magyarfutball.hu

Gépház blog
  1. Gépház blog / 10. Miért beteg a Magyar Futball?

    Bánfi János: "Ha összefoglalnám a magyar futball elmúlt harminc évét és válságait, kudarcait, akkor azt állapíthatnám meg: mindig érdekalapú megoldások születtek a fordulópontokon. És amikor rámutattak a felelősökre, akkor nem a valódi hibákat, a mélyben zajló folyamatokat tárták fel. Gyerekekkel foglalkozó emberek szókincs nélkül modortalan focistákat fognak nevelni. Ez jelentős mértékben kultúra dolga is, aminek hiányában nálunk régóta nem képeznek európai szintű labdarúgókat."


    Erwin Koeman: "Ismertem a magyar csapat problémáit. Számos tehetséges játékos volt a keretben, de túl keveset játszottak a klubjukban, ezért erőnlétben és szellemileg nem voltak felkészültek, valamint hiányzott a megfelelő ritmus a meccseken."


    "Real Szoc": "Egy adalék az UEFA "B" liszenről. Három éve engem megbuktatott egy nagyon intelligens edző "tanár" itt a Testnevelési Egyetemen, mert a vizsgámon a bemelegítést rossznak találta, a gyakorlatot pedig pocséknak. A bemelegítés egy az egyben egy Bayer Munchen bemelegítés volt, amit egy BL meccsen írtam fel pontról-pntra. Hát hülye németek! Vennének példát rólunk! A gyakorlat pedig egy Coerver módszer (holland iskola) fejelő gyakorlat sora volt. Tényleg. Be kellett látnom, hogy a magyarok fejesoktatása mérföldekkel előzi meg a hollandok fejjátékát! Devecseri is bizonyította ezt!
    Akkor, és ott egy életre felfordult a gyomrom a magyar edzői közegtől, és mentalitástól. Hugyagyú hülyék tanítanak, hugyagyú hülyéket!
    Soha nem lesz magyar labdarugás! Soha! Esetleg, ha leigazoljuk kompletten az Argentínok B csapatát."


    Krisztián Bódi: "Nekem a "futás lecsípéséhez" lenne hozzáfűznivalóm....Valamikor még a 90-es évek legvégén fent voltam Pesten és egy tavaszi délután éppen az MTK Stadionnál "villamosoztam". Az MTK utánpótlása az ország legjobbjai közé tartozott már akkor is, mint ahogy most is. Történt, hogy utánpótlás focisták -kb. 16-17 évesek- futkároztak a Salgótarjáni úton, míg néhány labdarúgó a villamosmegállóhoz érve felpattant a szerelvényre, majd 300 méterrel feljebb, a következő megállóban leugráltak és futottak tovább... Ezek a focisták nem csak az edzőjüket, a csapattársaikat és az értük szurkolókat, hanem az egész országot becsapták! És ez nyilván nem csak egyedi eset, nem csak az MTK-nál előforduló cselekedet, biztos számtalan példa van hasonló mentalitású játékosokra, "gyerekcsínyekre" és ilyen szakemberekre stb. Elgondolkodtató!"


    zorki10259: "Kevés szó esik arról, hogy egy jó nagy rakás fogadási csalással kapcsolatos büntetőügy van folyamatban, melyek a magyar labdarúgást érintik.
    Kevés szó esik arról, hogy a feljutásra áhítozó csapatok vagy a kieséstől megriadó klubok pontokat vásárolnak. Hogy a magyar labdarúgásban adás-vétel tárgyát képezhetik a mérkőzések eredményei.
    Kevés szó esik arról, hogy gyakran csapatok "specializálódtak" arra, hogy a fogadási ügyekből, illetve pont "árusításból" tartsák el magukat. És ezeknek az ügyleteknek nem csak a játékosok voltak részesei.
    Kevés szó esik arról, hogy gyakran edzők és a hozzájuk kapcsolható játékosok köre ügyletelt átigazolásokhoz köthető pénzekkel.
    Kevés szó esik arról, hogy a magyar labdarúgás sajátja az is, hogy klubok sora hónapokig nem fizet a játékosainak, de tovább szerepelhet a bajnokságban.
    Kevés szó esik arról az utánpótlásban máig is előforduló gyakorlatról, hogy a tehetős apukák sokszor beleszólhattak a szakmai dolgokba. (Ez valamit változott az akadémiák megalakításával.)
    Kevés szó esik róla, hogy az utánpótlásban is feketén üzletelnek játékosokkal."


