magyarfutball.hu

bajnoki szereplések

szezon bajnokság osztály klub neve hely pontok
2020/2021 Pest megye, III. osztály, Északi csoport 6 Gödöllői Egyetemi AC-FISE 10 32
2019/2020 Pest megye, III. osztály, Keleti csoport 6 Gödöllői Egyetemi AC-FISE 16 11
2018/2019 Pest megyei III. osztály, Keleti csoport 6 Gödöllői Egyetemi AC-SZIE 13 25

összes eredmény, részletek »

címer helye

Ahhoz, hogy megértsük a foci csapat történetét, sokat kell az egyetemről is beszélni, hiszen szorosan összefügg a kettő. 1950-ben Gödöllőn a Premontrei Gimnázium falai között nyert elhelyezést a magyar mezőgazdaság fellegvára az Agrártudományi Egyetem.
A remek parkok, pompás fenyőerdők, nagy zöldterületek már akkor is szinte felkínálták a lehetőséget a rendszeres sportolásra, aktív testmozgásra. Ezt az akkori országos sportszervek is észrevették és
több komoly sportversenyt rendeztek Gödöllőn. Az Egyetemen 1950-től az I. és II. évesek részére újra kötelező lett a testnevelés. Kezdetben a testnevelés színvonalát a tömeges foglalkoztatás követelménye határolta be, mivel egy órára többféle tanulócsoportok hallgatói jártak. Az effajta oktatást 1957-58-ig
végezték, majd áttértek a szakosított sportokkal foglalkozó oktatásra.
1951 szeptember 26-án került sor az első vezetőségválasztó közgyűlésre, amikor megválasztották a gödöllői Haladás SE első elnökét Bögre János egyetemi tanár személyében.
1952-től egyetemi hallgatók töltötték be az elnöki tisztet. 1953-tól fokozott ütemben kezdték szervezni a sportéletet. A focisták megnyerték a járási bajnokságot. Az év végi beszámolón megállapították, hogy a focipálya homokos, de nem áll a tornaterem sem a sportolni kívánók rendelkezésére, mert ott egyetemi előadásokat tartanak.
1954-ben a tornaterem betöltötte eredeti funkcióját, bordásfalat kapott, ellátták felszereléssel. 1955-ben az Agrár Tudományos Egyetem 10 éves jubileumi évfordulójából több sportágban megrendezték a Földművelésügyii miniszter vándorserlegével díjazott versenyt, amely később az I. Agrár sportnapok nevet kapta. Az Agrár sport napok sokáig az élelmezési minisztérium szervezése alatt állt, majd áttevődött más
minisztériumok hatáskörébe. Agrár sport napok első kiírását Gödöllő rendezhette. A foci tornát a GEAC nyerte. 1956-ban kimondták, hogy hallgató helyett oktatót kell a sportkör élére kinevezni.
1957-ben az előző év végén történt politikai események miatt megszűnik az egyetemi sportkörök Haladás elnevezése. A közgyűlés az Agrár Egyetemi Sportkör(ASC) nevet hagyta jóvá.
Az 1956 végén kialakult politikai helyzet miatt az II. Agrár sport napokról nem maradt fönn jegyzőkönyv.
1960-ban érték el a játékosok legszebb sikerüket, amikor Debrecenben a négyes döntőben legyőzték a 6 NB1-es játékost fölvonultató SzEACot, és a döntőben is csak a 88. percben beszedett góllal kaptak ki az
NBII-es Deactól. Őszre befejezték a focipálya füvesítését, és a pályaavató mérkőzését az utánpótlás válogatottal játszotta az ASC. Ebben az évben bevezették a jótanuló, jó sportoló mozgalmat.
1961-ben az ASC a Megye II. osztály második helyén végzett, és ezzel följutott az I. osztályba. Ezekben az években egyre több hallgató szerzett segédedzői bizonyítványt Benedek Endre segítségével.
1962 május 14.-én megtartott közgyűlésen egy Reizinger nevű focista adta elő a tagok kívánságát, amit a közgyűlés egyhangúlag elfogadott. Ezzel a sportkör új neve: Gödöllői Egyetemi Atlétikai Club. Ebben az évben létrejött az egyetem sportbizottsága, amely minden Agrár sport napokra elkísérte a csapatot.
1964-ben edzőmérkőzést játszott a válogatottal. A válogatott összeállítása:
