakra hivatkozott, és az ott előterjesztett előadását a jelen perben is megismételtnek kérte tekinteni, s ezen tényállás bizonyítása végett az ugyanott megnevezett tanuknak a kihallgatását kérte.
A Budapesti Központi királyi Járásbíróságnak a P. II. 17061/1940. számú iratokból megállapítható, hogy ezen utóbbi perben a jelen perbeli II. rendű alperes, mint ottani felperes 1940. december 14-én beadott keresetlevéllel keresetet indított a jelen perbeli felperes ellen, mint ottani alperes ellen, azon az alapon, hogy a jelen perbeli felperes a jelen perbeli I. rendű alperes által 1940. április 29-én megtartott magyar-jugoszláv labdarúgó mérkőzés után 8.626 pengő 34 fillér, s az 1940 október 6-án megtartott német - magyar labdarúgó mérkőzés után 5.852 pengő 50 fillérnyi a Magyar Labdarúgó Szövetségtől kapott pályabérnek az F/1. jelű szerződésszerinti 1/5. részt a jelen perbeli II. rendű alperesnek nem fizette ki és annak kifizetését felszólítás ellenére is megtagadta. ezen az alapon a jelen perbeli II. rendű alperes a jelen perbeli felperest pályabér részesedés címen 1.695 pengő 60 fillér tőkében, továbbá ennek a tőkének 1940 október 6-tól járó évi 5% kamatában és a perköltségben kérte, ottani kereseti kérelme szerint, elmarasztalni.
A Budapesti Központi királyi Járásbíróság, miután a jelen perbeli II. rendű alperes ezt a keresetét az összegszerűen nem vitás 1.611 pengő 77 fillér tőkére, és ezen tőkének a járulékaira leszállította, - 1941. március 11-én P. II. 17061/1940./4. szám alatt hozott végítélettel a jelen perbeli felperest, mint ottani alperest, arra kötelezte, hogy 1.611 pengő 77 fillér tőkét, s ezen tőke után 1940. október 6-tól járó évi 5% kamatot fizessen a jelen perbeli II. rendű alperesnek, mint ottani felperesnek, s egyben a jelen perbeli felperest a jelen perbeli II. rendű alperes javára 165 pengő perköltségben is elmarasztalta.
Ezen elsőfokú végítélet indokolásában foglalt megállapítás szerint a jelen perbeli felperes, mint ottani alperes ebben az utóbbi perben azzal védekezett, a kereseti kérelem ellen, hogy az ottani kereseti követelésnek a jogalapját képező - a jelen perbeli kereset levélhez F/1. alatt becsatolttal azonos - megállapodást megszűntnek kell tekinteni, mivel a Magyar Labdarúgó szövetség élére kirendelt miniszteri biztos egyedül a jelen perbeli felperesnek a pályáját találta olyannak, amelyen a nemzetközi labdarúgó mérkőzés előfeltételeiként megszabott berendezések megtalálhatók, s mert a jelen perbeli felperesnek az ottani álláspontja szerint, minthogy a többi pályán, és így a jelen perbeli II. rendű alperesnek a pályáján is, nemzetközi labdarúgó mérkőzések nem tarthatók, az említett megállapodás értelmét vesztette.
A végítéletben foglalt megállapítás szerint a jelen perbeli felperes, mint ottani alperes, ezen védekezésének az alátámasztására becsatolta a miniszteri biztosnak - s a jelen perbeli keresetlevélhez F/2. alatt becsatolttal azonos - levelét, amelynek a jelen perbeli II. rendű alperesnek a pályára vonatkozó megállapítása a végítéletben foglalt megállapítás szerint így hangzik: "Az Újpest FC pályája teljesen kívül esik a forgalomból, tehát nehezen megközelíthető. A közlekedés is rendkívül lassú."
Ezzel szemben a jelen perbeli II. rendű alperes, mint ottani felperes, az ottani 4. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyvhez F/1., F/2. és F/3. alatt csatolta be az írásbeli bizonyítékait, a végítéletben foglalt megállapítás szerint.
Megállapítja ez az elsőfokú ítélet, hogy az F/3. jelű levél tartalmazza az MLSZ miniszteri biztosának a jelen perbeli II. rendű alpereshez intézett, 1940. október 29-én kelt sorait, amelyek szerint: "? a szövetség esetről-esetre állapítja meg a mérkőzések helyét. Mindenesetre a legközelebbi ilyen mérkőzés megrendezésénél figyelembe vesszük az Önök pályáját is".
Az F/1. jelű levél, a végítéletben foglalt megállapítás szerint, a miniszteri biztosnak a II. rendű alpereshez intézett, 1941. február 27-én kelt levele, amelyben a miniszteri biztos a végítéletben foglalt megállapítás szerint örömmel teszi magáévá azt az elgondolást, hogy az 1941. március 23-án lejátszandó Magyarország-Jugoszlávia válogatott mérkőzés az újpesti stadionban - vagyis a jelen perbeli II. rendű alperesnek az újpesti Megyeri úti sporttelepén - legyen megrendezve.
A fenti idézetek az említett másodfokú végítéletben foglalt megállapítás szerint megdöntik a jelen perbeli felperesnek, mint ottani alperesnek az említett védekezését, vagyis azt a védekezést, hogy a jelen perbeli II. rendű alperesnek a pályája a válogatott labdarúgó mérkőzések megtartására teljesen alkalmatlan; s hogy a miniszteri biztosnak a rendelkezése folytán ott ilyen mérkőzés nem is tartható.
A budapesti központi királyi járásbíróságnak a végítéletben foglalt megállapítása szerint, minthogy a szóban forgó - vagyis a jelen perbeli keresetlevélhez csatolt F/1. jelű - megállapodás olyan kétoldali jogügylet volt, amelyben ki volt kötve, hogy ha azt 1939. január 31-én fél évre egyik fél sem mondja fel, úgy a megállapodásnak az időtartama további 5 évre terjed, - ennélfogva a végítéletben foglalt megállapítás szerint ezt a megállapodást ezen 5 éven belül egyoldalúan egyik fél sem mondhatja fel.
