magyarfutball.hu

portré: Korcsmár Zsolt
© mlsz.hu, 2014
alias
Korcsmár Zsolti
@kzsolti21
nemzetiség
Magyarország
életkor
35 éves
poszt
hátvéd
kapcsolódó weboldalak

játékos

pályafutás
Újpest FC
2005 - 2011
SK Brann Bergen (kölcsönben)
2010
SK Brann Bergen
2011 - 2013
SpVgg Greuther Fürth
2013 - 2016
Vasas FC
2016. február 5 - 2017. június 2
FC Midtjylland
2017. június 2 - 2020. május
OS Turn (játékos-edző)
2020 -
eredmények / elismerések
Dán bajnok
2017/2018
Dán kupagyőztes
2019
portré: Korcsmár Zsolt
2013-ban a Magyar Válogatottban© magyarfutball.hu
Labdarúgó pályafutását Komlón, a helyi Góliát FC-ben kezdte.

Újpest FC, 2005-2011

Izgulós típus voltam akkor is, erre mondta persze Erős Karcsi: „izguljon helyetted, aki betett”. De egy álmom vált valóra azzal, hogy bemutatkozhattam az Újpestben, a számomra legfontosabb klubban, amelyhez ma is kötődöm. Az az érdekes, hogy Mészöly Géza úgy állított be az első meccsemen a Honvéd ellen az utolsó percekre, hogy előtte egy percet sem edzettem a felnőttekkel. Épp nem volt azonban elég embere, az addigi teljesítményem jutalmaként pedig engem vittek fel. Olyan nagy rizikót nem kellett vállalnia a beállításommal, addigra már hat góllal vezettünk. A következő nyáron már sokat edzettem a nagycsapattal, aztán amikor Pető Tomi eligazolt, bekerültem a helyére, és éltem a lehetőséggel.5

...

SK Brann Bergen, 2010-2013

Norvégiába is úgy kerültem, hogy előtte elmentem a csapattal a Kanári-szigetekre edzőtáborozni. Tizenévesen egyszer csak belecsöppentem a profi futballba: Freiburgban tizenkilenc évesen a későbbi newcastle-i csatár Papiss Cissé ellen edzettem, a West Hamben szintén az első csapattal tréningeztem, de az igazat megvallva, nem voltam még kész arra akkor, hogy ezekben a klubokban folytassam. De volt, ahol megfeleltem, mégis meghiúsult a szerződés, máshol pedig nem kellettem. Előtte is önálló voltam, de mégiscsak ki kellett szakadnom a saját közegemből, elbúcsúzni a hozzám közel állóktól, nyitni az ismeretlen felé, ez számított kihívásnak, no meg a nyelv. Az angolom elfogadható volt, norvégul nyilván nem tudtam semmit, először tehát az angolt tanultam meg jól, utána már könnyebb volt kommunikálni. Akkor jöttem rá, mennyire fontos lett volna már otthon magasabb szinten elsajátítani az angolt, de szerencsére nagyon befogadó közeg a norvég. Ami a szakmai kihívásokat illeti, nagyon jót tettek nekem a bergeni évek, más edzésritmusban dolgozva sok mindent megtanultam, amit Magyarországon nem, leginkább hogy hogyan használjam a fizikumom, a testem, mi a teendő a párharcokban, ha meg akarom szerezni a labdát. Norvégiában sem tréningeztünk annyit, mint kellett volna – ez később Németországban tudatosult bennem –, de megtanultam, hogy sokkal több kell, hogy muszáj magamnak, külön is edzenem.5


SpVgg Greuther Fürth, 2013-2016

Fontos volt számomra, hogy német klubhoz igazoljak, mert régi tervem volt a Németországba szerződés, ugyanakkor mindenképpen olyan csapatot akartam választani, ahol jó esélyem van a folyamatos játéklehetőségre. A Fürthnél mindkét kitétel megvalósult. A vezetők úgy kerestek meg, hogy szeretnének egy visszajutó csapatot építeni, és ebben számítanának rám. Számomra ez egy tökéletes terv, hiszen amennyiben elérjük a kitűzött célt, és egy-két éven belül feljut a csapat, akkor teljesül az álmom, és a Bundesliga élvonalában szerepelhetek, ellenkező esetben esélyem nyílhat a továbblépésre.1