Ilku (tóth), Mátrai, Marosi (Szepesi), Sárosi, Nagy, Sipos, Göröcs, Albert, Tichy, Rákosi, DR. FEnyvesi. Az eredmény 16-1.
1968-ban újabb jelentős változás állt be a sportkör életében. Az ATE mezőgazdasági, és Gépészmérnöki Kara végleg kiköltözött Gödöllőre, és az ASGC beolvadt a GEACba, ami jelentős megerősödést vont maga után. A még Pesten maradt hallgatók továbbra is a Budapest bajnokságban vettek részt GEAC néven.
Néhány szó a Mezőgazdasági Gépészmérnöki karról:
1953-ban alakult az egyetem, és 1954-ben kötelezővé tették a testnevelést. 1955-ben alapították a sportkört 5 szakosztállyal.
1957-ben a Mezőgazdasági Gépészmérnöki Főiskola a Gödöllői Ategépészmérnöki kara lett. A sportkör neve AGSC.
1964-től a kari hallgatók már Gödöllőn tanultak, és az Erzsébet-parkban tartották a testnevelés órákat. 1967-ben elkészültek Gödöllőn a létesítmények, és
1968-tól a két sportkör egyesült. Az AGSC Budapest I. osztályú foci csapatot hozott Gödöllőre.
1971-ben ismét ellátogatott a válogatott Gödöllőre. A válogatott
összeálllítása: Gellei, Káposzta, Mátrai, Szűcs, Ihász, Matesz, Bene,
Albert, Rákosi, Varga, Farkas. GEAC: Szabó (Füzi) Deme, Papp, Beke,
Grünfelder, Ányos, Karsai, Z. Szabó, Tóth, CSoma, Vári. Az eredmény
8-2.
1974-ben Benedek Endrétől Faliszek Sándor vette át a foci csapat irányítását. Benedek Endre 1952 óta edzette a csapatot.
1976-ban Faliszek Sándortól Nagy Béla gépészmérnök, és tanársegéd vette át a GEAC trenírozását, aki jó 30 évet töltött el ebben az állásában. Vezetése alatt 1986-ban főiskolai bajnokságot nyertek, háromszor
másodikok, háromszor harmadikok voltak, tízszer jutottak az országos négyes döntőbe. Benedek Endre a kollégiumban beindította az évfolyam bajnokságokat, így a focisták közt is.
1979-ben sportcsarnokot kezdtek építeni, de kétszer is szünetelt az építkezés a vállalkozók csődje miatt.
1980-ban ismét a Járás bajnoka lett a GEAC.
1982-ben megkezdődött a lelátó építése, amely elsősorban a nyári táborok alatt épült.
1983-ban elkészült a sportcsarnok, ami sokkal komfortosabb feltételeket biztosított a sportkör számára, mint a főiskola.
1985-ben följutottak a Megye I. osztályba, ahol 14 évig szerepeltek változó eredményekkel. 1991-ben a harmadikok lettek.
Az egyetemen végzett játékosok közül többen magasabb osztályban folytatták. Simon János, és Rith Norbert NBI, Tóth Jenő, Seregi György, Sztanisztlav Kraszovszkij, Jeszenovics Gábor, és Balázs János pedig NBII-es szinten. 1986-ban a kötelező torna órák számát fölemelték 4-ről 6 félévre, amit a focit kedvelők nagy örömmel fogadtak. A sportcsarnok a hallgatók kérésére minden este éjfélig tartott nyitva. A tanszék 1987-ben a GM-től a GTK irányítása alá tevődött át. A focipálya villanyvilágítással lett ellátva, hogy a focisták az esti órákban is tudjanak edzeni. Új öltöző is épült. a 80-as, 90-es évek fordulóján a GEAC foci csapata hétszer is megnyerte az Agrár sport napokat. 1991-ben a rendszerváltásnak köszönhetően nagy mértékben nőtt az egyetemek önállósága, ennek következtében nem teljesen átgondoltan a torna órákat a kötelező 6 félév helyett 3-ra módosították. 2000-ben változásokon ment át az egyetem, Szent István egyetemé lett átnevezve. Ettől kezdve a karok között rendszeresen rendeznek Szie-kupát a focisták is. 2003-ban a Budai karok kilépésével megszűnt a sporthivatal. Ha két játékost ki kell emelni: Simon János tagja volt az 1986-os egyetemi bajnokságot nyert csapatnak, és az NBI-ben, a Budapest Volánban folytatta, Gergály Gyula pedig a GEAC egész történetének legeredményesebb csatára volt. Tanulmányai befejezése után évekig a Zalaegerszeg meghatározó játékosa volt.

