magyarfutball.hu

Újpest FC - Hungária FC 4 : 2 16:30

   
   
Tölts fel te is saját képeket! »
mérkőzés értékelése

Ott voltál a mérkőzésen? Oszd meg benyomásaid, élményeid a meccsről!

 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: heimo
    2019.12.02, 19:03 (szerk.: 2019.12.02, 20:11)
    Bajnoki derbi a kezdet kezdetén

    A múlt évi bajnok Hungária és az örök bajnokjelölt Ujpest mérkőzése az új kampány első nagy eseménye

    A Hungáriának nehéz lesz jó startot venni az ujpesti homokon


    Hungária—Újpest: ez az első derbi szereposztása. Ugyan meg lehetne-e már most mondani, mi lesz ennek a mérkőzésnek a jelentősége a bajnokság végső stádiumában? A tavalyi bajnok és a Középeurópai Kupa idei legeredményesebb magyar reprezentánsa az ellenfelek. Jó, átformált és átgyúrt együttesek, sokban eltérnek azoktól, amelyek a legutolsó Hungária — Újpest találkozáskor szemben álltak, Akárhogyan is lesz az év végén, a csaknem 30 éves magyar futball-bajnokság története azt tanítja, hogy a végső számvetésnél a legfelső glédában lesz ez a két név. Mérhetetlenül fontos tehát, hogy a vasárnapi két pont hova szegődik. Ebben áll a meccs érdekessége és nem abban, hogy miféle nagy futball-játék adódik majd az újpestiek ismételten kiépített stadionjában. Küzdelem ígérkezik és nem futballdemonstráció. Véresen komoly háború az első pontokért és a velük járó morális zsákmányért. És nem klasszikus ünnepély a labdarúgósport mélységeinek, szépségeinek és titkainak színes kivirágoztatásáért. És a tribünökön nem futball-gurmandok és nyugodalmas műélvezők ülnek majd, hanem a drukkerek, a klubrajongók legegyszerűbb fajtájából. Ez lesz a szezon megnyitó.

    Hogy készen vannak-e erre a csapatok? Készen, hogyne volnának készen. A riválissal kell megverekedni, nem pedig művészi mutatványokkal dolgozni azért, hogy a sportnak új híveket szerezzenek. Készen vannak. Ezt nem a tréning és nem a tréner szabja meg, azok mást tanítanak, művészetet, hogy ha majd a mérkőzés „hevében” arra idő marad, hát csillanjon ki az is. De a derbimérkőzésen elég azt kimondani, hogy Hungária—Újpest; ebből mindenki annyit ért, hogy gyilkos iramhoz túlontúl elégséges. Újpest minden évet mint bajnokaspiráns kezd. Most is az — reálisan. Hogy későbben mi lesz, éppen úgy nem tudhatjuk, mint ahogyan nem tudják az újpesti vezérek. És amint nem tudja a Hungária sem, amelynek az önbizalmát nagy mértékben inkább a tavalyi bajnokság tudata adja, mint a mai csapat.

    Milyen a Hungária?

    Csupa kétség. Nehéz az embernek olyan meggyőződést erőltetnie magára, hogy íme ez a legutolsó bajnokcsapat, ez kiválóan tud gólt gyártani. Inog a szerkezet, még érzik rajta a pihenő, még nem sima a munkája, nyikorog, döcög, zakatol. Közönséges ember is látja, hogy ez még nem az igazi üzem. Új alkatrészek vannak, nem csiszolódtak még oda, drága nemesfémből szedték az új kerekeket, de mégis: még várni kell, amíg a masina járása sima lesz és eredményesebb. Ma még nem kielégítő, amit teljesíteni tud. Még, amit éveken át a leginkább gúnyoltak: a védelem áll a legjobban. Jóvérű kapus, nagyeszű, gyors és biztoslábú hátvédek. Itt a legerősebb a sereg. Mert elől azután már lehanyatlik a kritika lelkesedése. A tavalyi príma fedezetsor két erőssége, Schneider és Weber kidőlt; akitől a fiatalok közül a legtöbbet vártak, Barátky is beteg. És csupa bizonytalanság a többi is, aki még megvan. Mennyit tudnak, azt láttuk a múltban. Mire képesek most, arra nem a legmegnyugtatóbb feleletet adott az elmúlt két hét Paramount-serlegmérkőzése. Ezen majdnem minden megfordulhat. Mert elől csak mérsékeltebb a hiba. Az összekötőket illetően nem tud megnyugodni a vélekedés, mert a régi nagyságok helyébe évek óta nem érkezik a méltó utód. Szélső három is van, csupa jóvérű, szélsebes fiú. És kiváló erő a center is, bár Kalmár tudása inkább attól függ, hogy mennyit bírnak abból hasznosra felváltani az összekötők. Így áll a Hungária. Hatalmas értékek és a bizonytalanság ugyanegy csapatban.

    Újpest részéről határozottan világosabb a helyzet.

    Itt nem sok foltozás esett azon az együttesen, amely a tavasz végén olyan remekül robbant ki a Közép-európai Kupa első fordulóján. Azóta sem esett szét ez a csapat, amelynek már most két teljes-üzemű kupamérkőzés van a háta mögött. Nem az igazi forma és nem az igazi felkészültség sem. A begyakorlás munkája azonban itt mégis jóval előbbre tart és ez sokat jelent. Újpest már eléggé edződött a Rapid elleni két összecsapáson, ahol az első fellépésekor még rengeteg hiba volt, ott ma már lényeges javulás következett be. Újpest a harmonikusabb csapat, ez az egyik tény. Itt jobban összeszoktak az emberek, nem voltak mérkőzéseiken a próbálkozások annyi megoldásainak kitéve. Azután mindenki a helyén van, nincsenek szükségmegoldások, idegen, váratlan, vagy új szerepkör nem került senkinek. Végül pedig a tréninget előbb kezdették, többet és erősebben dolgoztak, többet és erősebben mérkőztek. Ez is számít. A védelem kétségtelenül a legerősebb klubvédelem, ami rendelkezésünkre áll. A fedezetsor csupa szorgalom, munkabírás és agilitás. Amellett ma külön-külön is kiválóbbak, mint a Hungáriánál akármelyik. Itt nagy az újpesti fölény. A csatársort szokás újabban Újpest legerősebb részének tartani, pedig aránylag a csapatnak ez a leggyengébb része, öt nagy tudású játékos, de együttes fellépésük az ősszel nehezen akar sikerülni. A jobbszélső hosszú elmerülés után csak legújabban kezd magához térni, a center új ember, a balösszekötő sem annyira régi, hogy az új center ezt meg ne érezné. Ide tehát befészkelődött a bizonytalanság.

    Egyszerre nézve a két csapatot, a pillanatnyi tapasztalatok alapján nem tud az ember kitérni a gondolat elől, hogy ennek a mérkőzésnek Újpest esélyesebb pályázója, mint a Hungária, számításba véve azt is, hogy éppen a Megyeri-úton vár gazdára a derbi két pontja.

    Sporthírlap, 1929. augusztus 31.

    Ujpest 4:2-re verte a bajnokcsapatot

    A Hungária félidőben 2:1-re vezetett, de Ujpest 3:0-ra hengerelte le a második félidőben


    A Hungária Németh — Mandl, Kocsis — Remmer, Kléber, Rebró — Ticska, Sebes, Kalmár, Skvarek, Hirzer csapattal, Ujpest Acht — Kővágó, Fogl III. — Borsányi, Kvasz, Wilhelm — Ströck, Avar, Mészáros, Harmat, P. Szabó együttessel állt ki a szezon első derbijére.

    Azért írjuk a Hungáriát előre, mert sokáig úgy látszott, hogy a végső győztes a Hungária lesz. Kezdetben jól nekiiramodott a tavalyi bajnokcsapat és Újpest egy darabig ki sem jött a támadó ölelésből.

    Egyszer Kalmár már benn is repül a kapuban, mikor Acht védés közben megüti a torkát. Aztán végre megindul az újpesti csatársor, és a nagy igyekezetben Auer véletlenül arcon rúgja Kocsist, aki néhány perc múlva jön csak vissza, jól feldagadt képpel. Kléber lő messziről a kapu fölé. Ez már szép volt. A hangulat forró, a kezdeti silány játékot lassankint felváltja a nagy mérkőzések forró hangulata. A 22. percben Auer remekül kiszökteti Ströcköt, ez élesen centerez Mészárosnak, aki futtában a kapufa felső szélét bombázza. A lepattanó labdára pontosan érkezik Auer és a nagy lövés a hálóban akad meg.(1:0).

    kép
    Ujpest első gólja
    Mészáros labdája Németh feje fölött kapufára pattan. (Az innen visszapattanó labdából lőtte Auer az első gólt.) A felugró Mészáros és a kifutó kapus közt Remmer, hátul P.Szabó.


