Saját fiók létrehozásával tudsz mérkőzéseket értékelni, értesülhetsz a kedvenc klubod és játékosaidhoz kapcsolódó fontos információkról, kiderítheted, hogy te jártál-e eddig a legtöbb meccsen, segíthetsz hiányzó adatok beadásában és bármihez hozzászólhatsz.
Számos honfitársunk futott be szép játékoskarriert Franciaországban, de olyan hosszú és eredményes egyiküké sem volt, mint Simonyi Andrásé.
Kilenc fiúgyermekes (!) miskolci családból származik, ő maga a II. "sorszámot" kapta, de mind a nyolc fivére futballozott. Négyen eljutottak az első osztályig, de még a legkevésbé jók is az NBII-ig, a legjobb miskolci, salgótarjáni és debreceni csapatokban.
A legkülönbb játékos persze András volt közülük, aki már 15 (!) esztendős korában helyet kapott az Attila első csapatában. Remekül fedezte a labdát, gyors volt, erőszakos és mindenekelőtt ontotta a gólokat. A válogatók is felfigyeltek rá: nem volt még 18 éves, amikor helyet kapott a B-, majd 1933 nyarán a profiválogatottban is (mindkétszer a hollandok ellen).
S ezen a nyáron kezdte meg hosszú-hosszú, csaknem három évtizedes (!) légiós pályafutását is. Már az első szerződését is igazán megszolgálta: az első egycsoportos, körmérkőzéses francia bajnokságban 19 bajnoki góllal segítette együttesét, az Olympique Sporting Club Lilleois-t a bajnoki táblázat 4. helyére. Ezzel a góllövőlistán holtversenyben a 4. lett - de csak a második magyar. A gólkirályi címet ugyanis a bajnok (és kupagyőztes) Sète Lukács Pistája szerezte meg (28 gól), és kettejükön kívül további négy magyar végzett a legjobb 20 góllövő között! (Kovács - Antibes 17, Kohut Vili - Marseille 16, Belkó - Antibes 14 és Zavadszky - Montpelier 11.) Mi több, a Lille ebben az idényben a kupaelődöntőig is eljutott, ahol éppen a Sète állította meg (1:0). A következő évben a csapat és a csatár is visszaesett kissé: a Lille a 7. lett a bajnokságban, Simonyi - 18 góllal - 9. a gólszerzők versenyében.
Úgy érezte, váltania kell: a bajnokcsapat (!) Socheaux szerződtette, de Bandinak csak elvétve sikerült bekerülnie abba a bombacsatársorba, amit zömme Liberati (válogatott jobbszélső), Abegglen III. (minden idők legtöbb svájci válogatott gólját elérő csatár, a gólkirályi cím védője), Courtois (az előző szezon második, annak az idénynek a legjobb góllövője), Duhart (abban az évben debütáló francia válogatott) és az exszombathelyi Belkó Árpád alkotott. Simonyi tovább is állt: 1936 nyarán megtalálta "igazi" csapatát, a Red Start, amelyet majd' egy évtizeden át szolgált, s amelyben tudása kiteljesedett. Sajnos, igazi fénykora a háborús évekre esett, amelyekben természetesen nem folyhatott zavartalanul a futballélet, noha minden esztendőben rendeztek bajnoki küzdelmeket, de nem mindig sikerült befejezni őket.
A miskolci gólzsák így is tagja volt egy másodosztályú bajnokcsapatnak (1938-39), egy "fél" bajnokcsapatnak (1940-41-ben az északi zóna elsőségét a Red Star szerezte meg, de nem mérkőzhetett meg a déli győztes Maseille-jel, Acht-Aknai, Eisenhoffer és Weiskopf-Virág együttesével), egy bajnoki bronzérmes legénységnek (Paris-Capitale néven, 1943-44-ben), egy kupagyőztes gárdának (1942, a döntőben 2:0-ra verték meg a Korányi Desirével felálló Sète-et) és egy kupadöntős alakulatnak (1946, a fináléban Simonyi egy évtizeddel azelőtti csapata, a Lille győzte le a Red Start). Alig volt esztenő, amikor 10 gólnál alább adta volna, 1944-45-ben 29 góllal csoportja harmadik legeredményesebb játékosa lett és egy ízben (1941-ben) a Rouen elleni 7:1-es találkozon mesternégyest ért el! Négy ízben 1942 és 1945 között a francia válogatottban is helyet kapott, ebből egyet megnyertek, hármat elveszítettek a kék, s a négyből három alkalommal magyar csapattársa is akadt Simonyinak (kétszer Korányi, egyszer Sikló). Mi több, egy ízben még magyarok ellen is játszott válogatott találkozót: Párizs csapatával (amelybe egyébként 32-szer válogatták be!) 1938. február 20-án játszottak 1:1-es döntetlent Budapest ellen, s a francia főváros együttesében szerepelt Máthé Gyula (Racing) is.
A "levezető" időszakban - túl a harmincon - Simony megfordult további hat (!) francia csapatban és egy fél évtizedet töltött Portugáliában a jó középcsapatnak számító Sporting Covilha együttesében. Labdarúgó-pályafutását 48 esztendősen fejezte be, a másodosztályú Cherbourg játékos-edzőjeként.
A háború után jó néhányszor hazalátogatott. Talán a legemlékezetesebb ezek közül az 1966 júniusi alkalom, amikor mind a kilenc Simonyi testvér (valamennyien túlélték a világégést) egy csapatban lépett pályára a miskolci népkerti pályán egy különleges gálamérkőzésen. A Simonyi-csapat kapitányaként a 9-es mezben természetesen Simonyi II André (az ittenieknek örrökké csak "Bandi" futott ki a pályára...