Amennyiben a jelen perbeli felperes - mint ottani alperes - gazdasági lehetetlenülést látott volna fennforogni, úgy a jelen perbeli felperesnek a végítéletben foglalt megállapítás szerint módjában állott volna a megállapodás hatálytalanítása iránt pert tenni folyamatba, - erre azonban a végítéletben foglalt megállapítás szerint "elegendő ok nem adódott".
A Budapesti Központi királyi Járásbíróságnak a végítéletben tett megállapítása szerint a jelen perbeli felperesnek nincs jogalapja az említett szerződésből folyó kötelezettségei teljesítésének a megtagadására, minthogy ugyanis az a körülmény, hogy egy tízéves szerződéses viszonyból folyólag az összeköttetés hatodik évében a jelen perbeli felperesre "átmenetileg" előre nem látott teher is hárul, - nem olyan körülmény az említett végítéletben foglalt megállapítás szerint, amely a szerződésből származó kötelezettség teljesítésének a megtagadására alapot szolgáltatna.
Ezért a királyi járásbíróság a jelen perbeli felperesnek, mint ottani alperesnek az említett védekezését, amely a jelen perbeli keresetlevélhez csatolt F/1. jelű szerződés hatályának megszűntét vitatta a fentebb ismertetett okból, - nem vette figyelembe és őt a jelen perbeli II. rendű alperes szerint, - mint ottani felperes - javára az ottani leszállított keresettel elmarasztalta.
Ezen elsőfokú végítélet ellen a jelen perbeli felperes - mint ottani alperes - 1941. március 26-án (P. II. 17061/1941/5. sz. alatt) beadott fellebbezéssel élt.
A fellebbezésben a jelen perbeli felperes azt is felhozta, hogy amikor a három szerződő fél a szóban forgó - t. i. a jelen perbeli F/1. alatt becsatolt okiratban foglalt - szerződést egymással megkötötte, a szerződő három nagy sportegyesület volt a hangadó a labdarúgás terén és az MLSZ-nek a vezetésében mindhárom egyesületnek megfelelő irányító szerepe volt, s mindhárom egyesületnek saját versenypályája volt, amely "többé-kevésbé" alkalmas volt arra, hogy az MLSZ az általa rendezett nemzetközi labdarúgó mérkőzéseket ott megrendezze.
Felhozta a jelen perbeli felperes a fellebbezésben azt is, hogy ezen F/1. jelű megállapodásnak az volt a célja, hogy a nemzetközi mérkőzések tekintetében egymás közt kizárják a versenyt és ezek közt az egyesületek közt ne merülhessen fel "torzsalkodás" amiatt hogy egyik, vagy másik egyesület több ízben jutván nemzetközi mérkőzésekhez, ezáltal az MLSZ részéről fizetett pályabérek címén több jövedelemhez jut, mint a másik; s a fellebbezés szerint "ez a megállapodás hivatva volt arra is," hogy "az ilyen anyagi kérdések aránylagos kiküszöbölésével", az MLSZ-ben "a békés együttműködést lehetővé tegye".
Előadta továbbá a jelen perbeli felperes a fellebbezésben, hogy ezen megállapodásnak a tartama alatt a jelen perbeli II. rendű alperesnek a pályáján "tulajdonképpen egy ízben sem rendeztek válogatott mérkőzést, hanem az MLSZ által rendezett labdarúgó mérkőzéseket" - a fellebbezés szerint - hol a jelen perbeli felperesnek, hol a jelen perbeli I. rendű alperesnek a pályáján rendezték meg.
A jelen perbeli II. rendű alperesnek a pályája a fellebbezés szerint "éppen azért, mert a fővárostól messze fekszik és nagyobb tömegek számára a közlekedés lebonyolítása ott úgyszólván lehetetlenség, az MLSZ mérkőzéseinek a megrendezésénél már a szerződés megkötésekor is csak kisebb mértékben volt számba vehető, ezért is történt az", hogy a jelen perbeli II. rendű alperesnek a "jutaléka egy ötödrészben állapíttatott meg" a szerződésben.
Előadta a jelen perbeli felperes a fellebbezésben azt is, hogy "utoljára 13 évvel ezelőtt volt" a jelen perbeli II. rendű alperesnek a "pályáján nemzetközi mérkőzés, amikor is a közlekedési nehézségek miatt súlyosan megtámadták" az MLSZ-t, "miért visz oda mérkőzést, amikor a húsz-harmincezer néző hazaszállítását lebonyolítani ott nem lehet és a tumultuosus jelenetek tömege játszódott le."
S előadta a jelen perbeli felperes a fellebbezésben, ahogy "1941. március 23-án a Magyarország B. válogatott labdarúgó csapata és Jugoszlávia B. válogatott labdarúgó csapata közti labdarúgó mérkőzést a jelen perbeli II. rendű alperesnek a versenypályáján játszották ugyan, de ezt a B válogatott mérkőzést a jelen perbeli felperesnek, az említett fellebbezésben foglalt tényelőadása szerint a jelen perbeli II. rendű alperes "fix összegért megvette az MLSZ-től" s ezt a mérkőzést a felperesi tényelőadás szerint nem az MLSZ "rendezte" hanem a jelen perbeli II. rendű alperes.
Ezt az utóbbi tényelőadását a jelen perbeli felperes a fenti fellebbezésben előadott nyilatkozata szerint A. L., L. Ö. és dr. T. I. tanúkkal bizonyítani is kívánta.
