magyarfutball.hu

2004.01.26 Elhunyt Fehér Miklós

Elhunyt Fehér Miklós, a magyar válogatott és a portugál Benfica csatára. A támadó a Guimaraes elleni bajnoki összecsapás hajrájában esett össze és életéért már hiába küzdöttek az orvosok a pályán és a városi kórházban.

Január 28-án, szerdán, délután három órakor a győri Szabadi úti temetőben helyezik örök nyugalomra a vasárnap elhunyt válogatott labdarúgót, a Benfica légiósát, Fehér Miklóst. A temetésre különgéppel érkezik a Benfica küldöttsége, a klubvezetők, valamint a csapat, illetve a Portugál Labdarúgó Szövetség képviselői és a portugál sportminisztérium államtitkára.
Fehér Miklós a hatvanadik percben állt be csereként a Guimaraes-Benfica portugál bajnoki találkozón. A szakadó esőben megrendezett találkozón Fehér nem egészségesen vállalta a játékot - náthával bajlódott már napok óta -, legalábbis a tragédia előtt saját honlapján még erről adott tájékoztatást. A hajrában gólpasszt adott csapattársának, Aguiarnak, amellyel a vendégek megszerezték a vezetést. Pár másodperccel később a játékvezető sárga lapot mutatott fel a magyar válogatott támadónak - nem engedett elvégezni egy bedobást –, aki egy hamiskás félmosollyal és hajának hátra simításával nyugtázta figyelmeztetését. Fél pillanat sem telt el, Fehér megpróbált újra a játékra összpontosítani, de ekkor mintha valami történt volna vele. Megállt, fejét előre hajtotta, majd háta begörnyedt, kezeit térdére támaszotta, majd tehetetlenül esett hátrafelé a fűre. A két csapat játékosai azonnal körbevették, a játékvezető engedélyt adott az orvosi segítségre. Tizenöt percig állt a játék, ekkor már lehetett tudni: nagy a baj.

Már a pályán megpróbálkoztak újraélesztésével, valaki elrohant a mentőért. A pályán tanácstalan játékosokat láthattunk ekkor, néhányan a földre borulva sírtak, majd lementek a pályáról, hiszen a játékvezető félbeszakította a mérkőzést…
Fehért azonnal a guimaraesi kórházba szállították, ahol hiába küzdöttek életéért az orvosok, már ők sem tudtak rajta segíteni.

Fehér Miklós holttestét még hétfőn felboncolják és ez minden bizonnyal választ ad a halál bekövetkeztének okára. Az első hírekben ugyan még szívinfarktust említettek, ám később már tüdőembóliát tartottak a legvalószínűbbnek.

A magyar nagykövet, Balla János Guimaraesbe utazott, ahol Fehér Miklós – a szomorú hír hallatán azonnal Portugáliába érkezett – családjának lesz a segítségére.

Ismét klubváltás előtt állt

Fehér Miklós a Győr saját nevelésű játékosa, az ETO színeiben mutatkozott be a magyar élvonalban. 1997 végén, tizennyolc évesen igazolt Portugáliába, a nagymúltú FC Porto csapatába. A kezdőcsapatba azonban nem fért be, így két kisebb csapatban is szerepelt kölcsönjátékosként. Mind a Salgueirosban, mind pedig a Bragában is meghatározó emberré tudott válni. Ezt követően visszakerült a Portóhoz, ahol a 2001-02-es szezonban a juniorok között készülhetett és játszhatott, mert nem akarta meghosszabbítani szerződését. Egy év bizonytalanság után a magyar csatár a nagy rivális Benficánál kötött ki, ahol több-kevesebb játéklehetőséget kapott. Az utóbbi időkben egyre kevesebbet, ezért ismét éppen klubváltás előtt állt.

Fehér Miklós huszonöt alkalommal szerepelt a magyar válogatottban - debütálására már portugál légiósként került sor -, ezeken a találkozókon hét alkalommal volt eredményes. Bár a keretnek immár évek óta tagja volt, mégsem sikerült kiharcolni az állandó tagságot a nemzeti együttes kezdőcsapatában. Portugáliában egyszeres bajnoknak és kétszeres Szuperkupa-győztesnek tekinthette magát.