    Mindjárt utána peregnek a lövések. Acht remekül fog el egy Sebes-bombát, majd a másik oldalon kiszöktetik Harmatot, aki nyolc lépésről kétségbeejtő rossz lövést küld a kapu mellé, de Sebes hasonló rossz lövéssel kiegyenlíti Harmat előbbi ajándékát. Hirzer tisztán áll, vadul lő, pontosan a felső fának, aztán újra lő, de Acht remekül véd.

    Jól fut a Hungária-offenziva, Kalmár már fejeli parádés labdáját, de ez csak felülről ér hálót. Aztán megint nekilendül a Hungária-center, a tizenhatosról lőtt labdája majd kidönti a kapufát. Újpestnek ezekben a percekben határozottan szerencséje van. De ami késik, nem múlik. A 36. percben Kléber szabadrúgása után addig pattog középen a labda, míg Skvarek kisodródik oldalt, aztán hirtelen visszacenterez a mezőny feje fölött, egy védő hendszet is vét, de nincsen megállás, mert Sebes már fordul Ticska felé és a szélső gyors labdája laposan átfut az ellenkező oldalhálóba.(1:1.) A Hungária oldalán nagy az öröm. Pedig az ex-szombathelyi Mészáros kezdi nagyon is észrevétetni magát. Egy bombáját megemlegeti Németh! A 43. percben azonban újra váratlan gól esik. Rebró felszabadít, Kalmár magasan felugró alakja sem ad elég hosszú fejest, Kővágó könnyen foghatná, ehelyett gyengén hátraadja a labdát és ezzel Hirzer minden kíséret nélkül megszökik. Acht a gólt nem akadályozhatja meg.(1:2).

    kép
    Auer lövését a kifutó Németh védi, köztük Kocsis falaz, háttérben középütt Harmath, jobbra pedig Mandl figyel.

    kép
    Balett a futballpályán
    Kvasz táncos módjára plasztikusan ugrik a labdára a Hungária kapu előtt, Kocsis mögötte, Mandl, Auer középen, Németh hátul várja a labdát.


    II. félidő.

    Újpest nekilendül. Némethnek bokszolni kell, az is alig segít. Csak eleinte még nem elég ésszel támad Újpest. Aztán a 9. percben megsérül Wilhelm, kétszer ki is áll, de győz a klubszeretet és sántikálva visszajön. Még két Hungária-roham, de csak könnyű lapos lövéseket véd Acht. Aztán egy felmagasló Kalmár-fejes, amit Acht ugyancsak levegőbe felcsapódó ívelt teste fog: a mérkőzés egyik remekbe szabott jelenete. Még egy korner: Ticska négy lépésről a kapu fölé keni és aztán következik az egyenlítés. A 17. percet írjuk, Skvarek faultol. Szabadrúgás, Németh öklöz, de röviden, Mészáros előrenyúl a bekkek mögül s a labda már ott szorul az ellenkező sarokban.(2:2). Hirzer lefutása és kornere következik, aztán a 19. percben jobbról indul az újpesti támadás, a csatárok fején a balszélsőig táncol a labda, P. Szabó hirtelen megcélozza az ellenkező kapufát s a labda észrevétlenül beszökik a kapufa mellé, az oldalhálóba.(3:2). Újpestnek előnye van: bírja a tempót remekül! Vad iramban folyik a játék. Újpestnél a gólgyáros Auer sántikál, Mészáros megy helyette összekötőbe. A 25. percben Auer elindítja Ströcköt, ez a vonalról éppen csak bekanyarítja a labdát, hogy az érkező Mészáros futtában előírásosan vágja a bal sarokba.(4:2).

    kép
    Korner az Ujpest - Hungária meccsen Németh kapuja előtt
    Mészáros fejel, Kocsis ugrik Németh előtt, középen Auer, jobbra Harmath, Sebes és Mandl várják, hogy hova pattan a labda.


    Újpest sikerének nyitja az új csatársor és a tempóbírás. Az utóbbi jobban részes ebben. Mert a védelemben bizony volt hiba, főleg Kővágónál. Fogl III. is megérezte, nem tudta, hova álljon. De azért jól dolgozott. Acht viszont remekelt, hatalmas formában van. A fedezetek is inkább a lendületükkel érvényesültek. Borsányi volt a legjobb, a finisben hatalmas része volt. A csatársor eseménye Mészáros. Ész és rutin mellett kiváló lövőkészség. A többiek közepesen, de lendülettel működtek közre.

    kép
    A diadalmas Ujpest
    Fogl III., Mészáros, Auer, Acht, Kővágó, Kvasz, Harmath, Wilhelm, P.Szabó, Ströck, Borsányi. Térdel Bányai tréner.


    A Hungária ott volt a legjobb, ahol a legjobban féltették: a fedezetsorában. Kléber szépen, jól dolgozott végig, két társa szürkén, de agilisan. Csak a végén eresztették el az újpesti csatársort. A védelemben Kocsis volt a legjobb. Mandl még nagyon közepes formában van. Németh sokat ledolgozott már bizonytalanságából. A csatársor vergődött. A jobbszárny egészen idegenül mozgott. Kalmár szép elgondolásai jórészt ezért maradtak meddők. Hirzer nagyon veszélyesen játszott. Kár, hogy a támadások nem lehettek változatosak, mert így Hirzer lendületét meg lehetett fogni. Skvarek eszesen, de különösebb malőrök nélkül játszott.

    Boronkay Gábor bíró is méltó volt a nagy iramú mérkőzéshez.

    kép

    Sporthírlap, 1929. szeptember 02.
     
  2. avatar: heimo
    2017.04.26, 20:52 (szerk.: 2017.04.26, 20:53)
    A nagy küzdelem Budapestnek jutott. A Hungária gyorsan elvérzett a Középeurópai Kupa-mérkőzéseken, bőven volt ideje arra, hogy felkészüljön a bajnokság első fordulójára. Túlságosan sok volt azonban a megvásárolt játékos és — mintha Révész mester is engedett volna valamit az iramból az első bajnokság learatása után — a csapat eddig nem nyújtott megnyugtató játékot. Hogy éppen Újpest ellen és éppen az újpesti pályán bekövetkezik-e a nagy meglepetés, — azt nem lehet előre megjósolni.

    Újpest csapatát összedolgozták a Mitropa Cup küzdelmei, Mészáros centerjátéka semmiesetre sem árthat a csapatnak, ezért várjuk a lila-fehérek minimális győzelmét a Hungária felett, s ezzel várjuk az új szezonra a hármas Újpest—Ferencváros—Hungária-harc erőteljesebb kiújulását a bajnoki címért. A sorsolás igen szeszélyes mesterség, már az első vasárnapra döntő jelentőségű meccset hozott. A meccs akár Újpestnek, akár a Hungáriának két pont előnyt szerezhet és ez már igen nagy előny lesz az idei bajnokságban. Bizonyos, hogyha Újpest valóban jobb is lesz, nagyon keményen meg kell küzdenie a győzelemért.

    Újpest: Acht—Kővágó, Fogoly III—Borsányi, Köves, Víg—Török, Avar, Mészáros, Harmath, P. Szabó.
    Hungária: Németh—Mándi, Kocsis—Remmer, Kompóthy, Rebró—Titkos, Sebes, Kalmár, Skvarek, Hires.


    Pesti Napló, 1929. szeptember 01.

    Újpest 4:2-re legyőzte a Hungáriát

    Közel 15.000 ember vonult ki az újpesti stadionba, hogy tanúja legyen az első nagy bajnoki mérkőzésnek, Újpest és a Hungária találkozásának. Kivonultak a Hungária hívei és kivonultak a ferencvárosiak ezrekre menő nagy hadsereggel, hogy támogassák Újpestet a zöld-fehérek örök riválisa ellen. Talán nem is volt annyi újpesti drukker a nézőtéren, mint ahányan a Ferencváros táborát képviselték.

    A két csapat a következő összeállításban játszott:

    Újpest: Acht — Kővágó, Fogoly III — Borsányi, Köves, Víg — Török, Avar, Mészáros, Harmat, P. Szabó.
    Hungária: Németh — Mándi Kocsis — Remmer, Kompóthy, Rebró — Titkos, Sebes, Kalmár, Skvarek, Híres.