Továbbá annak a bizonyítására, hogy ezt az utóbb említett mérkőzést az MLSZ felajánlotta neki, a jelen perbeli I. rendű felperesnek és a Weisz Manfréd Futball Clubnak 6000, illetve 7000 pengőért, a jelen perbeli felperes a fellebbezésben tanúként kihallgatni kérte B. E-t, K. S-et, H. Z-t és Gy. M-et. Ezzel a ténykörülménnyel kapcsolatban a felperes azt is bizonyítani kívánta, hogy ő és a Weisz Manfréd Futball Club, nem voltak hajlandóak ennek a mérkőzésnek az esetleges veszteségét vállalni s ezért nem fogadták ők el ezt az ajánlatot, de teljesen ingyen felajánlották a pályájukat az MLSZ-nek erre a mérkőzésre, s azután ezt a mérkőzést a jelen perbeli II. rendű alperes nyilván csak azért kapta meg, az MLSZ nevében akkor teljhatalommal intézkedő dr. Gidófalvy Pál kormánybiztostól, mert a jelen perbeli II. rendű alperes hajlandó volt vállalni az esetleges deficitet is, csak azért, hogy a bíróság előtt produkálhassa azt, hogy az ő pályája igenis alkalmas válogatott mérkőzés céljaira és "ezzel bebiztosítsa a szerződés még hátralevő 4 esztendejét magának".
Ezenkívül a jelen perbeli felperes arra a körülményre vonatkozóan, hogy dr. Gidófalvy Pál kormánybiztos egyedül volt jogosítva a Magyar Labdarúgó Szövetség részéről a válogatott mérkőzések színhelyét kijelölni, valamint arra nézve is, hogy dr. Gidófalvy Pál kormánybiztos a felperes megbízottainak ismételten kijelentette, miszerint egyedül és kizárólag a felperesnek a pályája alkalmas az MLSZ által rendezendő válogatott mérkőzések céljaira, továbbá arra a körülményre vonatkozólag is, hogy a jelen perbeli I. rendű alperesnek a pályája, teljesen elhanyagolt állapota miatt, teljesen alkalmatlan ezekre a célokra, s végül arra nézve is, hogy dr. Gidófalvy Pál kormánybiztos ismételten kijelentette, hogy ha a felperes a zsidó vezetés alatt álló UTE és az MTK egyesületeknek a pályabérből a jelen perbeli F/1 jelű szerződés értelmében részesedést juttat, akkor ő, a kormánybiztos, megfelelően el fog járni a felperes ellen: - a jelen perbeli felperes G. P., H. Z., K. S. és M. Gy. tanúk kihallgatását kérte az említett fellebbezésben s ezen bizonyítás felvétel foganatosítása végett a fellebbezés szóbeli tárgyalását kérte megnyitni.
Kijelentette a jelen perbeli felperes az említett fellebbezésben, miszerint végeredményben az az álláspontja, hogy a jelen perbeli F/1 jelű szerződés 3 egyesület között jött létre, ezen három egyesület közül az egyik egyesületnek a pályája, t. i. a jelen perbeli I. rendű alperesé, elhanyagolt és tönkrement állapotánál fogva teljesen alkalmatlan válogatott mérkőzés céljára, holott a felperesnek a fellebbezésben tett tényelőadása szerint éppen a jelen perbeli I. rendű alperes volt az, amelynek a pályáját a felperesi pálya mellett felváltva igénybe vették s így ez a felperesi pályát legalább némileg tehermentesítette, - s minthogy ez a pálya teljesen alkalmatlan "a három szerződő fél közül minden vitát kizárva az egyik feltétlenül kiesett", de kiesett a másik fél is, t. i. a jelen perbeli II. rendű alperes, mert ha a miniszteri biztos bármi oknál fogva kijelenti, hogy a jelen perbeli II. rendű alperesnek a pályáján nem hajlandó mérkőzést rendezni, akkor a jelen perbeli II. rendű alperesnek a pályája sem vehető többé számba: - s ilyen körülmények között a jelen perbeli felperesnek az említett fellebbezésben elfoglalt álláspontja szerint többé nem forognak fenn azok az előfeltételek, amelyek mellett a jelen perbeli F/1 jelű szerződést a szerződő felek megkötötték, - s így ez a szerződés már meg nem állhat.
Téves a jelen perbeli felperesnek az említett fellebbezésben elfoglalt álláspontja szerint az elsőfokú végítéleti megállapítás, hogy neki, a jelen perbeli felperesnek, a jelen perbeli F/1 jelű megállapodás hatálytalanítása iránt pert kellett volna folyamatba tennie; mert a jelen perbeli felperesnek fellebbezési álláspontja szerint "egészen természetes, hogy annak megállapítása végett, hogy a szerződés előfeltételei többé fenn nem állanak, külön pert indítani nem kell, ezt ebben a teljesítés iránti perben is meg kell állapítania a bíróságnak."
A jelen perbeli felperesnek az említett fellebbezésben tett nyilatkozata szerint ő egyáltalán nem tudja azt, hogy honnan veszi az elsőbíróság azt az elsőfokú végítéletben tett megállapítását miszerint a jelen perbeli, felperesre háruló teher csak átmeneti. Ezt a felperes szerint senki sem állította a perben, ellenkezőleg, a jelen perbeli II. rendű alperesnek a pályája, a jelen perbeli felperesnek a fellebbezésben tett nyilatkozata szerint semmivel sem jött közelebb a miniszteri biztos kijelentése óta "s annak a közlekedése semmivel sem javult meg".
Felhozta a jelen perbeli felperes a fellebbezésben, hogy dr. Gidófalvy Pál kormánybiztos neki, a jelen perbeli felperesnek "szemére hányta", hogy ő, a jelen perbeli felperes, együtt dolgozott "a másik két zsidó nagy csapattal", mert az ő érdekeik több ponton találkoztak, viszont most, amikor tudatában volt annak, hogy közte, a jelen perbeli felperes között "és a zsidó vezetés alatt álló" jelen perbeli II. rendű alperes közt az említett per folyik, amely a fellebbezésben tett felperesi nyilatkozat szerint dr. Gidófalvy Pál kormánybiztosnak a kijelentésére és annak a jelen perbeli keresetlevélhez F/2 alatt csatolt levelére támaszkodik, - akkor a jelen perbeli felperesnek a fellebbezésben tett nyilatkozata szerint dr. Gidófalvy Pál kormánybiztos "pont az ítélet előtti héten fix összegért eladta a válogatott mérkőzést a zsidó vezetés alatt álló", jelen perbeli II. rendű alperesnek, "holott tudnia kellett arról, hogy az nem másért, hanem pusztán azért veszi meg ezt a mérkőzést, hogy a tárgyaláson meglobogtassa a miniszteri biztos örömtől áthatott levelét, hogy végre vihet a zsidó pályára nemzetközi mérkőzést." - "és tudta nagyon jól, hogy a sportkérdésekben nem teljesen tájékozott bíróság ezt perdöntőnek fogja tekinteni."
