magyarfutball.hu

Vidéki bajnokság – Északi kerület 1919/1920

előző szezon Bajnoki végeredmény következő szezon
# csapat neve mérk. gy d v gólarány pontszám
1 Miskolci Vasutas SC 6 5 1 0  27 :   3 11
2 Diósgyőr-Vasgyári TK 6 5 0 1  16 :   9 10
3 Diósgyőri AC    :   
4 Sátoraljaújhelyi AC    :   
5 Miskolci MTE    :   
6 Sátoraljaúhelyi Egyetértés SC    :   
7 Salgótarjáni SE    :   

győzelem / vereség 10 / 1

gól + / - 43 / 12


1920 tavaszán az MLSz díjáért

Amíg a fővárosban 1919 őszére konszolidálódott a politikai helyzet, addig ez a vidékre egyáltalán nem volt elmondható. A Tanácsköztársaság által az egyes városokban megalakított sportdirektóriumok teljesen felborították a sportélet addig jól működő kereteit. Olyan emberek kerültek az élre, akik sajátos nézeteik szerint akarták a sportot is irányítani. Később a vörös terroristák felszámolására verbuválódott ellenforradalmi különítmények túlkapásai akadályozták a helyi rendezvények meg-tartását. Különböző okokra hivatkozva elrendelt sportolási tilalom miatt szervezett bajnokság lebonyolítására még ősszel sem kerülhetett sor. Nehezítette a helyzetet az ország megcsonkítása, hiszen a nyugati, déli és északi kerületek székhelyei – Pozsony, Temesvár és Kassa – is elszakításra kerültek. A megmaradt csonka kerületek vezetőiket is elvesztették, így azok teljes újjászervezése vált szükségessé. Valamivel kedvezőbb volt a helyzet azokban a kerületekben, amelyeket csak ideiglenesen szálltak meg az idegen csapatok. Itt az egyesületek által megválasztott vezetőségek az MLSZ-től független, önálló autonómiával bíró szervezeteket – u.n. alosztályokat – hoztak létre. Ezek díjakat írtak ki, játékosigazolásokat eszközöltek, bíróképzést tartottak, fegyelmi döntéseket hoztak. Működésük azonban a vasúti közlekedés teljes hiánya miatt csupán egy-egy nagyobb városra (Pécs, Szeged) korlátozódhatott.
Ilyen körülmények között a szövetség ki sem írta az 1919/1920. évi vidékbajnokságot. Egyedül a pestvidéki kerület vállalta egyfordulós mérkőzéssorozat lebonyolítását, melyet sikerült is 4 alosztályban megrendeznie, az alosztálygyőztesek közötti tornával együtt.
Tavasszal a román katonai megszállás megszűntével a sportolási lehetőségek is javultak. Ehhez párosult a vasúti közlekedés beindulása. Szövetségi bajnoki kiírás hiányában az egyes kerületek a maguk által szervezett tornákon biztosították a versenyszerű labdarúgást a kerületükhöz tartozó klubok részére. A helyi kezdeményezéseket az MLSz is elismerte, támogatta, és a győztes csapatok tagjait díszes érmekkel jutalmazta.

Kassa, Eperjes, Losonc a cseh megszállás miatt nem vehetett részt az Északi kerület bajnokságában, ezért 1919 őszén nem is rendezték azt meg. Tavasszal az MLSz kezdeményezésére a többi csapat részvételével egyfordulós küzdelemsorozatot (nem bajnokságot) rendeztek, melyet meglepetésre a miskolci vasutascsapat nyert meg. Salgótarján először állt ki a porondra – nem sok sikerrel.
források
1. Miskolci Vasutas Sport Club 6 5 1 – 27: 3 11
2. Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre 6 5 – 1 16: 9 10
3. Diósgyőri Atlétikai Club
4. Sátoraljaújhelyi Atlétikai Club
5. Miskolci Munkás Testedző Egyesület
6. Sátoraljaújhelyi Egyetértés Sport Club
7. Salgótarjáni Sport Egylet (ú)

Földessy János dr: A magyar futball és az MLSz 1897 - 1925.
Magyar Football Évkönyv az 1919/20. évre
Sporthírlap. 1919., 1920.
Nemzeti Sport 1919., 1920.
Sportlap. 1920.
gaborpapi (fórum)
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!