    A Hungária kezdett nappal szemben s a játék első percei az izgalmas nagy meccsek törvényének megfelelően teli voltak bizonytalansággal, csapkodással, félbeszakadt akciókkal. Az első komoly helyzet a 12. percben mutatkozott, amikor Mészáros szöktette Törököt, a szélső beadása P. Szabó elé került s a bomba alig kerülte el a Hungária kapuját. Az iram megélénkült, P. Szabó ismét gólhelyzetbe kerülve, Mándi az utolsó pillanatban ment. A 16. percben Avar véletlenül arcon rúgja Kocsist, aki pár percre kiáll. A Hungária halfsora. nagyon jól dolgozik és a kék-fehérek határozott fölénybe kerülnek. Az első gólt mégis Újpest lövi. Avar szökteti Törököt, Mészáros kapufát lő, a visszapattanó labdát Avar az üres kapuba helyezi. Ez a 22. percben történt. A 23. percben Skvarek egyedül áll az Újpest kapu előtt, éles bombáját, amely menthetetlennek látszik, Acht reflexmozdulattal vágja ki kornerre. Hullámzó játék, amelyben inkább a Hungária van fölényben. A 32. percben Hires kapufát lő. A labda visszapattan, most Acht ment. A Hungária tovább támad. Sebes Titkos elé tolja a labdát, a szélső éles lövése hálót ér. A Hungária kiegyenlített. 1:1. A 40. percben Avar a Hungária kapufára fejeli a labdát, Németh a gólvonalról kiüti azt, Rebró kornerre ment. A 43. percben Kővágó könnyelműen oxforddal akarja haza játszani a labdát, pontosan Hires elé tálalja, aki bekanyarodik a kapu elé, Achttal szemben megnyeri a párviadalt és a labda hálóba kerül. A Hungária 2:1-re vezet.

    Újpest csapatában Avar és Mészáros helyet cserél. A csere beválik. A volt szombathelyi jobbösszekötő szebbnél-szebb labdákkal támogatja Törököt, aki fénykorára emlékeztető kiszökésekkel veszélyezteti, a Hungária kapuját. Újpest egyre jobban fölénybe kerül, a Hungária halfsora visszaesik, a két szélső half teljesen elveszíti biztonságát. Újpest pedig megkezdi a hengerlő munkát. A 12. percben Kalmár remek fejese még nagy gondot okoz Achtnak, de a 16. percben már a Hungária kapuja forog veszélyben és a veszedelemből gól lesz. Borsányi szabadrúgását Németh kiüti pontosan Mészáros elé, aki a kapu sarkába vágja Újpest második gólját. Most már mindent elsöprő erejű az újpesti roham. Avar és Török szép összjátéka után P. Szabóhoz kerül a labda, aki ballábbal lő. Mándi nem számol azzal, hogy pergő labdával áll szemben, mellérúg s a labda besiklik a hálóba. Újpest 3:2-re vezet. Újpest és a Ferencváros közönsége tomboló tapssal fogadja a harmadik gólt, szinte kierőszakolja a negyediket. Török remek lefutása majdnem újabb gólt eredményez, de ezt még kivédi Németh. A jobbszélső következő szökésénél már tehetetlen a kapus. Török a kornervonalig szalad, ott laposan hátraadja a labdát. — sokszor láttuk ezt a nagy Brauntól és Mészáros úgy folytatta az akciót, mint a nagy Molnár — a volt szombathelyi csatár kapásból küldi a labdát a háló túlsó sarkába. Németh hiába úszik a levegőben a lövés után. 4:2-re áll a mérkőzés. A Hungária szélsőhalfjai már teljesen összeomlottak, a két újpesti szárny úgy játszik, ahogy akar. Avar közvetlen a negyedik gól után a Hungária kapuja előtt áll és Németh csak nagy bravúrral bír menteni. Kevéssel ezután Köves 35 méteres lövését tolja kornerre a Hungária kapusa. Újabb és újabb újpesti támadások következnek. csak egyetlen kék-fehér támadás ígér még sikert, de ez is csak az ígéretnél marad.
    A mérkőzés befejeződik: Újpest győzött 4:2-re.


    Pesti Napló, 1929. szeptember 03.

    Az Újpest—Hungária-mérkőzés bruttó bevétele 23.000 pengő volt.


    Pesti Napló, 1929. szeptember 04.
     
  3. avatar: heimo
    2017.03.22, 21:52 (szerk.: 2017.03.22, 21:54)
    Újpest a Rapid elleni csapatát állítja ki a Hungária ellen is, míg a Hungária csak ezen a héten dönt véglegesen

    A bajnoki szezon ebben az évben is nagy eseménnyel kezdődik: vasárnapon a két itthon levő nagy csapat, a Hungária és az Újpest játssza le bajnoki mérkőzését. Mint minden szezonnyitó nagy mérkőzés, úgy a Hungária és az Újpest találkozása is egyszerre a bajnoki szezon kellős közepébe helyez bennünket, nem kell átesnünk a kisebb mérkőzések sorozatán. A két csapat közül kétségtelenül az Újpestnek van könnyebb helyzete. Az Újpest már két Rapid-mérkőzésen túlesett, a nagy csata tüzében alaposan kipróbálhatta tizenegyét. Az Újpest Budapesten még nem volt teljesen megelégedve a csapattal, de Bécsben már erősen javult minden játékos, úgyhogy Újpesten nem is merült fel az a gondolat, hogy a Hungária ellen más csapattal próbálkozzanak. Igaz, hogy talán Veder nem érte el azt a formát, amelyet tőle vártak, de róla tudják, hogy nehezen jön formába és remélik, hogy a Hungária ellen már a régi lesz. Stofián szerződtetése nem azt jelenti, hogy őt rögtön játszatni akarják, hanem azt, hogy készenlétben akarnak tartani még egy középcsatárt arra az esetre, ha Veder nem fog formába jönni. Az Újpest csapata tehát a Hungária ellen a következőképpen fog felállni: Aeht — Kővágó, Fogoly III. — Borsányi, Köves, Vig — Török, Avar, Veder, Harmath, P. Szabó.

    Míg az Újpestnél már nyugodtak az emberek, addig a Hungáriában még forr minden és ahol csak Hungária vagy MTK hívő megfordul, a vasárnapi csapatösszeállításról vitatkoznak. A Hungária ma és pénteken tart tréninget és valószínű az, hogy csak pénteken dönt, miután ma a játékosok a tegnapi válogatott tréningre való tekintettel csak kondíciótróninget fognak tartani.

    Az Újpest kétkapus tréningje csütörtökön lesz, amikor a bajnoki meccsre kiálló csapatnak az ellenfele a B. csapat lesz.

    Magyarország, 1929. augusztus 29.

    Az Ujpest ma nagy kétkapus tréninget tart, a Hungária tegnap trenírozott

    A Hungária tegnap kétkapus tréninget tartott, amelyen a Húsosok csapata volt az ellenfele. A tréningen Kalmár és Barátky kivételével minden játékos részt vett. Kalmárnak könnyebb gyomormérgezése volt, Barátkynak pedig a térdsérülése kiújult. A tréning után a Hungária vezetősége tanácskozott a csapatösszeállításról, de csak a csatársorig jutott el, amelyet Titkos, Sebes, Kalmár, Skvarek, Híres összeállításban fognak kiállítani. A védelem is kész; Németh—Mándi—Kocsis, ellenben a halfsor felett nem döntöttek. A három half Kompóthy, Rebró, Nádler és Remmer közül fog kikerülni. Wéber még nem teljes fitt.

    Az Újpest ma délután tartja nagy kétkapus tréningjét a tartalékok ellen, de ez nem jelent változást a csapatban, legfeljebb a játékosok kondíciója és formája fog változni — előnyösen.

    Autóbuszokat és pótkocsis villamosakat állítanak be az újpesti derbire

    Ahányszor csak Ujpestnek kijut egy derbimérkőzés, a tízezernyi futballhívőből fájó sóhaj szakad fel, amikor a Stadionba való kijutásra vagy onnan a hazatérésre kell gondolnia. A vasárnapi Újpest-Hungária mérkőzésre az újpestiek mindent elkövettek, hogy a közlekedést úgy oldják meg, hogy ne legyen panasza senkinek sem. Az újpestiek vezetősége a BESzKÁRtól máris ígéretet kapott, hogy a 3-as, 11-es és 55-ös kocsikat a lehető legnagyobb mértékig fogja a vállalat sűríteni, a Berlini térről pedig Stadion jelzésű kocsik közvetlenül a pálya bejáratáig fognak közlekedni. Újítás az is, hogy ezek a kocsik pótkocsival fognak menni. Gondoskodás történt, hogy visszafelé a Stadion előtti hurokvágányról a főváros minden részébe közvetlen kocsik álljanak rendelkezésre. Két órától kezdve elegendő számú autóbusz is fog indulni a Berlini térről, de visszafelé is, amelyek 60 filléres jegy ellenében szállítják ki a közönséget. Az autóbuszok 15 perc alatt érnek be és ezzel elérhető az is, hogy a kocsik legalább egyszer megforduljanak.