A Budapesti királyi Törvényszék, mint fellebbezési bíróság, ezen fellebbezés szóbeli tárgyalását nem rendelte el, s 1941. június 10-én, 28 Pf. 2623/1941/7. szám alatt hozott II. fokú ítélettel a fenti I. fokú ítéletet helybenhagyta s a jelen perbeli felperes mint ottani alperest a fellebbezési eljárási költségben is elmarasztalta.
Ezen II. fokú végítélet indoklásában foglalt megállapítás szerint a fellebbezési bíróság elfogadta az elsőbíróság által az elsőfokú végítéletben helyesen megállapított tényállást és a magáévá tette az erre a tényállásra alapított jogi következtetést is, az elsőfokú végítélet helyes indokainál fogva, s a fellebbezésben felhozottakra való tekintettel különösen azért, mert tekintet nélkül a miniszteri biztos magatartására, a peres felek között létrejött 1934. évi megállapodás hatályban van, annak érvénytelenítését vagy hatálytalanítását egyik szerződő fél sem kérte, s ennek folytán a II. fokú ítéletben tett megállapítás szerint a szerződő felek kölcsönös jogai és kötelezettségei tekintetében ez a megállapodás irányadó.
A királyi törvényszéknek a jelen perbeli módosított kereseti igény tekintetében az a jogi álláspontja, hogy a felperes a jelen perben nem hozhat fel sikerrel ezen módosított kereseti kérelem megalapítására olyan ténykörülményeket, amelyeket a bíróság a jelen perbeli II. rendű alperes által a fenti tényállás szerint a jelen perbeli felperes ellen indított, említett korábbi perben már elbírált akként, hogy azok a jelel perbeli II. rendű alperesnek a fenti korábbi perben a jelen perbeli felperes ellen a jelen perbeli F/1. jelű szerződés teljesítése iránt támasztott igényét nem zárták ki, mivel azok a jogerőre emelkedett fenti II. fokú ítéletben foglalt megállapítás szerint az F/1. jelű szerződésnek a joghatályát a jelen perbeli felperes és a jelen perbeli II. rendű alperes közti jogviszonyban nem érintették.
Ezért a királyi törvényszék a felperesnek a fenti korábbi perbeli fellebbezésben foglaltakkal egyező értelemben a jelen perben is a bizonyítás felvétele iránt előterjesztett kérelmét már ez okból sem vette figyelembe.
De mellőzte a királyi törvényszék ezen bizonyítás felvételét azért is, mert azt az alább kifejtettek szerint nem is tekinti ügydöntőnek.
Ugyanis:
A felperesnek a tényelőadásából is nyilvánvaló, hogy versenypályájuk használhatóságának a mérve - éspedig főleg sporttelepük befogadóképessége és megközelíthetősége - tekintetében az F/1 jelű szerződés megkötésekor a szerződő felek által szem előtt tartott tárgyi körülmények az F/1 jelű szerződés megkötése óta, s 1941. május 1-je óta lényegesen nem változtak meg a felperes és a II. rendű alperes közti jogviszonyban.
S az MLSZ élén a kormánybiztosnak a felperes által sérelmezett működése is az elfogadott tényállás szerint már megszűnt, s ezzel valóságuk esetén is nyilván megszűntek az MLSZ önkormányzatának a felfüggesztése következtében a kormánybiztosi működés tartama alatt fennállott azok az állítólagos személyi körülmények is amelyek a felperesi tényelőadás szerint a kormánybiztos teljhatalmú működése folytán a szóban forgó pályahasználat kijelölése tekintetében az MLSZ részéről fennforogtak.
Különben is a felperesnek az említett fellebbezésben foglalt tényelőadásából is nyilvánvaló, hogy a felperes és az I. rendű alperes 1934. augusztus 7-én annak ellenére is megkötötték az F/1 jelű szerződést a II. rendű alperessel, hogy ezen szerződés megkötése előtt már évek óta a II. rendű alperesnek a versenypályáján nemzetközi labdarúgó-mérkőzést nem tartottak, s hogy a II. rendű alperesnek a sporttelepe az MLSZ rendezésében lebonyolításra kerülő nemzetközi labdarúgó-mérkőzések lejátszása céljára alig használható azért, mert az, Budapest Székesfővárostól aránylag messze fekszik és "nagyobb néző tömegek számára a közlekedés lebonyolítása ott úgyszólván lehetetlenség", s így nyilván már a szerződés megkötésekor is a szerződő felek előtt igen valószínűnek látszott, hogy ott az MLSZ a labdarúgósportot kedvelő nézőközönség nagy tömegét vonzó nemzetközi válogatott labdarúgó versenyeket nem is fog rendezni.
S ennek ellenére az F/1 jelű szerződés semmiféle feltételt, kikötést nem tartalmaz a tekintetben, hogy a II. rendű alperes csak abban az esetben részesedhetik az MLSZ, vagy bármelyik labdarúgó alszövetség által a három szerződő fél bármelyikének, a versenypályáján rendezett labdarúgó mérkőzés pályabérének a II. rendű alperes részére az F/1 jelű szerződésben biztosított 1/5-öd részében, ha a II. rendű alperesnek a versenypályája az F/1 jelű szerződésben megjelölt - vagyis az MLSZ és bármelyik labdarúgó alszövetség által a három szerződő fél valamelyikének a versenypályáján rendezett "mindennemű" labdarúgó mérkőzések lejátszása céljára akár egyáltalán, akár legalább is ezen pályabér-részesedési aránynak megfelelő számú esetben, vagy mértékben, majd tényleg fel is lesz használva.