† Simonyi András (Huszt 1914.03.31 - Vieux-Moulin 2002.07.17) 
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások
Számos honfitársunk futott be szép játékoskarriert Franciaországban, de olyan hosszú és eredményes egyiküké sem volt, mint Simonyi Andrásé.
Kilenc fiúgyermekes (!) miskolci családból származik, ő maga a II. "sorszámot" kapta, de mind a nyolc fivére futballozott. Négyen eljutottak az első osztályig, de még a legkevésbé jók is az NBII-ig, a legjobb miskolci, salgótarjáni és debreceni csapatokban.
A legkülönbb játékos persze András volt közülük, aki már 15 (!) esztendős korában helyet kapott az Attila első csapatában. Remekül fedezte a labdát, gyors volt, erőszakos és mindenekelőtt ontotta a gólokat. A válogatók is felfigyeltek rá: nem volt még 18 éves, amikor helyet kapott a B-, majd 1933 nyarán a profiválogatottban is (mindkétszer a hollandok ellen).
S ezen a nyáron kezdte meg hosszú-hosszú, csaknem három évtizedes (!) légiós pályafutását is. Már az első szerződését is igazán megszolgálta: az első egycsoportos, körmérkőzéses francia bajnokságban 19 bajnoki góllal segítette együttesét, az Olympique Sporting Club Lilleois-t a bajnoki táblázat 4. helyére. Ezzel a góllövőlistán holtversenyben a 4. lett - de csak a második magyar. A gólkirályi címet ugyanis a bajnok (és kupagyőztes) Sète Lukács Pistája szerezte meg (28 gól), és kettejükön kívül további négy magyar végzett a legjobb 20 góllövő között! (Kovács - Antibes 17, Kohut Vili - Marseille 16, Belkó - Antibes 14 és Zavadszky - Montpelier 11.) Mi több, a Lille ebben az idényben a kupaelődöntőig is eljutott, ahol éppen a Sète állította meg (1:0). A következő évben a csapat és a csatár is visszaesett kissé: a Lille a 7. lett a bajnokságban, Simonyi - 18 góllal - 9. a gólszerzők versenyében.
Úgy érezte, váltania kell: a bajnokcsapat (!) Socheaux szerződtette, de Bandinak csak elvétve sikerült bekerülnie abba a bombacsatársorba, amit zömme Liberati (válogatott jobbszélső), Abegglen III. (minden idők legtöbb svájci válogatott gólját elérő csatár, a gólkirályi cím védője), Courtois (az előző szezon második, annak az idénynek a legjobb góllövője), Duhart (abban az évben debütáló francia válogatott) és az exszombathelyi Belkó Árpád alkotott. Simonyi tovább is állt: 1936 nyarán megtalálta "igazi" csapatát, a Red Start, amelyet majd' egy évtizeden át szolgált, s amelyben tudása kiteljesedett. Sajnos, igazi fénykora a háborús évekre esett, amelyekben természetesen nem folyhatott zavartalanul a futballélet, noha minden esztendőben rendeztek bajnoki küzdelmeket, de nem mindig sikerült befejezni őket.
A miskolci gólzsák így is tagja volt egy másodosztályú bajnokcsapatnak (1938-39), egy "fél" bajnokcsapatnak (1940-41-ben az északi zóna elsőségét a Red Star szerezte meg, de nem mérkőzhetett meg a déli győztes Maseille-jel, Acht-Aknai, Eisenhoffer és Weiskopf-Virág együttesével), egy bajnoki bronzérmes legénységnek (Paris-Capitale néven, 1943-44-ben), egy kupagyőztes gárdának (1942, a döntőben 2:0-ra verték meg a Korányi Desirével felálló Sète-et) és egy kupadöntős alakulatnak (1946, a fináléban Simonyi egy évtizeddel azelőtti csapata, a Lille győzte le a Red Start). Alig volt esztenő, amikor 10 gólnál alább adta volna, 1944-45-ben 29 góllal csoportja harmadik legeredményesebb játékosa lett és egy ízben (1941-ben) a Rouen elleni 7:1-es találkozon mesternégyest ért el! Négy ízben 1942 és 1945 között a francia válogatottban is helyet kapott, ebből egyet megnyertek, hármat elveszítettek a kék, s a négyből három alkalommal magyar csapattársa is akadt Simonyinak (kétszer Korányi, egyszer Sikló). Mi több, egy ízben még magyarok ellen is játszott válogatott találkozót: Párizs csapatával (amelybe egyébként 32-szer válogatták be!) 1938. február 20-án játszottak 1:1-es döntetlent Budapest ellen, s a francia főváros együttesében szerepelt Máthé Gyula (Racing) is.
A "levezető" időszakban - túl a harmincon - Simony megfordult további hat (!) francia csapatban és egy fél évtizedet töltött Portugáliában a jó középcsapatnak számító Sporting Covilha együttesében. Labdarúgó-pályafutását 48 esztendősen fejezte be, a másodosztályú Cherbourg játékos-edzőjeként.
A háború után jó néhányszor hazalátogatott. Talán a legemlékezetesebb ezek közül az 1966 júniusi alkalom, amikor mind a kilenc Simonyi testvér (valamennyien túlélték a világégést) egy csapatban lépett pályára a miskolci népkerti pályán egy különleges gálamérkőzésen. A Simonyi-csapat kapitányaként a 9-es mezben természetesen Simonyi II André (az ittenieknek örrökké csak "Bandi"
LG18 - Magyar foci a két Világháború között Index fórum
http://forum.index.hu/Search/showArticleResult?topic_id=9065992&aq_ext=1&aq_text=simonyi