    Oláh Zoltán: "10 éve járok UP meccsekre, és a sajnos tényleg úgy van, hogy már a 12-13 éves gyerekeket is hajszolják az eredményért, persze nem mindenhol, de nagyobb kluboknál mindenképpen."


    Csertői Aurél: "Igenis felkészültek a magyar edzők, de a labdarúgás immár szakterületekre oszlik, a mi trénereinknek pedig számos olyan dologgal kell foglalkozniuk, amivel kint nem. Ma már eljutott odáig a sportág, hogy teammunka jellemzi, a vezetőedző stratégiát, taktikát, stílust, arculatot szab, egyebekre ott vannak a specialisták. A futballban használatos módszerek bárki számára hozzáférhetők, mindannyian nagyon jól tudjuk, mit, hogyan edz a Barcelona."


    Halmai Gábor: "Amikor válogatott játékosként az edzőtáborban készültünk, már sokan külföldön, a Bundesligában játszottak, persze hogy az volt a téma, mi megy ott, mit csinálnak másképp? És mindenki szinte minden esetben azt felelte, hogy az edzések hasonlók, ám az egymás közötti játék! Abban van a különbség. Ott vérre megy a játék, hatalmas a presztízs. Hogy lehet ez? Amikor egy kis belga csapathoz kerültem, én is ezt tapasztaltam, a játékosok szétrúgták egymást, azt hittem, haragban vannak. Azt mondták, nem, ez mindig így megy. A kreativitás, a váratlan megoldás, a csibészség, az a bizonyos pont a i-n megvan – csak nincs alatta meg az i betű.
    Sok gyerekmeccset látok, vannak ügyes srácok. Nemrég megesett, hogy a tizenkét éves két védő között kiugratta a társát, aki ziccerbe került volna, de az egyik bekk éppen csak beleért a labdába, így az nem ért célba. Hová adod? – üvöltött az edzője. A folytatásban ez a fiú csak oldalra, hátrafelé passzolt, nehogy megint leszúrják – mi lesz ebből a kudarckerülőnek nevelt gyerekből? Én azt mondtam volna neki: nem baj, jót akartál, örülök, hogy észrevetted a lehetőséget, tessék továbbra is kísérletezni, vállalkozni, próbálkozni. Előre tíz kockázatos rossz passzért sem kár, ha a tizenegyedikből gól lesz, és azzal nyerünk. Izraelben voltam gyerektornán, a bronzérem tizenegyesekkel dőlt el, na, ki lövi őket? A magyar gyerekek sorban fordultak el, csak ne nézzen rájuk az edző, az izraeliek a pólót leszaggatták a mesterről, úgy jelentkeztek egymást túllicitálva. Érti a különbséget? Csaknem ugyanezt láttam a Győr–Maccabi BL-selejtezőn, a Hapoel régi riválisát magam jól ismertem. Az ETO tologatta a labdát, vállalkozzon a másik, az ellenfélből meg mindenki címlapra akart kerülni és úgy játszani, hogy húsz mikrofont toljanak az orra elé a meccs után."


    Laza-c: "Az a baj, hogy már az U8-as csapat edzőjének is létkérdés az eredmény, mert különben kirúgják! Amit én láttam, hogy emberileg és szakmailag teljesen alkalmatlan emberek dolgoznak százszámra az utánpótlásban eredménykényszerben! A nagyobbik srácomnak 10 évesen egy idényben 8, azaz nyolc edzője volt!!!!! És ez nem egy falun, hanem az egyik volt NB-1-es vidéki bajnokcsapatnál történt meg."