Az F/1 jelű szerződés megkötésénél tehát e szerződő felek ügyleti akarata szerint nyilván nem is volt lényeges jelentősége annak a kérdésnek, hogy ezen szerződésnek a hatálytartama alatt egyáltalán lesz-e, avagy mily mértékben lesz a II. rendű alperesnek a versenypályája akár az MLSZ, akár bármelyik labdarúgó alszövetség által a három szerződő fél valamelyikének a versenypályáján rendezésre kerülő "mindennemű" labdarúgó mérkőzések lejátszása céljára tényleg felhasználva: mert az F/1 jelű szerződés megkötésének a célja és indító oka a felperesi tényelőadás szerint is a pályabérből származó jövedelemszerzés tekintetében a három szerződő sportegyesület egymásközti versengésének a kiküszöbölése és a sportbéke biztosítása volt - arra való tekintet nélkül, hogy az MLSZ, vagy bármelyik labdarúgó alszövetség tényleg a három szerződő fél közül melyiknek a versenypályáján rendezi ezen F/1 jelű szerződésnek a hatálytartama alatt, az ő rendezésében lebonyolításra kerülő "mindennemű" labdarúgó mérkőzéseket a tényleg felmerülő egyes esetekben.
S az F/1 jelű szerződésnek a teljesítése, ezen szerződésnek az I. rendű alperessel szemben 1941. május 1-jétől kezdődő hatállyal bekövetkezett megszűnése után és ellenére is teljesíthető a felperes és a II. rendű alperes közti jogviszonyban, a királyi törvényszék felfogása szerint: mert az F/1 jelű szerződés 4. pontja az 1939. január 31-én történő felmondás esetére kimondja ugyan, hogy bármelyik szerződő fél részéről akkor történő felmondása esetén a szerződés 1939 július 31-én -mindhárom szerződő félre nézve - megszűnik, de arra az esetre nem tartalmaz az F/1 jelű szerződés semmiféle rendelkezést, ha a szerződés teljesítése valamelyik szerződő félre nézve akár az illető szerződő félnek a hibájából, akár annak hibáján kívül lehetetlenné válik, s így a szerződés arról sem rendelkezik, hogy abban az esetben is, ha az bármelyik szerződő félre nézve felmondás nélkül is hatálytalanná válik, akkor is a szerződés mindhárom szerződő félre nézve egyaránt hatályát veszti, - s a királyi törvényszék felfogása szerint a felperes és a II. rendű alperes közti jogviszonyban az F/1. jelű szerződés annak ellenére is teljesíthető, hogy az I. rendű alperessel szemben ez a szerződés 1941. május 1-jén megszűnt - t. i. megszűnt annak következtében, hogy az I. rendű alperes a versenypályáját akkor elvesztette amiatt, mivel a bérbeadó Budapest Székesfőváros az I. rendű alperesnek a pályabérleti szerződését nem hosszabbította meg: annak ugyanis, hogy az I. rendű alperessel szemben az F/1 jelű szerződés 1941. május 1-jén megszűnt, a királyi törvényszék felfogása szerint csak az a következménye, hogy az I. rendű alperes a szóban forgó pályabérből az F/1 jelű szerződésben neki a szerződés hatálytartamára biztosított 2/5-öd résznyi részesedését 1941. május 1-je óta már nem kaphatja meg, a felperes és a II. rendű alperes közti jogviszonyban ellenben az F/1 jelű szerződés 1941. május 1-je után is változatlanul hatályban marad, minthogy ugyanaz a gazdasági célzat és illetve ugyanazok az okok, amelyek a felperest és a II. rendű alperest a kifejtettek szerint az F/1 jelű szerződésnek egymással és az I. rendű alperessel való megkötésére 1934 augusztus 7-én indították, a felperes és a II. rendű alperes közti viszonyban, a királyi törvényszék felfogása szerint még 1941. május 1-je óta is lényegileg változatlanul fennállanak.
Helytállóan tehát az F/1 jelű szerződéssel kapcsolatos érdekmúlásról a felperes és a II. rendű alperes közti jogviszonyban a királyi törvényszék felfogása szerint nem lehet szó.
III. [pont]
A kifejtetteknél fogva a királyi törvényszék megítélése szerint nincsen törvényes ok és alap arra, hogy a bíróság az F/1 jelű szerződésnek a joghatályát, a felperes módosított kereseti kérelmének megfelelően 1941. május 1-jétől kezdve a felperes és a II. rendű alperes közti jogviszonyban - "érdekmúlás" címén - megszűntesse.
S így a királyi törvényszék a felperesnek a módosított kereseti igényét a II. rendű alperessel szemben jogilag alaptalannak tekinti. Ezért a királyi törvényszék a felperest a II. rendű alperessel szemben a módosított keresetével elutasította, s egyben a felperest mint pervesztes peres felet teljes perveszteségének a folyományaképpen a Pp. 425. és 424. -ai alapján s illetve az ürt. (1937.IV.t.c.) 106. -ának is megfelelő ítéleti rendelkezéssel - a felperes javára a perköltségben elmarasztalta.
A per tárgyának az értékét a királyi törvényszék, az idevonatkozó kereseti tényelőadás alapján, 5000 pengőben állapítja meg.
Kelt Budapesten, az 1941. évi november hó 24. napján.
dr. Fenes Péter s. k. királyi törvényszéki tanácselnök
Ezt a végítéletet a királyi törvényszék dr. Mádai László ügyvéd felperesi képviselő jelenlétében az 1941. évi november hó 29. napján kihirdette.
Dr. Fenes Péter s. k. királyi törvényszéki tanácselnök, Sváby Ilona s. k. jegyzőkönyvvezető.