Ott jöttem rá, amit addig edzettem, az semmi, Fürth-ben rengeteget dolgoztunk. Akkor találkoztam először valódi rivalizálással, azzal a helyzettel, amikor huszonnyolcan hajtanak a csapatba kerülésért, egyenlő esélyekkel és hasonló tudásszinttel. Az volt az igazi konkurencia.5


Vasas FC, 2016-2017

Egészen pontosan december 1-jével lettem egészségesnek nyilvánítva. Onnantól kezdve már a csapattal edzettem. Ez év januárjától már teljesértékű edzéseket végeztem, sőt már extra munkát is csináltam és edzőmeccseket is játszottam a Fürth csapatában. Most már a sérülésem nem zavart a játékban, fájdalmat sem érzek már. Nyilván arra törekszem, hogy minél többet játsszak, minél jobb formába lendüljek, minél inkább hasznosabb tagja legyek a Vasas csapatának. És természetesen azt is szeretném elérni, hogy jó játékommal felkeltsem az érdeklődését Bernd Storck szövetségi kapitánynak és sikerüljön beverekednem magam az Eb-re utazó magyar válogatott keretébe. Középtávon egyértelmű célom, hogy külföldön focizhassak ismét, ami a Vasas sikeres szereplése mellett külön motivációt jelent számomra. De ez azért odébb van még, és én inkább olyan típus vagyok, aki mindig a következő edzésre, mérkőzésre koncentrál.2

2016 telén a nemzetközi átigazolási időszak utolsó napján ajánlatot tett az Európa-ligában ősszel a Videotont búcsúztató, a dán élvonalban 3. helyen álló Midtjylland. A Vasas azonban ezt nem fogadta el, így a válogatott védő maradt Angyalföldön.

FC Midtjylland, 2017-2020

A szezon elején még időre volt szükségünk, mert többen is érkeztünk új játékosok a csapathoz, és az edzőnk menet közben szerkezetet is váltott, átálltunk a három belső védős rendszerre, amiben általában én vagyok a középső ember. 3

...
Az elmúlt másfél évben folyamatosan sérüléssel bajlódom. A legutóbbi porcműtétem után, amely alig két hete volt, ugyan biztatott az orvos, hogy még tudnék futballozni néhány idényt, de nem akarom, hogy egy-két év miatt aztán az életem hátralévő részében fájdalmakkal kelljen élnem. Másrészt a Midtjyllandnál lejárt a szerződésem, ilyen állapotban pedig nem tudnám nyugodt szívvel azt mondani egy másik klubnak, hogy itt vagyok, számíthattok rám. Készültem erre a döntésre, most mégis nagy ürességet érzek. Voltak időszakok még ebben az évadban is, amikor pozitív voltam, az utolsó pillanatig bíztam a visszatérésben. A klub mindenben támogatott, és amikor elkezdtem újra a csapattal edzeni, úgy gondoltam, bírni fogom, de amint nagyobb terhelést kaptam, mindig kijött valami új probléma. Legutóbb is éreztem egy roppanást a térdemben, majd jött az újabb beavatkozás, és akkor döntöttem úgy, hogy nem folytatom. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem fogok már futballozni, mert alacsonyabb osztályban még el tudom képzelni magam, de úgy érzem, a profi pályafutásomnak itt a vége.

OS Turn, 2020-, játékos-edző

Az Os Turn a döntésem után kevéssel mindjárt megkeresett, így egyáltalán nem kellett elszakadnom a futballtól. Elkezdtem edzősködni, amit nagyon élvezek annak ellenére is, hogy a reméltekkel ellentétben nem indult el a bajnokság, azóta pedig törölték is.
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: magyarfutball.hu
    2020.05.23, 11:38
    Visszavonulása kapcsán:
    Sajnálom a srácot. Sokáig reménykedtem benne, hogy ő lesz a válogatott egyik középhátvédje, mert mindig is tetszett a játéka.

