regisztráció felhasználó jelszó

az elcsatolt területek csapatai

A 1920 június 4-én aláírt és a 2. világháború után megerôsített trianoni békeszerződés eredményeképp a 325 411 km2 összterületű Magyar Királyság elveszítette területének több mint kétharmadát, (az ország Horvátország nélküli területe 282 870 km2-ről 92 963 km2-re csökkent) lakosságának több mint a felét, az 1910-ben még 20 886 487 fős ország lakossága 7 615 117 főre esett vissza.

Számos sport-, futballegyesület létezett az elcsatolt országrészeken, ezek szerepelnek az alábbi listában, próbálunk mindegyikről minél részletesebb információt összegyűjteni.

Konkrétan a következők alapján kerülnek fel csapatok erre a listára:

  • A település, ahol létezett/létezik 1921 előtt és/vagy 1940-1945 között Magyarországhoz tartozott.
  • A klub a jelzett időszakban már létezett.
  • A klub részt vett magyar bajnokságban vagy kupában, vagy magyar jellege miatt részt vehetett volna rajta.
    (Azért nem az MLSZ-hez vagy területhez kötjük a feltételeket, mert Magyarországon is volt olyan csapat, amelyik nem volt tagja az MLSz-nek és volt olyan vajdasági csapat, amelyik szerb bajnokságban szerepelt 1940-1945 között.)

Segítségetekre is számítunk, bármilyen hiba, pl. hiányzó csapat vagy hibás adat, esetén segítsetek, írjatok a fórumon keresztül vagy az info@magyarfutball.hu email címre. Köszönjük!