1942. március 28.
A Budapesti királyi Ítélőtábla ítélete az FTC-nek, az MTK és az Újpest elleni perében.
P. VI. 532/1942/12. szám.
A MAGYAR SZENT KORONA NEVÉBEN!
A BUDAPESTI KIRÁLYI ÍTÉLŐTÁBLA
dr. Mádai László budapesti ügyvéd által képviselt Ferencvárosi Torna Club budapesti (Üllői út 129.) egyesület felperesnek, ifj. dr. Kozma Jenő budapesti ügyvéd által képviselt Magyar Testgyakorlók Köre budapesti (Hungária körút 110) egyesület I. rendű és dr. Bíró Sándor újpesti ügyvéd által képviselt Újpesti Torna Egyesület újpesti (Megyeri út 56.) egyesület II. rendű alperes ellen szerződés hatálytalanítása és járadékai (perérték 5000 pengő) iránt a Budapesti királyi Törvényszék előtt indított és ugyanott az 1941. évi november hó 11. napján 4. P. 36303/1941/9. szám alatt hozott ítélettel elintézett perében, felperesnek az 1941 évi december hó 27. napján 10. sorszám alatt beadott fellebbezése folytán, 1942. évi március hó 28. napján befejezett szóbeli tárgyalás alapján, az alul megjelölt napon meghozta a következő végítéletet:
A királyi ítélőtábla a királyi törvényszék végítéletét megváltoztatja és a peres felek között 1934. évi augusztus 7-én létrejött és F/1 jel alatt nem kifogásolt másolatban becsatolt szerződés hatályát az 1941 évi május hó 1. napjával megszűntnek nyilvánítja.
Kötelezi a másodrendű alperest, hogy a felperesnek az eddig felmerült elsőbírósági és fellebbezési eljárási összes költség fejében 650, azaz hatszázötven pengőt 15 nap alatt a felperes ügyvédje kezéhez megfizessen.
Indokok:
I. [pont]
A királyi ítélőtábla a tárgyalás és bizonyítás anyagának helyes mérlegelésével megállapított tényállást, ítélkezése alapjául teljes egészében elfogadta.
Ebből a tényállásból kiemeli, hogy a felperes és az alperesek között 1934. augusztus 7-én létrejött, az F/1 jelű másolatban foglalt szövegu megállapodás szerint a felek abban egyeztek meg, hogy bármelyik szerződő egyesület pályáján akár a Magyar Labdarúgó Szövetség, akár bármelyik labdarúgó alszövetség által rendezendő, mindennemű labdarúgó mérkőzés pályabérét egymás között olyképp osztják fel, hogy a pályabérnek 2/5 részét a felperes, 2/5 részét az I. rendű és 1/5 részét a II. rendű alperes kapja. A szerződés 1939 január hó 31-én bármelyik fél részéről felmondható volt, a felmondási jogot azonban egyik fél sem gyakorolta, minek folytán a megállapodás hatálya további öt esztendőre, azaz 1944. év július hó 31. napjáig meghosszabbíttatott.
A fentiek szerint egymással szerződött három fél közül az I. rendű alperes (akivel szemben egyébként a per elállás következtében még az elsőbíróság előtt megszűnt) 1941. május 1-jétől kezdve elvesztette annak a lehetőségét, hogy sportpályáján bárminemű mérkőzés tartható legyen, mert a Budapest Székesfővárostól bérelt sportpályára vonatkozó bérleti szerződése 1941. évi május 1-jén lejárt s a bérbeadó a szerződést nem hosszabbította meg.
II. [pont]
A tényállásnak az elsőbíróság ítéletében foglalt és itt kiemelt részei szerint a hatálytalanítani kért szerződés három olyan szerződő fél között jött létre, amelyek mindegyik azonos célú s azonos működést kifejtő sport egyesület lévén, a labdarúgó szövetség által rendezendő mérkőzések pályabéreire nézve a versenyt egymás között kiküszöbölték azzal, hogy eltekintettek attól, hogy a pályabért mindig az az egyesület kapja, amelynek pályáján a mérkőzést lejátsszák és abban egyeztek meg, hogy a bármelyik egyesület által igényelhető pályabért egymás között a szerződésben megállapított kulcs szerint felosztják.
Nem lehet kétséges, hogy ennek a kulcsnak a megállapítása, sőt egyáltalában a kereseti szerződés megkötése, ama feltevés mellett jött létre, hogy a szerződő felek mindenikének meg van a lehetősége arra, hogy pályáján labdarúgó mérkőzéseket játszhassanak le, s hogy ebből a szempontból a labdarúgó sport életében mindenik szerződő félnek megfelelő súlya van.
Nem lehet vitatni azt sem, hogy a felperesre, de a szerződő felek mindenikére nézve lényegesnek kell minősíteni azt a körülményt, hogy ügyleti ellenfelei a szóbanlevő kérdésben (a mérkőzéseknek melyik pályán való megtartására nézve) versenyezhetnek-e vele, mert hiszen éppen ez a lehetőség tette szükségessé és reájuk nézve gazdaságilag is ésszerűvé a pályabérek bizonyos kulcsszerű felosztására vonatkozó fenti megegyezést.
Azzal, a mindenik fél hibáján kívül eső, időközi változással tehát, hogy a szerződő felek közül az egyiknek (I. rendű alperesnek) a fenti értelemben vett versenytársi minősége megszűnt, - a szerződés tekintetében oly lényeges feltevés hiúsult meg, amely nélkül a felek a kereseti szerződést nem kötötték volna meg.
Minthogy pedig a bírói gyakorlatban kialakult jogszabály az, hogy a szerződés hatályát veszti, és ennélfogva attól bármelyik fél visszaléphet, ha valamely lényeges feltevés amely nélkül a felek az ügyletet meg sem kötötték volna, - utóbb meghiúsult, vagy tévesnek bizonyult, - az adott esetben a felperes törvényes jogával élt akkor amidőn a kereseti szerződés hatálytalanítását kérte.
Ezek alapján téves az elsőbíróságnak az a jogi felfogása, hogy a szerződés tekintetében egyetlen lényeges feltevés sem hiúsult meg, miért is a keresetet elutasító ítéletét meg kellett változtatni, és a fent idézett szerződés hatályát megszűntnek kellett nyilvánítani.
A királyi ítélőtábla a kereseti szerződés hatálytalanításának kezdő időpontját 1941. évi május hó 1. napjában állapította meg, mert ez az az időpont, amikor az egyik szerződő fél (az I. rendű alperes) versenytársi minőségét annak következtében, hogy pályabérlete megszűnt, - elvesztette.
III. [pont]
II. rendű alperesnek az eljárás költségeiben való marasztalása, a Pp. 425. és 508. -ain alapul.
A feleknek a fellebbezési eljárásban tett előadásai tekintetében a királyi ítélőtábla a Te. 22. -a értelmében az iratok tartalmára utal.
Budapest, 1942. évi március 28-án.
dr. Tribusz Gábor s. k. királyi ítélőtáblai tanácselnök.
dr. Kőházi Endre s. k. királyi ítélőtáblai bíró, előadó.
dr. Czerman András s. k. III. fiz. csop. jell. felr. kir.
Ezt a határozatot a bíróság dr. Mádai László felperesi és dr. Biró Sándor II. rendű alperesi ügyvéd jelenlétében 1942. évi március hó 28. napján kihirdette. dr. Tribusz Gábor tanácselnök dr. Gorzó András tanácsjegyző jegyzőkönyvvezető.

