magyarfutball.hu

2012.01.17 Kovács István a Videotoné

Kovács Istvánért pénz, a továbbértékesítésből részesedés és egy évre kölcsönbe Nagy Dániel érkezik Szombathelyre.

Eldőlt: Kovács István távozik Szombathelyről és a tavalyi bajnok Videotonban folytatja pályafutását. A gazdasági,- és pénzügyi bizottság kedd délutáni zárt ülésén ugyanis felhatalmazta a Haladás Sopron Bank ügyvezetőjét, Tóth Miklóst, hogy szignózza a Kovács István eladásáról szóló dokumentumot. A szerződés anyagi részletei változatlanul nem publikusak, de mint arról a vasnepe.hu elsőként beszámolt, információik szerint Kovács 500 ezer euróért, és a továbbértékesítésből származó összeg 25 százalékáért igazol Székesfehérvárra. A nyugat.hu viszont 510 ezer euróról és 21.55 százalékról ír.

- Nehéz döntést hoztunk, személy szerint sajnálom, hogy Kovács István eligazolt, hiszen nagyon jó játékosnak tartom - mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. - Azonban üzletileg előnyös ajánlatot kaptunk, ezért határoztunk Kokó eladása mellett. A vételárról, és az esetleges későbbi részesedésről továbbra sem nyilatkozok, annyi azonban biztos, a Videoton középpályása, Nagy Dániel egy évre, kölcsönbe érkezik a Rohonci útra.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Nagy Dániel mikor veszi fel a munkát a Rohonci úton, de minden bizonnyal még a héten zöld-fehér szerelést ölt a 27 éves középpályás. Kovács pedig viszont nagy valószínűséggel szerdán már új csapata dél-spanyolországi, marbella-i edzőtáborába repül.