  1. Ausztria
  2. Horvátország
  3. Románia
  4. Szerbia
  5. Szlovákia
  6. Szlovénia
  7. Ukrajna
# ország település klub alapítás
1 Ausztria Kismarton SC Eisenstadt 1907
2 Horvátország Csáktornya Csáktornyai Zrinyi SE 1929
3 Horvátország Csáktornya NK Čakovec 1920
4 Horvátország Fiume Fiumei AC
5 Horvátország Főherceglak Főherceglaki Törekvés SE
6 Horvátország Pélmonostor Pélmonostori SC 1916
7 Románia Arad Aradi AC
8 Románia Arad Aradi MTE 1910
9 Románia Arad Aradi PTSE 1908
10 Románia Arad Aradi SC
11 Románia Arad Aradi TC 1899
12 Románia Arad Aradi TE 1879
13 Románia Arad Aradi TK 1906
14 Románia Beszterce Besztercei AVC 1913
15 Románia Csíkszereda Csíkszeredai TE 1919
16 Románia Dés Dési MÁV TSE 1942
17 Románia Dés Dési SE 1940
18 Románia Déva Dévai FC 1912
19 Románia Déva Dévai TK 1913
20 Románia Felsőbánya Felsőbányai Kincstári AC
21 Románia Gyergyószentmiklós Gyergyószentmiklósi SE 1887
22 Románia Hunyaddobra Hunyaddobrai ISE 1913
23 Románia Kézdivásárhely Kézdivásárhelyi Gábor Áron SE 1913
24 Románia Kolozsvár Bástya SE 1937
25 Románia Kolozsvár FC CFR 1907 Cluj 1907
26 Románia Kolozsvár Kolozsvári AC 1880
27 Románia Kolozsvár Kolozsvári Egyetemi AC 1902
28 Románia Kolozsvár Kolozsvári FC
29 Románia Kolozsvár Kolozsvári KASK 1905
30 Románia Kolozsvár Kolozsvári Közgazdasági Alkalmazottak SE 1912
31 Románia Kolozsvár Kolozsvári MSC 1911
32 Románia Kolozsvár Kolozsvári MTE 1912
33 Románia Kolozsvár Kolozsvári Postás SE 1941
34 Románia Kolozsvár Kolozsvári TC 1909
35 Románia Máramarossziget Máramarosszigeti SE 1911
36 Románia Marosillye Marosillyei SE 1913
37 Románia Marosújvár Marosújvári FC
38 Románia Marosvásárhely Marosvásárhelyi SE 1898
39 Románia Marosvásárhely Marosvásárhelyi Székely Vasutas SE 1941
40 Románia Marosvásárhely PMTE 1911
41 Románia Nagybánya FC Baia Mare 1918
42 Románia Nagykároly FC Victoria Carei 1919
43 Románia Nagyszalonta Nagyszalontai SC 1911
44 Románia Nagyszeben Nagyszebeni SE 1912
45 Románia Nagyvárad Bihari VC 1912
46 Románia Nagyvárad Nagyváradi AC 1910
47 Románia Nagyvárad Nagyváradi Egyetértés SC
48 Románia Nagyvárad Nagyváradi SC
49 Románia Nagyvárad Nagyváradi SE
50 Románia Nagyvárad Törekvés MTE 1912
51 Románia Nagyvárad Váradvelencei AC 1912
52 Románia Petrozsény Petrozsényi SC 1913
53 Románia Piski Piski Vasutas SC 1909
54 Románia Sepsiszentgyörgy Corvin SE
55 Románia Sepsiszentgyörgy Textilművek SE 1934
56 Románia Soborsin Soborsini ISE 1913
57 Románia Szászrégen Szászrégeni Turul SE 1930
58 Románia Szatmárnémeti Szatmári SE 1920
59 Románia Szatmárnémeti Szatmári TVE
60 Románia Székelykeresztúr Székelykeresztúri Egyesülés 1920
61 Románia Székelyudvarhely Hargita TE 1921
62 Románia Temesvár Temesvári AC
63 Románia Temesvár Temesvári FC
64 Románia Temesvár Temesvári KASE 1912
65 Románia Temesvár Temesvári Kinizsi SE 1910
66 Románia Temesvár Temesvári MTE 1911
67 Románia Temesvár Temesvári TC 1912
68 Románia Zsombolya Zsombolyai KIK 1911
69 Románia Zsombolya Zsombolyai TK
70 Szerbia Ada Ada FK 1912
71 Szerbia Apatin Apatini SE 1912
72 Szerbia Bácsfeketehegy Bácsfeketehegyi TE 1928
73 Szerbia Bajmok Bajmoki AK 1908
74 Szerbia Bezdán FK Sport Bezdan 1920
75 Szerbia Csantavér Csantavéri AK 1912
76 Szerbia Kishegyes Egység LE 1919
77 Szerbia Kula Kulai AFC 1912
78 Szerbia Magyarkanizsa Magyarkanizsai SE
79 Szerbia Nagykikinda Nagykikindai AC 1909
80 Szerbia Nagykikinda Nagykikindai Előre TK
81 Szerbia Óbecse Óbecsei Bocskai
82 Szerbia Szabadka FK Bačka 1901 1901