Forrás: Internet

Sok valótlan állítás kapcsolódik Umoh barátunkhoz, ezek cáfolata:
- Első magyarországi légiós/első külföldi az első osztályban: Már 1945 előtt is voltak légiósok a magyar futballban, például a Hungáriában az osztrák válogatott Müller, a Sabariában a cseh Buresch vagy a BTC alapítói között három angol játékos volt.
- Első magyarországi színes bőrű játékos/1945 utáni első légiós:
Erre cáfolat a Pest megyei Hírlap 1962.07.22-én megjelent cikke:

Érdekes ez is, de a magyar foci első igazi botránya 1905-ben volt:


http://www.magyarfutball.hu/hu/bajnoki-vegeredmeny/92

A magyar futball első igazi botránya

http://sportgeza.hu/futball/2013/04/01/ ... _botranya/

Valamikor a 90-es évek végén 2000-es évek elején volt egy riport a "mosóporos" kettesen.
Ha jól emlékszem a Napló-s volt.
Lánycsókon forgattak a futball pálya mellett ahol éppen bajnoki volt.
A riporter mögött a felezővonal volt.
Megy a meccs és közben beszél.
A háttérben hirtelen felbukkan egy bácsi egy lepukkant drótszörnyön és lazán átteker a félpályán, körülnézés nélkül.

A meccs meg meg sem állt, éppen a kamera mögött a kapunál ment a játék.

Nagyon nagy köszönettel tartozom/-unk ezért az összeállításért. Az összegzésed (sajnos) jól illusztrálja a focink bukásának egyik legfonotsabb okát, a "tömeg" eltünését, mely nélkül nehezen létezhet TÖMEGsport.
Szomorú!

KÖRZETI FOCI BORSODBÓL.

Beszéljenek a számok…

Amikor nekikezdtem az összeállításnak, gondolkodtam hogy milyen rend szerint nézzem át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei körzeti labdarúgó bajnokságok elmúlt 10-15 évét. Abban maradtam magammal, hogy a 2000-es évtől kezdve ( mert ez olyan szép kerek szám….. ) ) nézek meg, egy-egy körzetet.

Induljunk neki a megyének, Nyugat-Kelet irányban….

Ózdi körzet

Ha pontosan akarunk fogalmazni, akkor csak volt körzet. A gazdasági válság nem kegyelmezett az ország ezen amúgy is sanyarú sorsú vidék gazdaságának, és ezzel együtt sajnos a sport, ezen belül pedig a labdarúgás is jelentős hanyatlásnak indult.
A 2005/2006-os szezon volt az utolsó amikor körzeti bajnokságot tudtak indítani ezen a környéken, Gömör-Ózd csoport néven. Akkor 8 csapat, valamint a visszalépő Borsodszentgyörgy képviselte a körzet labdarúgását a megye III. vonalában. Azóta pedig… Nincs Ózdi körzet, de mára már a Kazincbarcikai, és Edelényi körzeteket is összevonták.
Nézzük a történéseket időrendben:

2000/2001.
Ekkor a körzeti bajnokság 20 csapattal ( 2 csoport ) vágott neki a küzdelmeknek. Ózdot 6 ( !!! ) csapat képviselte ezen a szinten, de például Hangony is 2 csapattal büszkélkedhetett.
( Egy osztállyal feljebb 2 csapat ( Borsodnádasd, Hodoscsépány ) képviselte a körzetet, míg a Megye I.-ben a Putnok volt megtalálható. )

2001/2002
Két csoportban a körzeti küzdelmek ( Ózd-Hangonyvölgyi, Sajó-Hegyhát ) és ez 21 csapatot jelentett összesen. De! Egy osztállyal feljebb már 4 körzeti csapattal ( Borsodszentgyörgy, Ózdi FC, Borsodnádasd, Hodoscsépány ) találkozhatunk, és bajnok a Megye I.-ben a Putnok.

