magyarfutball.hu

2018.01.09 Lang Ádám a franica másodosztályú Nancy csapatához igazolt!

A Dijonban kevés játéklehetőséghez jutó Lang Ádám kölcsönadásáról már a múlt héten megegyezett a két klub. Lang kedd délelőtt már a második edzésén vett részt új csapatában, a kölcsönszerződés aláírására ezt követően került sor.
kép
A hivatalos bejelentésben nem szerepel, de a korábbi hírek szerint a kölcsönadási időszak az idény végéig szól.

„A Dijon elnökének és edzőjének elmondtam, hogy játszani szeretnék. Más országból is voltak érdeklődők, de a Nancyval gyorsan sikerült egyezségre jutni. Úgy érzem, kedvező lehetőséghez jutottam” – idézi a klub honlapja Langot, hozzátéve, hogy a védő másfél éve Franciaországban futballozik, így nem lesz gondja a beilleszkedéssel.

„Ádám a testi erejével, a tapasztalatával és az állandó játéklehetőség iránti vágyával egyaránt a segítségünkre lesz. Az edzői stábtól azt hallottam, hogy máris kitűnő alkalmazkodóképességről tett tanúbizonyságot” – mondta a labdarúgó sajtóbemutatkozásán Jacques Rousselot klubelnök.

A Nancy a húszcsapatos másodosztály 16. helyén áll, egyelőre a bennmaradás kiharcolása van célkeresztben. Az együttes legközelebb, péntek este a Niort vendége lesz.