    A pálya talaja máris kifogástalan állapotban van, éppen úgy, mint a nézőtér,amelyen kényelmesen tud elhelyezkedni a legnagyobb rekord közönség is.

    Magyarország, 1929. augusztus 30.

    Stofián februárig tanul, ezért lett Mészáros az Újpest középcsatára

    Akik tegnap kimentek Újpestre végignézni a Megyer ellen megtartott utolsó kétkapus tréninget, azok meglepetéssel látták, hogy nem Veder játszik az Újpest csatársorának tengelyében, hanem Mészáros, a Sabaria középcsatára.

    A próba jól bevált: Mészáros okosan tartotta össze az újpesti szárnyakat, jó labdákat adott jobbra-balra és ami fontos volt Újpestnek, a földön tartotta a labdát és nem emelte magasba, mint azt Veder tette, rászoktatván erre a többi csatárt is. A tréning után Újpest véglegesen leszerződtette Mészárost, dönteni azonban csak ma döntött: vasárnap a Hungária ellen már Mészáros fogja vezényelni támadásra az újpesti csatársort.

    Mészáros története igen egyszerű: a Sabaria nem tudta megadni neki azt a magas fizetést, amelyet Mészáros a Sabaria I. oszt. korában élvezett és ezért szabaddá tette, az Újpest leszerződtette. Már annál érdekesebb, hogy miért nem Stofián lett az Újpest középcsatára, mint az eleinte tervezve volt. Újpest még nem is intézett felszólítást Stofiánhoz, aki most Sátoraljaújhelyen tartózkodik, amikor már megérkezett Stofián levele az Újpesthez, amelyben nagyon köszöni az Újpest bizalmát és közli, hogy szívesen is játszana az Újpest csapatában, azonban elhatározta, hogy egy félesztendőt tanulmányainak befejezésére fordít s csak azután folytatja a futballozást. Stofián levele után természetesen az Újpest eltekintett tőle és Mészáros felé fordult a figyelme.

    Az Újpest csapata tehát a Hungária ellen véglegesen a következő:
    Acht — Kővágó, Fogoly III. — Borsányi, Köves, Vig — Török, Avar, Mészáros, Harmath, P. Szabó.

    A Hungáriánál ezzel szemben a helyzet változatlan: ma, pénteken lesz az utolsó kondíciótréning, amely után nyilvánosságra hozzák az összeállítást. A legtöbb híve van a következő fedezetsornak: Remmer, Rebró, Kompóthy. A védelem és csatársor tudvalévőén már kész. A védelem: Német, Mándi, Kocsis. A csatársor pedig: Titkos, Sebes, Kalmár, Skvarek, Híres.

    Magyarország, 1929. augusztus 31.

    Vasárnap Ujpest-Hungária

    Vasárnap is csak egy mérkőzés lesz Budapesten, de ez a Hungária—Újpest, amelyek azonban bizonyosan soha nem látott tömegeket fognak kivinni Újpestre. Hogyisne: hiszen most még pontveszteség nélkül áll minden csapat, úgy az Újpest, mint a Hungária nagyszámú hívője abban reménykedik, hogy nem ő fogja az első pontokat elveszteni, hanem megnyerni.

    A Hungária sokáig kísérletezett, míg végre őszi startcsapatát megtalálta, Hogy ez a találat egyúttal kincset: pontokat jelent-e, azt csak a mérkőzés fogja megmondani. Egyelőre az a látszat, hogy Újpest csapata egységesebb és biztosabb. Talán csak az a kérdés, hogy Mészáros középcsatárba állítása nem fogja-e ezt az egységet felborítani. Ha nem, úgy a sok tréningmérkőzésen és a két Rapid-mérkőzésén megedzett csapat fogja ostromolni a Hungária kapuját, mint az az övét. A Hungária a Titkos—Sebes-jobbszárny és a Híres—Skvarek-balszárny kombinációval meglehetős rizikót vett magára és bizony a halfsora sincs olyan jó formában, mint az Újpesté, így egyedül a védelemben bízhatik, hogy egyensúlyban tudja a meccset tartani Újpesttel.

    A csapatok a következők lesznek:

    Hungária : Németh — Mándy, Kocsis — Remmer, Rebró, Kompóthy — Titkos, Sebes, Kalmár, Skvarek, Híres.
    Újpest: Acht — Kővágó, Fogoly III.— Borsányi, Köves, Víg — Török, Avar, Mészáros, Harmath, P. Szabó.

    Magyarország, 1929. szeptember 01.

    Az Ujpest 2 pontot vett el a Hungáriától

    Az Ujpest büszkén könyveli el a Hungária elleni győzelmet

    Az Újpest—Hungária mérkőzés váratlanul jó sportot hozott. Érdekes, változatos volt a küzdelem, átgondoltak voltak az akciók és a játékosok egyénenként is jobb teljesítményt nyújtottak. Jól esik a javulást megállapítani a szeptember 8-iki magyar—cseh válogatott mérkőzés előtt, mert már-már reménytelen volt a helyzet. A második félidőben ugyan esett a játék nívója,de azért már nem romolhatott le az első félidőben megállapított jó vélemény. Egyénileg az Újpestben Acht, Fogoly III., Borsányi, Köves, Avar és Mészáros, a Hungáriában a Mándi—Kocsis bekkpár, Kompóthy, a csatársorban pedig néha Híres tűnt ki.

    A játék első félidejében a Hungária sokkal veszélyesebb volt, mint az Újpest. Főként Híres dolgozott ki nagyon sok szép helyzetet, érdekes azonban, hogy a gólok nem ezekből a kidolgozott helyzetekből születtek, hanem szerencsés véletlenekből. Ha a Hungáriának véletlenül sikerült a kidolgozott helyzeteket is belőni, könnyen másként fordulhatott volna a meccs sorsa. A Hungária így inkább a szerencsének köszönhette, hogy 2:1-re vezetett félidőben. Az Újpest a második félidőben azután kiegyenlített és ezzel teljesen letörte a bajnokcsapat energiáját. A szélső halfok teljesen eltűntek és a két hátvéd valamint Kompóthy nem bírták tovább a vállukra nehezedő túlsúlyt tartani. Németh is sokkal bizonytalanabb volt, a felforgatott csatársor pedig képtelen volt egy labdát magánál tartani: mindez együttvéve okozta a Hungária súlyos debaeleját.

    A Hungária mostani példája bebizonyította, hogy nem szabad elkésni a csapat összeállítással. A Hungária addig kísérletezett, míg végül is csapatának egyes részei nem tudatk összeforrni és így harcképessé válni. Teljesen érthetetlen a Hungária vezetőségének gondolkozásmódja. Rendelkezésére áll egy válogatott balszárny, amelyben Titkos régen látott jó formát játszik ki, míg Híres, ha megvannak is a hibái, de legalább igyekszik kapura lőni. Emellett van a Hungáriának egy igen tehetséges, fejlődő jobbszélsője, Jeckl személyében. Nem az volna-e a természetes, hogy őket így együtt játszassa? De hiba az is, hogy Kalmár helyébe már több mint egy év óta nem tud a Hungária középcsatárt szerezni. És itt nyerte meg éppen az Újpest a csatát. Veder helyébe, aki erősen visszament formájába, megszerezte a szombathelyi Mészáros s ő eldöntötte a játékot. Mellette egészen más stílust játszott az Újpest csatársora és bizonyos, hogy a jövőben még jobbat fog játszani. Amit az Újpest megtett, megtehette volna a Hungária is. A súlyos vereség remélhetően jó mementó lesz.

    Magyarország, 1929. szeptember 03.
     
  4. avatar: heimo
    2017.03.22, 20:57 (szerk.: 2017.03.22, 20:57)
    Ujpest bajnokverésre készül

    Vasárnap délután a legnagyobb érdeklődés Újpest felé irányul, ahol a lila-fehérek a tavalyi bajnokot, a Hungáriát látják vendégül. A sors érdekes szeszélye következtében mindjárt szezonnyitó mérkőzés keretében ütközteti össze a két nagy riválist, akiknek találkozója esetleg döntő befolyással bírhat majd a jövő nyáron befejezendő bajnokság végső kialakulására is. Annak ellenére, hogy a mérkőzést a szezon elején játsszák le, óriási érdeklődéssel tekintenek ennek kimenetele elé. Mindkét klub a legfokozottabb kondíció-tréninggel készült a mai összecsapásra és aki a két csapat utolsó tréningjét megfigyelte, örömmel állapíthatta meg, hogy a múltheti kemény mérkőzések határozottan feljavították a csapatok erőviszonyait. Újpest igen jó formában volt a kondíció-tréningek alatt és számít a győzelemre. Meg akarja verni a bajnokcsapatot, hogy örökös harmadik helyéről előrerukkolhasson és elérje álmai álmát, a bajnokságot.