    Komjáti András: "Akkoriban egészen más légköre volt az öltözőknek. Azok a fiatalok, akik odakerültek a felnőttekhez, nagy tisztelettel viselkedtek az öregebbekkel szemben. Minden gondolatukat, minden mozdulatukat lestük a nagyoknak, mert minél több mindent szerettünk volna eltanulni tőlük. Akkoriban még a tartalék csapat együtt utazott az első kerettel a mérkőzésekre, és egyáltalán nem derogált senkinek, amikor Vinkovics Lajos bácsi, a legendás gyúrónk szólt, hogy vigyük fel a buszra a nagyok mezeit és a többi felszerelést. Ma is az öltözőben élek, és azt tapasztalom, ha egy-két tehetséget felhozunk, tréningezik egyet-kettőt, és egyből azt hiszik, hogy a Barcelona játékosai lettek. Ez a hozzáállás rányomja a bélyegét az utánpótlásunkra."


    Kemenes Szabolcs: "Nagyon sok összetevője van. Itthon a legtöbbször hibádzik valami apróság, egy picit mindig lemaradunk, és ezek a dolgok összeadódnak. Ezért sem értem azt a gondolkodást, amikor azt mondják, maradjanak itthon a 16-17 éves magyar fiatalok. Én azt kérdem, miért ne szerződjenek ki külföldre? 16-17 évesen belekerülhetnek egy olyan közegbe, ami a valódi futballhoz hasonlít, nem pedig balkáni rendszerben kell fejlődniük – és itt most elsősorban a korábbi évekre gondolok, mert van azért előrelépés szerencsére az utóbbi időszakban. Nagyon sok múlik azon, hogy az anyuka Taktaharkányba, a Fradiba vagy a CSZKA Moszkvába viszi le a gyerekét. Nehéz azt megélni, amikor úgy érzed, a hazai bajnokságban jól teljesítesz, azt hiszed, hogy ebből lehet több is nemzetközi színtéren, aztán szembejön egy ilyen ellenfél, és ez a vége. Egy dúsgazdag klubról van szó, ahol ha Hiddink füttyent egyet, és kér 12 edzőpályát, azt megkapja. Az oroszok olyan stábbal és annyi felszereléssel, kellékkel érkeztek, hogy nem fértek be az öltözőbe. Mindig csak halljuk, milyen nagy a különbség. Főleg a számokban mutatkozik ez meg, olvassuk, hogy 20 millió eurót keres ez a futballista, 25 milliót fizettek ki egy másikért, de nem gondolsz bele, mennyire nagy is a különbség. Aztán ha átszámolod, akkor rájössz, hogy egy ottani játékos vételára egy átlagos magyar klub 15 éves költségvetését teszi ki. Aztán a pályán is rá kell jönnöd, hogy valóban létező ez az óriási különbség. Félelmetes, mellbevágó élmény volt, a meccs nagy részében az sem tudtuk, merre szaladjunk. Ilyenkor joggal érzi azt az ember, hogy csak a szabályok ugyanazok mindenhol, a labda és a 11 fős létszám még stimmel, de a többi nem, mintha nem ugyanaz lenne a két sportág. Ezért lenne a feladata mindenkinek – például a médiának –, hogy reálisan láttassa az erőviszonyokat, mert az befolyásolja a közhangulatot.
    ...
    Szóval lehet lépegetni előre, ha a maga háza táján mindenki próbálja a maximumot adni, az NB I-ben azért mégsem Eto'o-k, Zsirkovok jönnek veled szembe. De ahhoz, hogy igazán nagyot szakíts, ahhoz nagy változás kell, és főleg mentalitásban. Ha ez nem változik, milliárdokat önthetünk be a magyar fociba, nem lesz előrelépés. A pozitív, győztes típusú mentalitásnak kell meghonosodnia, különben soha semmit nem fogunk elérni, ebben pedig hoztak újat a külföldről ideérkező edzők és játékosok is. Kellenek az olyan nagyberuházások, mint ami Fehérváron van, hogy pályákat építenek, költenek a háttérre is. De az én szememben különösen dicséretes, amit például a Loki az évek alatt felépített.
    ...
    Nem merünk tanulni, nem vagyunk befogadóak. Mindig mindent nagyon jól tudunk, és nem fogadjuk el, hogyha valaki esetleg egy fejlettebb futballközegből érkezik, akkor ő valami jót is tud hozni. A külföldi sem mindenáron rosszindulatú vagy szemétláda. Nem biztos, hogy a személyiségben egyet kell érteni, Paulo Sousa esetében sem tudok sokszor azonosulni azzal, ami körülötte zajlik, de attól még lehet, hogy érdemes megfontolni, amit csinál.
    ...
    Jól hangzó szlogen az, hogy legyenek csak sajátnevelésű játékosaink. A világ futballja ezzel mégis szembemegy, a sztárcsapatoknál – leszámítva a Barcelonát –, szinte lehetetlen odaférnie a kezdőcsapatba egy fiatalnak. Kispesten ezzel nincs gond szerencsére, a Vécseik, Vernes Ricsik nem azért férnek be, mert magyarok, hanem mert jó játékosok, aki fiatal és ügyes, az úgyis megtalálja az utat a felnőttcsapathoz. Mi nem szeretjük a külföldieket, de közben baromi büszkék vagyunk a mi légiósainkra, pedig ők ugyanúgy külföldiek odakint, mint azok, akiket mi ütünk. Egy Bogdán Ádám nem azért véd, mert olyan finom a magyar gulyás, hanem mert kiharcolta azt. Felállva tapsol neki 30 ezer ember, nem nézik azt, hogy épp magyar vagy vörös a haja. Korábban 14 évig egy finnek tapsoltak, most egy magyar fiúnak, mert úgy teljesít. Nálunk is csak a teljesítményt kellene nézni."