Tót Áron, 2013.04.18

teljes név
Gödöllői Egyetemi Atlétikai Club
Szurkolók
alias
GSE, GTK, GSzTK, GEAC, GASC, GEAC-SZIE, GEAC-FISE
kapcsolódó csapatok
cím
2103 Gödöllő
Páter K. u. 1.
Pest megye
 
elérhetőség
telefonszám +36 (20) 326 0615
e-mail nagy.bela@gek.szie.hu
alapítás
1948
klub színei
zöld - fehér
bajnokság
- (megszűnt csapat)
stadion
névváltozások
  1. Gödöllői SE
    ? - 1948
  2. Gödöllői TK
    1948 - 1949
  3. 1949-ben egyesült a Gödöllői Törekvéssel
  4. Gödöllői SzTK
    1949 - 1950
  5. Gödöllői Petőfi
    1950 - 1952
  6. Gödöllői Haladás
    1952 - 1957
  7. Gödöllői Agrár Egyetemi Sport Club
    1957 - 1962
  8. 1968-ban a budapesti Agráregyetem mezőgazdasági, és Gépészmérnöki Kara Gödöllőre költözése miatt egyesültek az Agráregyetem csapatával
  9. Gödöllői Egyetemi Atlétikai Club
    1962 - 2000
  10. Gödöllői Egyetemi Atlétikai Club-Szent István Egyetem
    2000 - 2019
  11. Gödöllői Egyetemi Atlétikai Club-FISE
    2019 -
dicsőséglista
mérkőzések
hivatalos honlap
kapcsolódó weboldalak
szurkolói csoportok
segítség
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: magyarfutball.hu
    2011.07.18, 13:38 (szerk.: 2018.02.10, 21:23)
    kép
    forrás:
    Rorbacher István - email
     
  2. avatar: carenik
    2010.02.05, 10:04 (szerk.: 2010.02.05, 10:05)
    Szerintem az ifi csapatot ők adhatták. Egyetemi sportegyesületeknél nem volt ritka, hogy a kötelező utánpótlás csapatokat "kölcsönkérték" más egyesülettől. A Nagykőrös Toldi pedig egy sporttagozatos középiskola volt foci osztállyal.
     
  3. avatar: AMiUtunk
    2010.02.04, 20:35
    A "Budapesti Foci"-című hetilap 1997. augusztus 22-i számában található sorsolásban a GEAC neve mögött zárójelben a Nagykőrösi Toldi DSE neve szerepel.

    Tudja valaki, milyen oknál fogva? Visszalépés? Fúzió? Játékjog eladása?
     
  4. avatar: dr. Sándor Mátyás László
    2008.11.05, 18:10
    Az alapszín zöld-fehér, szerintem a piros-fehér mez csak egy vad ötlet voltsmiley Gondolom azt a célt szolgálta, hogy hasonló mezű csapat esetén legyen mit felvenni. Egyébként most megint zöld-fehér a hazai mez.
     
  5. avatar: NNS
    2008.04.25, 00:23
    "Újabban piros-fehérben játszik a csapat."

    És előtte? Mi volt a színváltás oka?
     
  6. avatar: dr. Sándor Mátyás László
    2008.04.24, 23:14 (szerk.: 2018.12.04, 21:22)
    A GEAC jelenleg a Pest megyei harmadosztályban szerepel, a pmlsz.hu weblapon a "BELUGA Gödöllői III.o. FN" legördülő menü kiválasztása után meg lehet tekinteni az aktuális tabellát. Az átlagos nézőszám rendkívül alacsony (jellemzően 50 fő alatt), gyakran a vendégek többen vannak a hazaiaknál. A pálya kimagaslóan jó minőségű, rendszeresen gondozzák. Ez sajnos a lelátóról nem mondható el, mert a tetőszerkezetet gyakorlatilag szétlopták, esőtől már csak néhány eleme védi a szurkolókat. Kizárólag állóhelyek vannak, valamint egy kommentátorállás - utóbbinak azonban hasonló sors jutott mint a tetőszerkezetnek: gyakorlatilag csak a váza (jelesül a téglafal) maradt meg. Miután egyetemi csapatról van szó, ilyen néven legkorábban a második világháború befejeztével jöhetett létre, korábban ugyanis a mai egyetem a premontrei rend gimnáziumaként működött. A csapatba kerülésnek nem feltétele a Szent István Egyetemmel való tanulmányi jogviszony, jelenleg a cserepad igen rövid, buzdítok minden kedves nem egészen botlábú érdeklődőt, hogy jelentkezzen az edzéseken. Újabban piros-fehérben játszik a csapat.