    Friss Ujság, 1929. szeptember 01.

    Bajnokveréssel indult meg az őszi szezon

    Újpest páratlan energiával 4:2-re verte a Hungáriát

    Vasárnap délután hatalmas autósor kígyózott végig a Váci-úton, a villamosok sokasága csaknem egymásba olvadó sort mutatott, a járdákon feketéllett a közönség hatalmas tömege. Egész Budapest sporttársadalma megmozdult, hogy ott lehessen az idei bajnokcsapat és az örök bajnokaspiráns Újpest találkozásánál. Az újpesti stadionba való kijutást azonban nagyon megnehezítette a BESzKÁRT nemtörődömsége. Ahelyett, hogy a tíz-tizenkétezer főnyi budapesti közönség elszállítására több vonatot és közvetetten járatot létesített volna, azzal sem törődött, hogy a rendes forgalmat közmegnyugvásra bonyolítsák le. Példa nélküli az a tülekedés, botrány, elkeseredés, ami az újpesti remisznél, az átszállások alkalmával lejátszódott.

    A stadionban látott szép és lelkes mérkőzés szerencsére feledtetni tudta a kiutazás kellemetlenségeit, hasonló helyzetnek azonban többé megismétlődnie nem szabad. Félidőben a Hungária szerzi meg a vezetést. Régen látott élvezetes küzdelemben volt része annak a 16.000 főnyi közönségnek, amelyik vasárnap az Újpest—Hungária találkozást végig kísérte. A nagy meleg ellenére elejétől végig hallatlanul heves iramú játék alakult ki, amelynek során a Hungáriának is voltak győzelmi momentumai, de a túlkombinált kapu előtti játék megbosszulta magát. Az első félidőben a Hungária uralta a mezőnyt, olyan fölénnyel, hogy mindenki a kék-fehérek nagy győzelmét jósolta. A 22. percben Mészáros kapufát lőtt és a visszaugró labdát Auer a kifutó Német mellett a hálóba helyezi. A Hungária meg-megújuló támadásokat vezet és a 36. percben Titkos egy kapu előtti kavarodásból kiegyenlít. Hirzer gyorsasága szerzi meg a Hungária vezető gólját a félidő végén és ezzel a kék-fehér csapat akciója lezárul.

    Szünet után még egy ideig a Hungária támad, azután végleg visszaesik és a sorozatos Újpest-támadások eredményeként Mészáros közelről kiegyenlít. A közönség ekkor tomboló lelkesedéssel, viharos tapssal, szűnni nem akaró üdvrivalgással köszönti és buzdítja további támadásra a hazai csapatot. Az eredmény be is következik, mert néhány perc múlva P. Szabó lapos lövése a Hungária védőjátékosai között a hálóba talál utat. Csakhamar Ströck fut le, beadását Mészáros védhetetlenül a kapuba helyezi. A Hungária erőtlen támadásai nem javítják meg az eredményt. Újpest tehát megverte a bajnokcsapatot, két értékes pontot szerzett és jogos aspiránsa lett a bajnokságnak. A győzelemnek mi csak örülni tudunk, mert végre komolyan beleszólt Újpest is a két régi rivális küzdelmébe és a bajnokcsapat legyőzésével izgalmas és kemény futballmérkőzésekre kényszeríti az élen haladó csapatokat.

    Friss Ujság, 1929. szeptember 03.
     
  5. avatar: heimo
    2017.03.21, 22:35 (szerk.: 2019.12.02, 20:22)
    Jelentés a Hungária-Újpest frontról
    — Az Est tudósítójától —

    A Hungária-Ujpest vasárnapi mérkőzése már erősen foglalkoztatja mind a két tábort, sőt a semlegeseket is. A két frontról a következőket jelenthetjük:

    Újpesten nincs szó arról, hogy a Rapid elleni csapatot megváltoztassák. Ma könnyű kondiciótréning, csütörtökön pedig kétkapus tréning lesz. A csapat tagjai közül mindenki rendben van, csak Borsányi kapott a bokáján egy rúgast és a gyomrába egy bokszütést. Vasárnapra azonban ő is rendben lesz.

    A Hungária ma és csütörtökön kondíciótréninget és pénteken csapattréninget tart. Valószínű, hogy csak pénteken dönt a halfsor és csatársor problémái felett. Nagy ijedtséget keltett Kalmár gyomormérgezése. Bodánszky dr. megvizsgálta, orvosságot rendelt a részére és hamarosan talpra állítja. Ma talán nem treníroz, de holnap már biztosan. Mándi szombaton rúgást kapott a térdhajlásába. Megröntgeneztette magát és hőlégfürdőt fog használni. Vasárnapig ő is rendbe jön.

    Az Est, 1929.augusztus 29.

    Titkos-Sebes-Kalmár-Skvarek-Hires a Hungária csatársora az Újpest ellen

    Barátky nem jöhet számításba térdsérülése miatt, Kalmár is beteg, de vasárnapig rendbe jön

    Az Újpest ma nagy kétkapus tréninget tart

    Tegnap már helyzetjelentést közöltünk a Hungária—Újpest találkozásról, ma már módunkban van sok tekintetben biztosat mondani mind a két táborból.

    A Hungária, — rácáfolva azokra, akik ilyenkor, szezon elején a sok kétkapus tréninget nehezményezik — bár sok játékosa a válogatott tréningén is részt vett, tegnap, szerdán délután kétkapus tréninget játszott n Húsosok csapatával a hungáriaúti pályán. A tréningben a Hungária négy gólt rúgott a Húsosok kapujába, a Húsosok azonban váratlanul jól tartották magukat s félidőig csak 1:0 volt az eredmény. A tréningen a csatársor Titkos — Sebes — Hauer — Skvarek — Híres összeállításban játszott, ami már eleinte is arra mutatott, hogy a Hungária vezetősége megmarad az eddigi kísérletezések mellett. A tréning után nagyban folyt a tanácskozás, hogy milyen legyen végleges összeállítás, de ezek a megbeszélések nem minden poszton hoztak végleges eredményeket. Megegyezés eddig csak a védelemben és a csatársorban történt, míg a halfsor összeállítása valószínűleg csak pénteken az akkor megtartandó kondiciótréningen dől el. A Hungária több kétkapus tréninget már nem tart.

    A Hungária csapatösszeállításáról a megbeszélések alapján a következőket jelenthetjük: A védelem az eddigiek szerint nem változik. Németh fogja védeni a kaput és a Mándi—Kocsis-pár játszik előtte. Mándi ugyan rúgást kapott szombaton a térdhajlásába, s emiatt nem játszott sem vasárnap, sem kedden a válogatott tréningben, de megröntgeneztette magát és nincsen különösebb baja, csak hőlégfürdőt kellett vennie és megmasszíroztatnia magát. Szerdán már részt is vett a tréningen. Váratlanul jött Kalmár megbetegedése, aki kisebb gyomormérgezésen ment át s emiatt ő sem vehetett részt a válogatott tréningen, sőt, szerdán sem trenírozhatott. Dr. Bodánszky, az MTK kluborvosa megvizsgálta s az ő véleménye szerint pár nap alatt rendbe jön. Kalmárt azonban a Hungária nem a fedezetsorban, hanem a csatársorban akarja játszatni. A fedezetsor részére rendelkezésre állanak Remmer, Kompóthy, Nádler, Rebró és Wéber. Wéber már kiheverte a sérülését, a többi fitt. Hogy közülük ki lesz a »három«, az csak a tréningek folyamán dől el. A kombinációk a következők: Remmer-Kompóthy-Nádler, Remmer-Rebró-Kompóthy, Kompóthy-Rebró-Nádler és így tovább.
    Barátky, sajnos, porcleválása miatt kiesett a jelöltek sorából, úgy a halfsorban, mint a csatársorban. Aki pedig a Parmount-serlegmérkőzéseken látta, az biztosra vette, hogy a Hungária továbbra is foglalkoztatni fogja csapatában. A csatársorra nézve is több volt a kombináció. Általában azt hitték, hogy a vezetőség már elejtette Titkos jobbszélsőbe való állítását. A tréning után azonban kiderült, hogy nem csak nem esett el ez a kombináció, hanem véglegessé is vált. A Hungária vezetősége és Révész tréner ugyanis a tréning végén publikálták a vasárnapi végleges csatársort, amely a következő: Titkos — Sebes — Kalmár — Skvarek — Hires.