    Tóth Bálint: "Most, hogy kikaptunk 8-1-re, sokan mernek bátor véleményt megfogalmazni, holott ezek a problémák éveken át megvoltak, csak folyamatosan elbeszéltünk egymás mellett. Valahol persze megértem, hogy az edzők nem harsogtak, mert ebből a szempontból mindannyian megélhetési edzők vagyunk valahol, én is, mások is, mert egy rossz mondat után bárki elveszítheti az állását. Az a baj, hogyha egy-egy jó eredményt elér a hazai labdarúgás, akkor azt természetesnek veszi a társadalom, mintha azért senki nem dolgozott volna meg keményen, amikor meg bejön egy-két vereség, akkor rögtön az kerül terítékre, hogy mennyit keresnek a focisták, vagy mennyibe kerülnek a stadionok? Amit az MLSZ két-három éve elkezdett, annak meglesz az eredménye, de ehhez idő kell."


    hami77: "A következő gondolatmenet csak tipp inkább:
    A magyar utánpótlásképzés lényegében a 70-80-as évek óta állandó (függetlenül attól, hogy átnevezik akadémiává). Az anomáliák ismertek, de ezen felül alapvetően ún. "technikás" játékosok képzésére van beállva, mint amilyen Détári volt, vagy pl. Gera. Az innen kijövő játékosokat a 2000-es évek közepéig kb. el lehetett adni, mert volt rájuk igény. A BL elindulása óta viszont elég komolyat változott a foci, sokkal fontosabb az, hogy az adott játékos gyors legyen (nem csak fizikálisan, gondolkodásban), erős legyen, és komplex (több poszton bevethető, többféle feladatot végrehajtani tudó) legyen. Az, hoyg technikailag képzett, az alap. Ebbe abszolút nem illik bele egy "technikás" támadó középpályás, akinek más előnye nincs (se nem gyors, se nem erős, védekezni nem tud), mert az ilyenek egy komolyabb csapatba nem kellenek. Mivel ez a legújabb generáció (Radó, Kleinheisler, Kovács, Holman, stb.) pont nagyjából ilyen, és az egyiptomiak is nagyjából ilyenek (Németh : csatárnak csatár, de se nem túl gyors, se nem erős, egy holland bajnokságban, ahol a legtöbb csapatnak gyenge a védelme, meg tud élni, de ennyi. Koman: ugyanez, középpályán tud playmakert játszani, és annyi. Szélre kitéve már nagyon gyenge), ezért eléggé determinált, hogy a megváltozott feltételek mellett nem fognak kelleni külföldre. Mert az a poszt, amit játszanak, a modern fociban már nem létezik. Az sem véletlen, hogy zsuzsikára sem ugranak komolyabb bajnokságból, támadó szélsőt viszonylag jól tud játszani, védekezésben viszont nagyon gyenge.
    A magyaros stílust emlegetni ugyanezért értelmetlen. Ha egy játékos a fenti feltételeknek megfelel (gyors, erős, komplex), és még a magyaros stílust is tudja (azaz kreatív, technikás), és mindegyikben jó, azt Messinek, vagy CR-nek hívják ... Nem a magyaros stílusra kellene képezni játékosokat, és nem annak a feltámasztásán kellene ügyködni, hanem a nemzetközi trendeket adaptálni, mert kurvára le vagyunk maradva."


