magyarfutball.hu

2013.01.11 Lisztes hazatért

Klubunk korábbi kiváló középpályása, Lisztes Krisztián a jövőben játékos-megfigyelőként segíti a Ferencvárost.

Lisztes Krisztián visszatért a Ferencvárosi Torna Clubhoz. Korábbi kiváló középpályásunk ma írta alá szerződését klubunkkal, ennek értelmében a jövőben játékos-megfigyelőként dolgozik majd a zöld-fehér sikerekért.
Lisztessel a jeles alkalomból készítettünk interjút.

- Isten hozott újra, Krisztián. Milyen érzések vannak benned most, hogy ismét a Ferencváros sikeréért dolgozhatsz?
- Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek – kezdte Lisztes a fradi.hu-nak. – Papír nélkül is ezer szállal kötődtem a Fradihoz, hiszen a klubhoz való ragaszkodás sosem múlik el, de örülök, hogy gondoltak rám, és játékos-megfigyelőként ismét a Fradiért dolgozhatok.

- Hogyan történt a megkeresés?
- A történet akkor kezdődött, amikor elhatároztam, hogy visszatérek Budapestre, és nem folytatom Szegeden a játékos-pályafutásomat. Ekkor beszéltem Szűcs Misi barátommal, aki mondta, hogy szívesen látna futballistaként a Fradi fiókcsapatában, a Soroksárban. Ez meg is valósult, ám a hazatérésem híre eljutott Kubatov Gáborhoz is, aki rögtön megkeresett a lehetőséggel.

- Miként kell elképzelni az új munkádat?
- A játékos-megfigyelési rendszer sémáját ifjabb Albert Flórián dolgozta ki. A célunk röviden, hogy minden korosztályból a Fradiba kerüljenek a legjobb játékosok. Meg kell találnunk azokat, akik érdemesek rá, hogy viseljék a Ferencváros mezét.

- Ma is vonzó a fiatalok számára a Fradi?
- A Ferencváros az ország legjobb és legnépszerűbb klubja, így természetesen vonzó. Keller Józsi és Dragóner Attila sokat dolgozik azért, hogy jó körülményeket biztosítsanak a fiataloknak, és megfelelő tudású edzők foglalkozzanak a gyerekekkel. Az első csapat teljesítménye is meghatározza azt, hogy a kisebbeknek legyen kedvük a Fradiban focizni, és úgy látom, ebből a szempontból is jó irányba haladunk.

- Ez azt jelenti, hogy az élvonalbeli gárdánál végzett munka is szimpatikus a számodra?
- Abszolút. Az MTK elleni mérkőzés után – amelyen ráadásul vereséget szenvedett az együttes – is kihangsúlyoztam, hogy ez a látványos támadójáték és ez a hozzáállás hosszútávon kifizetődő. Öröm, hogy ilyen játékstílusú az együttesünk, és akárcsak az én időmben, a Fradi-pálya ismét olyan hely, ahonnan nemigen visznek el pontokat az ellenfelek.