    A kék-fehérek hívei körében nem találkozott nagy tetszéssel ez a megoldás, de mindenesetre bizonyítja a Hungária vezetőinek következetességét, akik elhatározták, hogy Titkost jobbszélen, Hírest balszélen fogják játszatni és ehhez az elhatározáshoz komolyan ragaszkodnak is. A belső csatársor Barátky megsérülése után adva volt, miután a tartalékok közül sem a rohamosan fejlődő Hauer, sem pedig a fiatal Nehadoma nem jöhetett még számításba.

    Az újpesti fronton egyelőre minden csendes. Szerdán kondiciótréninget tartottak az Újpest játékosai, míg ma, csütörtökön nagy kétkapus tréning lesz Újpesten, amelyen a »nagy csapat« játszik a »tartalékkal«. Változás a Rapid elleni összeállításban a tréning után sem várható.

    Az Est, 1929. augusztus 30.

    Az első derby!

    A változtatások után "sötét" lett a mérkőzés

    Hungária--Újpest... Nemcsak most, hogy a Ferencváros távol van, hanem mindig az egyik legnagyobb eseménye a szezonnak. Most, hogy a három nagy csapat közül csak ők ketten maradtak, különösen emelkedett a mérkőzés jelentőségében. Szezonnyitó is — minden adva van tehát ahhoz, hogy Újpest próbára tegye az átalakított Stadion befogadóképességét.

    Miután bajnoki reményekről van szó mind a két oldalon, a készülődés is ennek megfelelő volt. Talán csak éppen azt lehet kifogásolni, hogy mind a két csapat készülődése és próbálgatása elég sok ideig tartott. A Hungária még pár nappal ezelőtt is próbálgatott és csak tegnap véglegesítette csapatát, az Újpestről úgy látszott, hogy már régen megtalálta a végleges csapatot, amikor az utolsó pillanatban mégis megcsinálta a Veder-Mészáros cserét. Ha az Újpest megmaradt volna a kipróbált csapatnál, úgy kétségtelenül — az összeszokottságnál fogva — favoritja lett volna a mérkőzésnek. Nem tudjuk azonban, hogy Mészárosnak középcsatárba állítása nem billenti-e meg az egész csapat egyensúlyát.

    Az Újpest azt hiszi, hogy összefogja a szárnyakat és lapos játékra kényszeríti az eddig labdát emelgető csatársort. Ha így lesz, Újpest számítása beválik és megnyerheti a meccset. De ha netalán Mészároson észrevehető volna a hosszú pihenő okozta rutinhiány és ha nem ismeri fel partnerei szándékát,úgy az ellenkezője is megtörténhetik. Mindenesetre az eddig igen agilis, de nem pozíciójátékot játszó csatársor mögött masszív, küzdő képes fedezetsor és a régi Fogoly-gáttal közel egyenrangú védelem áll, amelyet a Hungáriának nagyon nehéz lesz áttörnie.

    A Hungária új őszi összeállítása még egyáltalában nem állotta ki a tűzpróbát. A csapatban csak a védelem régi, ez aztán kiváló és bizonyosan csak emelkedni fog formájában. A fedezetsor annyiban változott, hogy a Vasas Remmer került a jobboldalra. Rebró és Kompóthy azonban még nem érték el tavaszi formájukat. A csatársor a nagy kérdőjel, mégpedig egy olyan kérdőjel, amelyre egyelőre mindenki tud válaszolni: nem bízik ebben az összeállításban. Tehát a meccs fog dönteni: helyes-e Titkost és Hírest egymástól elválasztani és a két szélre tenni

    Az Est, 1929. szeptember 01.

    Újpest megtalálta »bajnoki« csapatát, amely 4:2-re verte a bajnokot

    A Hungária felforgatott csapata 2:1-re vezetett, de a kiegyenlítés után letört

    Amióta a profibajnokság fennáll, még nem volt kint annyi néző az újpesti Stadionban, mint tegnap. Délután 2 óra felé kezdődött el a népvándorlás a Váci úton kifelé és szakadatlanul tartott egészen félötig, a Hungária—Újpest-meccs kezdésére kitűzött időpontig.

    20.000 sportfanatikus a pályán

    Mintegy 20.000 sportfanatikus ülte körül a Stadiont, mire a VAC és a Megyer csapatai 3:l-re a VAC javára bevégezték második ligameccsüket.

    Amerikai kép volt a Stadion elipszise fehérlő inges nézőseregével. A vasárnapi
    utókánikula mindenkiről lekényszerítette a felsőruháját.

    A Hungária tizenegye bújik ki először a játékos-alagútból.- Híveik tapsa fogadja őket.

    Jönnek az újpesti legények. Örömteljes éljenzés.

    — Egyforma a dresszük, mondja, Kompóthy, rámutatva az elsőnek megjelenő Avarra. Hamar vissza s egy-két perc múlva a lila-fehér csíkos dressz helyett már fehér nyakú lila dresszt ölt az Újpest.

    Megjelenik Boronkay Gábor, a bíró s két segédje. Fogoly III. és Mándi sorsol és kezdetét veszi újból a nagy futballszínjáték.

    Az Újpest Mészárossal a centerben, egyébként a Rapid elleni csapatával áll fel, a Hungária, Titkossal jobbszélen, Híressel balszélen. Kompóthyval a centerhalfban, Kalmárral a csatársor tengelyében.

    Mindjárt az elején kitűnt, hogy érdekes lesz a játék.

    A Hungária pechje és szerencséje

    Az első percekben a Hungária támad, Hires kétszer is átdolgozza magát Kővágón, bead, de belül hibáznak. Azután Újpest jut le és a közönségnek alkalma van megállapítani, hogy Mészáros Újpesten sokkal jobban játszik, mint a Sabariában. Átadásából P.Szabó kapásból csak hajszálra bombáz kapu mellé. Az iram élénk, a játék változatos, a közönség gyönyörködik. Ebben a félidőben egyáltalán nem látszott meg, hogy szezon kezdete van. A szezóneleji bizonytalanság csak abban jelentkezik, hogy sok a véletlen sérülés. Előbb Kalmár, azután Kocsis sérül meg véletlenül, de pár perc múlva már mind a kettő a helyén van. A Hungária támad többet, mégis az Újpest lövi az első gólt. Avar kiszökteti Törököt, ennek centerét Mészáros a felső részről lövi, a nagy lendülettől Mészáros kifut a kornervonalon, mialatt a visszapattanó labdát Avar bevágja (1:0).

    Óriási üdvrivalgás kíséri Újpest részén a gólt, amely után a Hungária is nekilendül. Acht azonban nagy bravúrral két lépésről kivédi a kiugró Skvarek lövését. Most egy Újpest intermezzo, azután Híres lő hatalmas erővel — kapufára, a visszapattanó labdával azonban Híresnek már nincs olyan szerencséje, mint az előbb Avarnak, csak emelni tudja és Acht a gólvonalon elcsípi, Kalmár is kapufára bombáz s már igazán mindenki a Hungária pechjéről beszél, amikor bekövetkeznek a szerencsés helyzetek. Skvarek átadása Sebeshez, tőle Titkoshoz kerül, bent az ötös területen óriási kavarodás, de Titkos olyan jól találja el a labdát, hogy a sok láb között becsússzan a kapuba: Acht nem is vehette észre. A kiegyenlítést persze óriási Hungária lárma követi. Végre.

    Újpestet nagyon megzavarja a gól, főként a védelmet s Kővágó és Fogoly III. is, de főként az előbbi kapkodni kezd, így történt, hogy a hosszú újpesti jobbhátvéd egy labdát éppen az üresen álló Híreshez hibáz, aki bevágja. 2:1 és már vége is a félidőnek.

    Bizakodás itt és — ott is

    A félidő arra való, hogy a különböző pártiak kicseréljék véleményükét. A hangulat mind a két oldalon bizakodó volt. A pártatlan kritikus viszont örült a jó játéknak s az érdekes, változó szituációknak. Végre játék! — és nem ide-oda rugdalás. Az egy hét sokat javított a kondíciókon.

    Újpest megtalálja Mészárost és Mészáros a Hungária kaput

    Újrakezdésnél Mészáros és Avar helyet cserélnek. Mészáros úgy látszik. mégsem érzi magát egészen jól a csatársor közepén. A változás azonban eleinte visszaveti az Újpestet és a Hungária támad. Ezt elősegíti, hogy Vig megsérül és jó tíz percig vagy kint van a pályán, vagy bent botorkál.

    A csonka Újpest ellen persze veszélyes a Hungária.

    Híres szabadrúgását Fogoly III. Sebes elé fejeli, de lövését Acht éppen úgy fogja, mint Kalmár biztos gólnak induló sarokfejesét. Az újpesti kapus régen volt ilyen jó formában és mintha a pózokról is letett volna. Az Újpest ismét teljes lesz, a Hungária irama láthatóan csökken, a szélső halfok már nem bírják a munkát és Mándira és Kocsisra, akik eddig is sikeresen verték vissza az Újpest támadásokat, hárul a fokozódó Újpest támadások feltartása.