    simán lehetne válogatott akár még most is ha egészséges lenne.
    jó lenne, ha magyar utánpótlás edzők is felfigyelnének arra, hogy az izomzatot fejleszteni kell. már nem először hallom, hogy ez áll a hátterében a külföldre igazoló magyar játékosok gyakori sérüléseinek. és talán ha megfelelő izomzattal rendelkeznek komolyabb bajnokságokba is be tudnak kerülni

    Kar erte, szerintem is az utobbi evek egyik legjobb kozephatvede volt. Vartam, h mikor ter vissza es biztam benne, h o lehetne majd Willi parja a vedelemben. Jobb volt, mint a Lang, Barath, Devecseri, Guzmics v a Liptak fele vonulat.

    Korcsmár amúgy szerintem sem volt egy olyan nagy szám, bár lefelé sem lógott ki, alapvetően az Egervári-korszakban volt válogatott, aztán Dárdai még kipróbálta az első meccsén a románok ellen de utána többször már nem, utána meg asszem 2015 tavaszán volt az a térdsérülése ami után már nem tudta komolyabb szintre visszaverekedni magát.

    A legemlékezetesebb meccse szerintem az U20-as vb a második csoport meccs, amin ő kotorta be az első gólunkat a második feles közepén.
    Addig eléggé kiesésre álltunk, de azzal a góllal beindultunk.

    Tette a dolgát, ennyire futotta. Sosem volt nagyszájú vagy kicsapongó. Sajnálom a sérülései miatt, picivel többre is vihette volna. Remélem hasznosítja tapasztalatait a magyar foci érdekében !

    A druszam egy megbizhato futballista volt akit esszel is megaldott a Fennvalo. Ostobasagokat nem csinalt.
    Fizikalis hianyossagait az otthoni "szakikon" kellene szamon kerni.
    Sok sikert a jovoben,Korcsmar Zsolt.

    http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2763121
     
  2. avatar: magyarfutball.hu
    2016.02.02, 13:07 (szerk.: 2020.05.23, 11:29)
    Vasasba való esetleges igazolása kapcsán:
    mielőtt ócsárolnátok minden focistát ahogy őt is csak tisztázzuk hogy sérült volt sokáig és jelen pillanatban játéklehetőségre va szüksége ahhoz hogy benne lehessen akár az EB csapatban de titeket ez nem izgat csak hogy Németh a pénzt választotta vagy ilyen hülye dolgok és ha hazajött akkor mi van semmi max marad nyárig és ennyi mert biztos nem a Vasasba fog maradni

    Én csak azon lepődtem meg hogy Vasas, azért erősebb csapatba is befért volna bőven. Pl. a Debrecenbe is, ahogy azt előtted írták. A sérülése előtt egészen jól játszott, megértem hogy vissza akarja nyerni a formáját de mentálisan lehet nem épp a Vasas lesz a legjobb döntés.

    csak jelzem az U20-as VB bronz csapatból senki sem futott be eddig nagy világ hírnevet a fele az NB2-es Gyirmótba játszik

    ez a falábú 5 gólban benne volt a holland mészárlás alatt..és még neki is nagy arca volt utána... röhej

    Inkább a Vasas, mint a kispad, vagy még az sem. Ráadásul egy sérülésből visszatért, egyelőre még bizonytalan állapotú játékost máshová nem tudna kölcsön sem adni a Fürth.
    Szóval, ha összeszedi magát, nem hátráltatja a sérülése és lehetőséget is kap a Vasasban, akkor alternatívaként szóba jöhet az Eb keretnél is. Annyiban megértem a választását, hogy itt kevesebbet kell harcolni a helyéért és az edző sem a "tésztás doktor" istállójának heréltjei közül kerül ki...