    noti75: "kis magyar futball (v)iszonyok...
    köztudott, hogy kaposváron igen kényes az anyagi helyzet. hónapokat csúsznak a fizetések.
    erre kiderül, hogy wizer úr, az egyik főszponzor, már hosszabb ideje "elfelejti" teljesíteni a szerződésben foglaltakat /ergo nem fizet/
    aztán, mikor kirúgják az edzőt, hirtelen kiderül, hogy wizer úrnak már van jelöltje a posztra és láss csodát, egyből pénze is van mindenre.
    gondolom nem nehéz összerakni a képet.

    és akkor ebben a közegben próbáljon valaki hosszútávon tisztességesen teljesíteni. képtelenség. itt azok maradhatnak talpon, akik csókosok és mindig dobnak nekik koncot, a többinek esélye sincs. ezért van az, hogy a jelenleg dolgozó honi edzők 90%-a selejt, de legalább nagy seggnyaló..."


    források:
    1 - http://www.csakfoci.hu/node/152994
    2 - http://www.csakfoci.hu/node/152966
    3 - http://hvg.hu/sport/20131015_Kapuraloves_es_nagykero_A_magyar_utanpot
    4 - http://www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/csertoi-magyar-edzo-is-tudna-edzest-vezenyelni-a-barcanak-2296041
    5 - http://www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/halmai-az-i-n-a-pont-megvan-csak-nincs-alatta-az-i-betu-2296303
    6 - http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2296303
    7 - http://www.nb1.hu/hirek/szuletesnapi-idoutazas-vasas-orokos-rekorderevel
    8 - http://www.csakfoci.hu/node/120275
    9 - http://www.csakfoci.hu/node/153840
    10 - http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=30&na_step=30&t=9018358&na_order=
    11 - http://ulloi129.hu/2014/01/04/prukner-tavozott-kaposvarrol
dátum: 2013.11.18, 21:30
Magyarfutball Blog

A Magyarfutball.hu blogja - érdekességek, kuriózumok, anekdóták a magyar labdarúgás mindennapjából.

Kategóriák
  1. egyéb (34)
  2. Bolhapiaci kincsek (55)
  3. Fan Art (7)
  4. Focis játékok (8)
  5. Futball és művészet (15)
  6. Gépház blog (17)
  7. Grund focipályák (4)
  8. Így szeretlek Magyar Futball! (4)
  9. Játékvezetők (2)
  10. Külföldi példák (3)
  11. Magyar foci mindenhol (24)
  12. Magyarfoci in English (3)
  13. Magyarfoci máshogy (31)
  14. Meccsen jártunk (4)
  15. Mezek (6)
  16. Programajánló (17)
  17. Retro (1)
  18. Szurkolók (3)
Kapcsolat / contact
info@magyarfutball.hu
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: geritwo
    2013.12.29, 02:09