    Mészáros és Avar kombinált támadásánál Németh csak röviden üti ki a labdát, a flegmatikus Mészáros bevágja és kiegyenlít. 2:l-nél azt hitte Újpest, hogy kiegyenlíthet, de az első negyedórában lemondott erről a reményről. 2:2-nél azonban már mindenki biztosra vette, Újpest ma győzni fog. Így is történt. A kiegyenlítő gól borzasztó sokat kivett a Hungáriából, minden emberük csak kapkod és hiába Kompóthy jó középfedezet játéka, a szélső halfok miatt állandóan a Hungária kapu elé kerül a labda. Az újpesti jobbszárny vezet tökéletes támadást. Avar átfejeli a labdát P. Szabónak, akinek gyenge pergőlabdája megakad a Hungária kapu balsarkában.

    Most a Hungária még egy utolsó rohamot indít, de hiába, a végzetet nem lehet megállítani. Avar hosszan kiszökteti Törököt, aki laposan hátrafelé centerez és Mészáros leadott lövése kapásból ismét a kapuban köt ki. 4:2! Most már jótékony homály borul rá a Hungária teljesen letört csapatára, amelynek már nincs ereje még ahhoz sem, hogy megkísérelje az eredmény szépítését.

    Mindenkit a helyére!

    Vége. Újpest örömmámorban tör ki a bíró kettős füttyjelére, a pestiek nagy része a fejét lehorgasztva távozik. Értékes két pont maradt itt Újpesten és - a bajnokcsapat szenvedett vereséget.

    — Ez nem maradhat így, — fakad ki egy elkeseredett — végre mindenkit a helyére kell tenni. A Titkos menjen a balszélre, a Hires góljaira is szükség van és a Hungáriának szereznie kell egy középcsatárt, hogy Kalmár centerhalfot játszhasson.

    A pályától a villamosig, s a villamosokon befelé egészen Pestig elég témának ez a mondat. A Titkos, a Híres, meg a Kalmár...

    Az újpestiek nem siettek. Feketéllett a Stadion hátsó udvara a lelkes újpestiektől. Megvárták míg felöltöztek, körülfogták őket, megsimogatták, megéljenezték.

    — Éljen a csapat, éljen Újpest!

    Újpest megtalálta a csapatát, — talán azt a csapatot, amely az első bajnokságot hozza el Újpestre.

    kép
    Kalmárt ájultan viszik ki a pályáról.

    Dr. Földessy János

    Az Est, 1929. szeptember 03.
     
  6. avatar: heimo
    2017.03.21, 21:08 (szerk.: 2019.12.02, 20:29)
    A szombathelyi Mészáros lesz vasárnap Újpest középcsatára

    A Hungária is összeállította csapatát

    A vasárnapi Hungária—Újpest-mérkőzésre nagy előkészületek után állította össze a két fél a meccsen szereplő csapatát. Az Újpest csatársorának megerősítése céljából különböző megoldásokat keresett s tegnapi tréningjén kipróbálta a szombathelyi Mészárost, a Sabaria volt csatárát is. A próbajáték úgy látszik-kielégítette az újpesti vezetőket, mert szerződtették Mészárost s már tegnap arról volt szó, hogy Mészáros fogja dirigálni vasárnap az Újpest csatársorát. A sportkörökben hitetlenkedve fogadták a hírt, hogy egy új játékost egy nagy mérkőzésen állítanak be az újpesti csapatba, ma azonban Langfelder Ferenc, az Újpest menedzsere is kijelentette, hogy Mészáros lesz vasárnap az Újpest centere. így tehát az Újpest a következő csapattal áll ki a Hungária ellen: Acht—Kővágó, Fogl III.—Borsányi, Kvasz, Wilhelm—Ströck, Auer, Mészáros, Harmat, P. Szabó.

    A Hungária ma délután tartotta utolsó tréningjét a nagy mérkőzés előtt. A tréning után összeállították a csapatot, amely így áll fel: Németh—Mandl, Kocsis, Remmer, Kléber,Rebró—Ticska, Sebes, Kalmár, Skvarek, Hirzer.

    A vasárnap Újpesten lejátszandó derbymérkőzés bírójának Boronkay Gábort jelölte ki a Bírótestület bíróküldő bizottsága.

    Budapesti Hírlap, 1929. augusztus 31.

    A Hungária—Újpest mérkőzése nyitja meg vasárnap a bajnoki kampány nagy meccseinek a sorát. Mint mindig, most is izgalmas és előre meg sem oldható kérdés, mi lesz a kék-fehérek és lila-fehérek küzdelmének az eredménye, és jelentőségében nagy horderejű is a kérdés, mert sok függ az első start sikerétől éppen úgy, mint sikertelenségétől. A két csapatnál, így a szezon elején nem lehet többet tudni annál, hogy egyenlően ambicionálja a győzelmet egyik is, a másik is.

    Az Újpestnek ugyan van már nyilvános formája, de a Rapid ellen mind a két mérkőzésében Veder volt a centercsatár, most pedig a szombathelyi Mészáros került ebbe a nehéz szerepbe. Ez pedig nem kis változás, ami lehet jó, de lehet rossz is. A magunk részéről nem hisszük, hogy Mészáros, aki nem is középcsatár, hanem jobbösszekötő, egyszeriben az az irányító erő és vezető szellem lesz, akire Újpest csapatának már oly régen szüksége van. Viszont az is igaz, hogy a Hungária is csak a sötétben tapogatózik új összeállításban felvonuló csatársorával és éppen annyira kérdéses, hogy be fog-e válni a Titkos, Sebes, Kalmár, Skvarek, Hirzer kombináció, mint amennyire problematikus Mészáros érvényesülése. A védelem Újpest részén megbízhatóbb, több a meccsgyakorlata is, Borsányi nagy formája révén jobbnak látszik a fedezetsora is, amihez hozzáadva az ujpesti pálya előnyeit, inkább az Újpest győzelmét lehet elképzelni. A Hungária az adott körülmények között a döntetlen eredményt a félsikernél többre értékelheti, különösen akkor, ha Kalmár egészségi állapota a mérkőzés időpontjára helyre nem áll teljesen. Ma még ugyanis gyomorrontása következtében gyengélkedik a jeles fiatal csatár, remélhető azonban, hogy holnapra már semmi haja sem lesz.

    Budapesti Hírlap, 1929. szeptember 01.

    A Hungária elveszítette első bajnoki mérkőzését

    Az első félidőben 2:1 arányban vezetett, végül mégis az Újpest győzött 4:2 arányban

    Vasárnap megindult a küzdelem a liga,bajnokságért, hogy szeptember első vasárnapjától december közepéig, majd a tavasz első fuvallatától a nyár beálltáig ellássa a futballsport közönségét a sport gyönyörűségeivel, a vetélkedés izgalmaival és mindazzal a nemes szórakozással, aminőt manapság csak a labdarúgás tud fölszolgálni. A sportközönséget már az első küzdelmek napján maga mellett találta a labdarúgás s mert mindjárt az első alkalommal megkapta a közönség, ami megilleti, a jó és érdekes sportot, remélni lehet, hogy a sportolók és a közönség harmóniájából mégis csak győztesen fog kikerülni a magyar labdarúgás, amelyet sok oldalról fenyeget veszedelem. Elsősorban gazdasági téren, pedig ez a legsebezhetőbb oldala a futballsportnak éppen, úgy, mint minden másnak,aminek élni és virulni kell. A helyzet jobbrafordulásának legelső föltétele, hogy a közönség igényei kielégítésre leljenek a küzdelmek tartalma és a játékosok felkészültsége révén, mert csak a jó játék tarthat igényt a közönség érdeklődésére, következésképpen csak a jó sport biztosíthatja a professzionalista futball életképességét.

    És talán nem bizonyul utópiának, ha a vasárnap lejátszódott Újpest—Hungária-mérkőzés alapján arra merünk következtetni, hogy jó szezon vár az őszi évadban a közönségre.