2002/2003
Már csak egy csoport, és csak 14 csapat, viszont egy osztállyal feljebb már 6 körzeti csapat ( csatlakozott az előző évhez a Serényfalva, valamint a Center csapata ). Az NBIII Tisza csoportját megnyeri a Putnok.

2003/2004
Már csak 9 csapat a körzetiben. Egy osztállyal feljebb csökkent a körzeti csapatok száma 5-re, viszont van egy Megye I.-esünk!!! ( Borsdoszentgyörgy ). NB II-es a Putnok!

2004/2005
11-en a körzeti bajnokságban, és már csak 3-an a Megye II-ben. A Megye I.-ben az Ózdi FC óriási fölénnyel bajnokságot nyer, és ott van a Borsodszentgyörgy is, de szezon közben visszalép. NB II-es a Putnok!

2005/2006
A 2005/2006-os szezon volt az utolsó amikor körzeti bajnokságot tudtak indítani ezen a környéken, Gömör-Ózd csoport néven. Akkor 8 csapat, valamint a visszalépő Borsodszentgyörgy képviselte a körzet labdarúgását a megye III. vonalában. Egy osztállyal feljebb 4 csapat ( a Hodoscsépány bajnokságot nyer ), míg az Ózd biztosan bentmaradt az NB III-ban, és újra NB III-as a Putnok.

2006/2007
Nincs körzeti bajnoksága Ózdnak. A Megye II.-ben 3 csapat, míg a Megye I-ben 1 csapat ( Hodoscsépány ) és az NB III-ban is 2 csapat ( Ózd, Putnok ).

2007/2008
Nincs körzeti bajnoksága Ózdnak. A Megye II.-ben 5 csapat ( ebből kettőt törölnek szezon közben ), míg a Megye I-ben nincs csapat és az NB III-ban továbbra is ott az Ózd, és a Putnok csapata.

2008/2009
Továbbra sincs körzeti bajnoksága Ózdnak, viszont a szomszédos Kazincbarcikai körzetben 3 egykori Ózdi körzeti csapat ( Center, Hangony, Hodoscsépány ) is megtalálható. A Megye II.-ben 2 csapat, míg a Megye I-ben nincs csapat és az NB III-ban továbbra is ott az Ózd és a Putnok csapata.

2009/2010
Továbbra sincs körzeti bajnoksága Ózdnak, viszont a szomszédos Kazincbarcikai körzetben 3 egykori Ózdi körzeti csapat ( Center, Hangony, Hodoscsépány ) még mindíg megtalálható. A Megye II.-ben továbbra is 2 csapat, míg a Megye I-ben nincs csapat és az NB III-ban továbbra is ott az Ózd és a Putnok csapata.

2010/2011
Továbbra sincs körzeti bajnoksága Ózdnak, viszont a szomszédos Kazincbarcikai körzetben 2 egykori Ózdi körzeti csapat ( Hangony, Hodoscsépány ) még megtalálható. A Megye II.-ben 1 csapat ( a szezon közben törölt Serényfalva ), valamint a szomszédos Heves megyében induló Borsodnádasdi LC. A Megye I-ben nincs csapat és az NB III-ban továbbra is ott az Ózd és a Putnok csapata.

2011/2012
Továbbra sincs körzeti bajnoksága Ózdnak, viszont a szomszédos Kazincbarcikai körzetben 2 egykori Ózdi körzeti csapat ( Hangony, Hodoscsépány ) még megtalálható. A Megye II.-ben 1, ( a szomszédos Heves megyében induló Borsodnádasdi LC ) csapat. A Megye I-ben nincs csapat és az NB III-ban továbbra is ott az Ózd és a Putnok csapata.

És a végén számoljunk….
Minden Megye III.-as csapat 1 pontot ér. A Megye II.-esek 3-at, a Megye I.-esek 5-öt, az NB III-asok 7-et, az NB II-esek 9-et. Ezek a pontok függetlenek attól, hogy szezon közben visszaléptek, esetleg törölve lettek csapatok.

2000/2001: 31 pont ( csak a Megye III-as csapatok: 20 pont )
2001/2002: 38 pont ( 21 )
2002/2003: 39 pont ( 14 )
2003/2004: 38 pont ( 9 )
2004/2005: 39 pont ( 11 )
2005/2006: 35 pont ( 9 )
2006/2007: 28 pont ( 0 )
2007/2008: 29 pont ( 0 )
2008/2009: 23 pont ( 3 )
2009/2010: 23 pont ( 3 )
2010/2011: 22 pont ( 2 )
2011/2012: 19 pont ( 2 )

Így lett tehát 39 pontból 19, és a 21 pontból 2 pont. Ez a szomorú valóság, bár a körzetben egy kis vidámságra adhat okot, hogy a Borsodnádasdi LC visszakerült a Megyei I. osztályba ( igaz Heves megyében…… ), és a Putnoki VSE újra NB II-es.

Remélem sehol, semmit nem hagytam ki, és azt meg pláne remélem hogy legalább az összeadásaim sikerültek.....

üdv. raps