    én is szívesen láttam volna Korcsmárt a csapatban, de az is igaz, hogy a válogatott szempontjából jó helye lenne a Vasasban. Ott nyilván meglesz a kellő játékperc, ráadásul elég intenzíven gyakorolhatja majd a védekezést. smiley Remélem, visszanyeri norvég formáját, mert amikor Bergenben játszott, jobb volt, mint bármelyik magyar hátvéd.

    http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2481147
     
  3. avatar: magyarfutball.hu
    2016.02.02, 13:02 (szerk.: 2020.05.23, 11:29)
    Fradiba való nem igazolása kapcsán:
    Kár, ha egészséges akkor az egyik legjobb magyar védő. Hozzánk is simán beférne. Persze ha kockázatos akkor nem kell, majd igazolunk máshonnan...valamikor. Mondjuk nem mintha mi nem a sérülésből felépülő vagy hónapok óta nem játszó játékosokat igazolnánk jórészt, de mindegy Doll tudja.(remélem)

    Ja szóval ez a szokásos gondolkodás, hogy mondjuk aki spanyol bajnokságban focizik az technikás, de aki mondjuk az angolban az meg buta. Nézz inkább meg pár spanyol első osztályú kis csapatnak a meccsét, nagyot csalódnál ha kifejezetten technikás játékosokat várnál.
    Pintér pedig egy spanyol kis csapatnál volt csere.
    Korcsmár pedig amikor nem volt sérült akkor stabil ember volt az egyik legerősebb német másodosztályú csapatban. Ha nem lett volna az a sérülés még mindig ott játszana. Pintért pedig az orosz és a görög bajnokságban sem marasztalták.

    Ezt jól elcseszte Doll. Ő simán segíthetne nekünk a nemzetközi kupák selejtezőjében is, főleg, h. össz-vissz 2 igazi belső védőnek van. Legalább egy orvosi vizsgálatra elhívtuk volna, vagy ha nem akarunk kockáztatni akkor mondjuk fél + két évre ír alá, és nyáron beszélünk a folytatásról. Még az jó lehetne nekünk, ha ő jól játszana, de a Vasas mégis kiesne, és mi elhoznánk a nyáron.

    Szóval Korcsmár nem kellett. Nincs idő beépíteni. Bezzeg ha német negyedik vonalból jönne...Akkor itt tapsolna mindenki.
    Korcsmár magyar szinten jó játékos, nyilván idő kell neki (ahogy mindenki másnak), de ha valami akkor időnk van MÉG lenne a BL selejtezőkig.
    Természetesen a klub más utat választott, mehet a Vasasba miközben itt köpködik....
    Tudom, tudom, nugi nugi, mi majd nyáron igazolunk azonnal bevethető játékosokat mint minden évben szoktunk....ja nem.
    Majd kukázunk és kapkodunk, de legalább lesz kifogás, hogy miért törte ki a háló a hátunk.

    természetesen semmi keresnivalója nem lenne a Fradiban, ha a Vasas volt a legkomolyabb kérője. vagy mndenhol hülyék? egy ilyen rangon aluli csapatba igazolt el, nem egy lengyel középcsapatba, vagy legalább egy magyar élcsapatba. innentől nem kérdés, hogy csak azon a szinten látnak jelenleg valamit benne, ahova került végül.

    A térde nagyjából egy éven belül fel fogja mondani a szolgálatot, ami a magas szintű sportot illeti. Ha nem, akkor óriási szerencséje van.

    Középhátvéd poszton már csak az alkata sincs meg Leonak,Korcsmár masszív,jól fejel,megbízhatóbb nemzetközi szinten mint Leo aki tényleg csak kényszer megoldásnak jó az NB1-ben.

    Nem volt olyan válogatott meccs, hogy Korcsmár ne bökte volna a begyem.

    Kár érte, 4-5 éve fiatalon Juhász mellett a legjobb magyar védő volt. De utána benne volt a nagy zakókban, meg félévente lesérült. Nagyobb karriert jósoltam neki, de a vasast sajnos bent tartja majd

    Én többször láttam a német csapatában játszani. Eléggé alibi (bexari) játékot produkált. Szerintem. Nálunk még 100 %-os állapotában sem lett volna erősítés. Persze csak akkor, ha valóban többet akarunk eredményekben mutatni a korábbi éveknél. Doll jó szemű és Ő sem látott fantáziát benne.

    http://ulloi129.hu/2016/02/02/korcsmart-ajanlotta-a-furth-de-dollnak-nem-kellett/