    Jó szezon abban az értelemben, hogy nivós, érdekes és tartalmas lesz a bajnoki kampány, amelynek menetébe két hét múlva már a Ferencváros is belekapcsolódik. Az új bajnoki esztendő mindenesetre igen érdekesen indult. A bajnokcsapat, a Hungária elveszítette első mérkőzését azzal az ellenféllel szemben, amely esztendők óta fáradhatatlanul ostromolja a legjobb csapatokat a bajnoki cím meghódításáért. Eddig még sohasem sikerült az újpesti csapatnak a bajnoki pálma megszerzése, de ami nem jutott osztályrészéül eddig, jutalma lehet most és megérdemelt jutalma, mert el nem lankadt sohasem a bajnokság megszerzéséért vívott örök harcában. Egy győzelem természetesen még nem jelenti a végső győzelmet, mint ahogyan a Hungária veresége sem jelenti, hogy a kék-fehér színek máris aláhanyatlottak az új bajnokság csatájában. A végső cél még nagyon messze van, hogy azonban a sors a startnál az Újpest mellé állott, ebből csak haszon származhat a legyőzöttre is. A Hungária soha el nem csüggedt a balsiker hatása alatt, sőt ellenkezően, egy-egy balsiker volt az a sarkantyú, amely tettekre ösztönözte. A Hungária ki fogja javítani a csapat konstrukciójában jelentkező hibákat és nem fogja a a küzdelmet feladni még akkor sem, ha újabb vereségek is várakoznak rá az új bajnoki harcokban.

    Az Újpest győzelmével, eltekintve a kék-fehérek jelenlegi csapatának kiváló összetételétől, már eleve is számolni lehetett, mert a félig-meddig készületlen Hungáriával szemben két erős nemzetközi mérkőzés vitte előre formájában. E mellett még szerencsésen bevált az új akvizíció, Mészáros is, akiben megkapta a csapat azt az irányítót, aki lassúbb testmozgása mellett is éppen technikai gyakorlatával igen hasznosan tudja betölteni a center, de még inkább az összekötő csatár szerepét. Tegnapi bemutatkozása is akkor ért el döntő sikeréhez, amikor helyet cserélve Auerrel, a jobbösszekötő helyére került. Az Újpest valamennyi góljában része volt Mészárosnak, aki szemléltető módon mutatta ki, hogy otthon Szombathelyen nem tudták sem értékelni, sem méltányolni játéktudását. Az Újpest csapata győzelmét határozottan kiérdemelte s még a legszélsőségesebb kék-fehér hívőknek is azzal a meggyőződéssel kellett elhagyni az újpesti stadiont, hogy az egységesebb, a lelkesebb és a harcra edzettebb csapatnak jutottak a bajnoki pontok. A Hungária közönsége igazságos bírája volt az ellenfélnek, jogot szerzett tehát arra is, hogy igazságosnak tartsuk a saját csapatával szemben is. El kell, mert el is lehet tehát fogadni azt a megállapítását, hogy Ticska szerepeltetését a jobbszélen végzetes hibának minősítette. Többet ennél magunk sem mondhatunk, legföljebb még annyit, hogy Remmer még nem tudott beleilleszkedni abba a stílusba, amely mindig főerénye volt a Hungária csapatának. Annál pompásabb volt Kléber, aki mindaddig kiemelkedő játékosa volt a mezőnynek, amíg a hiábavaló küszködésbe lelkileg belefáradva, a küzdelmet föl nem adta. Kalmár gyengélkedése meglátszott a lanyha, vállalkozó szellemet nélkülöző játékán s ez a hendikep is erősen aláásta a Hungária győzelmi sánszait. A csatársorban a kis Hirzer nagy játékot produkált, de csak az első félidőben; Skvarek és Sebes ellenben csak elvétve adott példát a csatárjáték tudományából. A védelem játékában egyaránt voltak jő és rossz momentumok. Kocsist szerencsétlen összeütközése Auerrel csaknem teljesen visszavetette. A győztes Újpest a második félidőben valósággal magával ragadta az egész közönséget. A vezére ekkor a csapatnak Borsányi volt, akinek lobogó lelkesedése az egész csapatot felrázta. Fogl III., Acht, Auer és Ströck voltak a nagy győzelem legfőbb osztályosai.

    kép
    Izgalmas jelenet a Hungária kapuja előtt.
    Mészáros és Mandl egyszerre ugrik a labdáért, amelyet Mandlnak sikerül elfejelni. Az előtérben Kocsis figyeli a jelenetet.


    Professzionalista bajnokság
    I. liga.
    Újpest—Hungária 4:2 (1:2)

    Lanyha iramban kezdődött a játék. A 22. percben Török beadását Mészáros nagy erővel a kapufának lőtte, a visszapattanó labdát azonban Auer a kapuba helyezte. (1:0). Most már a Hungária is nagyobb lendülettel játszott s egymásután vezette a szebbnél-szebb támadásokat, amelyeket azonban Skvarek és Sebes nem tudott befejezni, vagy pedig a lövéseket a kapufa védte. A 36. percben végre eredménnyel járt a Hungária egyik szép támadása, amelyet Ticska fejezett be védhetetlen lövéssel (1:1). A 40. percben Németh kapuja forgott nagy veszedelemben, a 43. percben pedig Kővágó hibájából Hirzer a Hungária második gólját lőtte. (1:2).

    A második félidő gyorsan váltakozó játékában az Újpest volt a domináló fél. A 16. percben Mészáros gólja meghozta a kiegyenlítést (2:2), néhány perc múlva pedig P. Szabó a vezető gólt is megszerezte az újpestieknek (3:2). Eddig a Hungária teljesen egyenrangú ellenfél volt, csak a balszerencse fosztotta meg az eredményességtől, a harmadik gól után következett hatalmas újpesti lendület azonban megtörte a kék-fehérek erejét és a 24. percben Mészáros újabb góllal terhelte meg Németh kapuját (4:2).

    Budapesti Hírlap, 1929. szeptember 03.
     
  7. avatar: heimo
    2017.03.21, 20:40 (szerk.: 2017.03.21, 20:41)
    Az Ujpest kitünő játéka biztató reménységet nyújt a cseh-magyar válogatott mérkőzésre

    Mint minden szezon elején, az idén is Ujpest csapata nagyszerű lendülettel startolt. A sportközvélemény már megszokta az újpesti együttes kitűnő szezóneleji eredményeit és most ismét felmerült az a kombináció, hogy annyi kísérletezés után végre az Újpest is elhódíthatja a büszke bajnoki címet a két nagy rivális: a Ferencváros és Hungária elől. A tegnapi Újpest—Hungária találkozáson a lila-fehér együttes valóban olyan formát mutatott, hogy jogos aspiránsa lehet a bajnokságnak — ha meg nem, ismétlődnek azok a kudarcok, amelyek az elmúlt években is oly sok kellemetlen meglepetést szereztek az Újpest híveinek. Tragikus fátuma az Újpest csapatának, hogy a legerősebb ellenfeleivel szemben kimagasló játékot produkál, de gyengébb ellenfeleitől váratlanul vereséget szenved. Ha a csapat végig megtartja tegnap mutatott játékerejét, akkor könnyen megtörténhetik, hogy az évtizedes kék-fehér és zöld-fehér diadalmak után, a lila-fehér színeket koszorúzza a bajnokcsapat büszke címe.

    Régen látott élvezetes küzdelemben volt része annak a 16.000 főnyi közönségnek, amelyik tegnap az Újpest—Hungária találkozást végig kísérte. A nagy meleg ellenére elejétől végig hallatlanul heves iramú játék alakult ki, amelynek során a Hungáriának is voltak győzelmi momentumai, de a túlkombinált kapuelőtti játék megbosszulta magát. Ezzel szemben az Újpest az első félidőben csak ritkán támadott, de mindegyik akciója nagy áttörő erőről és gól akarásról tett tanúságot. Az első félidőben a Hungária uralta a mezőnyt, olyan fölénnyel, hogy mindenki a kék-fehérek nagy győzelmét jósolta. A 22-ik percben Mészáros kapufát lőtt és a visszaugró labdát Auer a kifutó Német mellett a hálóba helyezi. A Hungária meg-megujjuló támadásokat vezet és a 36-ik percben Titkos egy kapuelőtti kavarodásból kiegyenlít. Hirzer gyorsasága szerzi meg a Hungária vezető gólját a félidő végén és ezzel a kék-fehér csapat akciója lezárul.

    Szünet után még egy ideig a Hungária támad, azután végleg visszaesik és a sorozatos Újpest támadások eredményeként Mészáros közelről kiegyenlít. A közönség tomboló lelkesedése hajtja újabb támadásokra a lila-fehéreket és néhány perc múlva P. Szabó lapos lövése a Hungária védőjátékosai között a hálóba talál utat. Csakhamar Ströck fut le, beadását Mészáros védhetetlenül a kapuba helyezi. A Hungária erőtlen támadásai nem javítják meg az eredményt. A Hungáriát ért vereség két értékes pont elvesztését jelenti a bajnokcsapat kárára, az Újpest győzelme pedig a legszebb reményekre jogosítja a végig erős játékmodort mutató csapatot. Az Újpest tegnapi játéka olyan kvalitásokat árult el, hogy a jövő heti magyar-cseh válogatott mérkőzés miatt talán túlságos aggodalomra nincsen ok.

    8 Órai Újság, 1929. szeptember 03.