83 Szerbia Szabadka Szabadkai AC 1937
84 Szerbia Szabadka Szabadkai Munkás TE 1911
85 Szerbia Szabadka Szabadkai SE 1894
86 Szerbia Szabadka Szabadkai TC
87 Szerbia Szabadka Szabadkai Törekvés SE 1937
88 Szerbia Szabadka Szabadkai Vasutas AK 1914
89 Szerbia Topolya Topolyai SC 1921
90 Szerbia Újverbász Újverbászi CSE 1928
91 Szerbia Újvidék Újvidéki AC 1910
92 Szerbia Újvidék Újvidéki DSC 1937
93 Szerbia Újvidék Újvidéki TK 1912
94 Szerbia Újvidék Újvidéki Törekvés SC 1932
95 Szerbia Versec Verseci AC 1903
96 Szerbia Zenta Zentai AK 1883
97 Szerbia Zombor Zombori MTE 1912
98 Szerbia Zombor Zombori SE 1897
99 Szerbia Zombor Zombori TK 1920
100 Szlovákia Besztercebánya Besztercebánya SC 1903
101 Szlovákia Dunaszerdahely Dunaszerdahelyi TC 1934
102 Szlovákia Dunaszerdahely FK Dunaszerdahelyi AC 1904 1904
103 Szlovákia Eperjes 1. FC Tatran Prešov 1898
104 Szlovákia Eperjes Sóvári TE
105 Szlovákia Érsekújvár Érsekújvári SE 1907
106 Szlovákia Érsekújvár MÁV Összetartás SE 1903
107 Szlovákia Fülek Füleki TC
108 Szlovákia Fülek Füleki VKSE 1940
109 Szlovákia Galánta Galántai LE 1941
110 Szlovákia Ipolyság Ipolysági Törekvés SC 1913
111 Szlovákia Kassa 1. FC Kosice 1903
112 Szlovákia Kassa Kassai Akadémiai SE 1907
113 Szlovákia Kassa Kassai Jogi SE 1904
114 Szlovákia Kassa Kassai KK
115 Szlovákia Kassa Kassai Magánalkalmazottak SE
116 Szlovákia Kassa Kassai MSE
117 Szlovákia Kassa Kassai SE 1898
118 Szlovákia Kassa Kassai TK 1907
119 Szlovákia Kassa Kassai Törekvés
120 Szlovákia Kassa Kassai TVE 1892
121 Szlovákia Kassa Kassai Vasutas SC 1940
122 Szlovákia Kassa Rákóczi SE
123 Szlovákia Köbölkút TJ Sokol Gbelce 1931
124 Szlovákia Léva Lévai TE 1926
125 Szlovákia Losonc FK LAFC Lučenec 1902
126 Szlovákia Losonc Losonci TK 1911
127 Szlovákia Malacka Malackai SC 1913
128 Szlovákia Mateóc Mateóci SE
129 Szlovákia Nagymegyer Nagymegyeri SC 1928
130 Szlovákia Nemeskajal Nemeskajali SE 1930
131 Szlovákia Nyitra FC Nitra 1909
132 Szlovákia Pozsony FC Petržalka 1898 1898
133 Szlovákia Pozsony Pozsony-Ligeti FC 1914
134 Szlovákia Pozsony Pozsony-Terézvárosi FC 1913
135 Szlovákia Pozsony Pozsony-Újvárosi LE 1907
136 Szlovákia Pozsony Pozsonyi Magántisztviselők TK
137 Szlovákia Pozsony Pozsonyi Makkabea SE
138 Szlovákia Pozsony Pozsonyi MÁV SC 1913
139 Szlovákia Pozsony Pozsonyi MTK
140 Szlovákia Pozsony Pozsonyi Törekvés SE 1913
141 Szlovákia Pozsony Pozsonyi Vasmunkások SE 1912
142 Szlovákia Révkomárom KFC Komárom-KFC Komarno 1900
143 Szlovákia Rózsahegy Rózsahegyi SE 1913
144 Szlovákia Rozsnyó Rozsnyói SC 1919
145 Szlovákia Ruttka Ruttkai Torna Club 1909
146 Szlovákia Selmecbánya Selmecbányai Kinizsi AC 1913
147 Szlovákia Szenc Szenci TK 1921
148 Szlovákia Trencsén Trencséni TE 1914
149 Szlovákia Vágsellye FK Slovan Duslo Sala 1921
150 Szlovákia Zsolna Zsolnai TK 1913
151 Szlovénia Lendva NK Nafta Lendava 1903
152 Szlovénia Muraszombat ND Mura 05 1924
153 Ukrajna Aknaszlatina Aknaszlatinai Bányász TE 1936
154 Ukrajna Beregszász FC Beregvidék 1930
155 Ukrajna Csap Csapi MÁV SE 1931
156 Ukrajna Huszt Huszti LSE 1933
157 Ukrajna Huszt Huszti Ruszin SC 1932
158 Ukrajna Királyháza Királyházai MÁV SE 1940
159 Ukrajna Munkács Munkácsi LSE 1910
160 Ukrajna Munkács Munkácsi VTE 1938
161 Ukrajna Nagyszőlős Nagyszőlősi SE 1907
162 Ukrajna Ungvár Rusj SK 1926
163 Ukrajna Ungvár Ungvári AC 1906
164 Ukrajna Ungvár Ungvári KMSC
165 Ukrajna Ungvár Ungvári TE 1913
166 Ukrajna Várpalánka Várpalánkai Turul SE 1928