Ravatal a Luz-stadionban

António Cunha Vaz, a Benfica szóvivője szerint Fehér halála, ez a szomorú eset mélyen megrendítette mindannyijukat a klubnál, egyben részvétüket fejezték ki a gyászoló család felé. Bár azt még hozzátette: a klub alkalmazottai és a szurkolók hasonlóképpen a magukénak érezték a játékost és osztoznak a családdal a gyászban is. A szóvivő tájékoztatta a nyilvánosságot arról, hogy a boncolást követően a Benfica stadionjában ravatalozzák fel az elhunyt Fehér Miklóst. A koporsót a kórházból egyenesen a Luz-arénába szállítják, ahol a szurkolók leróhatják a kegyeletüket.


A portugál labdarúgás fekete napja

Gilberto Madaíl, a Portugál Labdarúgó Szövetség elnöke hasonlóképpen együttérzéséről biztosította Fehér Miklós rokonait és hozzátartozóit, zárásként annyit jegyzett meg a szomorú történtekkel kapcsoltban, hogy "az élet néha sportszerűtlen...". Mindezzel együtt a portugál labdarúgás szomorú és gyászosan fekete napjának nevezte a vasárnapot.
A portugál futball Fehér előtt legutóbbi harminc éve gyászolt hasonlóan tragikus körülmények között: 1973 decemberében a portói Fernando Pascoal das Neves esett össze egy mérkőzés alatt, majd hunyt el.

Mivel Fehér évek óta külföldön futballozott, itthon legfeljebb csak a válogatottnál láthattuk őt játszani. Ebben a minőségben a nemzeti együttes korábbi orvosa, dr. Lejkó Dezső találkozhatott vele, aki állítja: Fehérnek ilyen, vagy ehhez hasonló problémai soha nem voltak, mint ahogy arról sem tud, hogy bármilyen gyógyszert szedett volna szervi vagy éppen keringési bajnokra. Véleménye szerint kizárt, hogy a túlzott fizikai igénybevétel okozta volna Fehér halálát.

Hiányzott(?) a defibrillátor

Portugália Európa-bajnokságra készül, Fehér Miklós tragédiája azonban okot adott a stadionok orvosi felszereltsége, illetve nem felszereltsége miatti bírálatokra. Így tett Manuel Carrageta, a Portugál Kardiológusok Szövetségének elnöke, aki nyomatékosította, hogy a stadionban nem állt az orvosok rendelkezésre defibrillátor. Márpedig ez az életmentésben és az újraélesztésben oly’ fontos és gyakran használt készülék nem hiányozhat majd az Európa-bajnokságon. A Guimaraes és a Benfica csapatának orvosi teamjei egy emberként utasították vissza az őket még csak közvetve érintő vádakat is, mondván: ők bizony minden tőlük telhetőt megtettek, hogy megmentsék a csatár életét.

A FIFA, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség levélben nyilvánított részvétet Fehér klubjáénak, a Benficának, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, mint ahogy a levélben írják: "Mélységesen lesújtott minket ez a tragédia. Mint mindenki más, mi is várjuk, hogy kiderüljön a halál oka…"

Fehér Miklós emlékére egyperces gyászszünettel kezdődik a hétfő esti Boavista-Beira Mar portugál futballbajnoki mérkőzés.

A GyISM saját halottjának tekinti

Közleményt adott ki Gyurcsány Ferenc, gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, amelyből kiderült, hogy az általa irányított minisztérium saját halottjának tekinti Fehér Miklóst.
"Mély megrendüléssel értesültem Fehér Miklós 25-szörös magyar válogatott labdarúgó haláláról. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium saját halottjának tekinti a sportolót. Fehér Miklós távoztával a magyar labdarúgás egyik fiatal reménységétől búcsúzunk, aki a pályán gyakran megörvendeztetett minket tehetségével. Élete utolsó perceit is kedvenc sportjának, hivatásának szentelte, a győzelemért, a bajnokságért küzdött. Kiemelkedő tulajdonságaival magával vitt valamit, ami kizárólag őt jellemezte, lényéből fakadt."

A Benficánál visszavonultatják a 29-es mezt

A portugál sztárklub, Fehér utolsó egyesülete, a Benfica méltóképpen meg akarja őrizni Fehér Miklós emlékét, a klubvezetők úgy döntöttek, hogy visszavonultatják a 29-es mezt, amit ezek után már soha többé senki nem viselhet a klubnál.
A Benfica pályáján, a Luz-stadionban felállított alkalmi, ám kivilágított ravatalra a csapattársak csoportja helyezte el Fehér Miklós koporsóját, majd virrasztottak a szurkolók ezreivel egész éjszakán át.