magyarfutball.hu

2013.08.21 Lencse Diósgyőr helyett Felcsútra szerződött

Lencse László a Puskás Akadémia játékosa lett, alá is írt az NB I újoncához. A Videoton 25 éves támadója az elmúlt hetekben a fehérváriak NB III-as csapatánál edzett, de az biztosnak tűnt, hogy nem marad ott. Korábban a Diósgyőr is érdeklődött iránta, a felek azonban nem tudtak megegyezni, így a csatár kölcsönben Felcsúton kötött ki.

Honlapunk úgy tudja, hogy Lencse László a Puskás Akadémiánál folytatja pályafutását. A csakfoci.hu már hónapokkal ezelőtt beszámolt róla, hogy a Videotonnál kegyvesztetté vált támadó számára megfelelő opció lehet egy felcsúti szerződés. Úgy tudjuk, a labdarúgó egy évre kölcsönben került Felcsútra.

A Vidi játékosa iránt a Diósgyőr is élénk érdeklődést mutatott, de végül nem tudtak megegyezni. Dudás Hunor, a DVTK ügyvezetője ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ég és föld volt a különbség a felek igényei között, ezért nem jött létre az egyezség.

Lencse 2010-ben igazolt a Videotonhoz, ahol Mezey Györgynél egy idő után beverekedte magát a csapatba, majd Paulo Sousa és José Gomes érkezése után már nem számoltak vele, ezért többször is kölcsönben szerepelt.

Az NB I újonca ma jelentette be Czvitkovics Péter szerződtetését, de már korábban leigazolta a spanyol Francisco Gallardót, Tischler Patrikot, Bertus Lajost, Lubos Hajduchot és Uros Nikolicot is.

HIVATALOS! A Puskás Akadémia hivatalos honlapja megerősítette hírünket: A huszonöt éves korábbi utánpótlás-válogatott csatárral erősödött a Puskás Akadémia FC. A Videoton FC támadója, Lencse László egy évre kölcsönbe kerül Felcsútra.