magyarfutball.hu

I. osztály 1903

előző szezon Bajnoki végeredmény következő szezon
# csapat neve mérk. gy d v gólarány pontszám
1 Ferenczvárosi TC 14 10 1 3  51 :  11 21
2 Budapesti TC 14 8 3 3  34 :   9 19
3 MTK 14 9 0 5  41 :  17 18
4 Postások SE 14 7 3 4  28 :  12 17
5 33 FC 14 6 3 5  23 :  32 15
6 Magyar ÚE 14 5 1 8  12 :  25 11
7 Magyar AC 14 4 1 9  19 :  40 9
8 Törekvés SE 1 14 1 0 13   6 :  68 2

Piros adatsor : Kiesett vagy egyéb okból (például kizárás, klubegyesülés, megszűnés), a klub a következő bajnoki szezonban nem indul ebben a bajnoki osztályban.

  1. 1) a sikertelen szereplés miatt a következő évben nem vett részt a II. osztályú bajnokságban
Az MLSz intézőbizottsága – nagy felháborodást okozó döntéseit követően – erre az évre felemelte az I. osztály létszámát.
A végig teljesen nyílt, izgalmas küzdelem új bajnokot avatott. A mezőny kiegyensúlyozódott, akár 3-4 csapatból is kikerülhetett a győztes. Az újoncok felemás módon szerepeltek; az MTK és a Postások szinte végig versenyben voltak a bajnoki címért, míg a MAC és a Törekvés a tabellát zárva osztályozóra ítéltettek. A BTC játékosai elteltek a két bajnoki címmel, nem motiválta őket az esetleges harmadik megszerzése. El sem akartak indulni a bajnokságban, a lekötött nemzetközi program jobb üzletet ígért, mint a sokszor 50 néző előtt lefolyt bajnoki találkozók. Végül hosszas rábeszélésre felkészületlenül, kedvtelenül mégiscsak megjelentek a bajnoki rajtnál. Már a MAC és a MUE elleni 0:0-s döntetlenek figyelmeztetőként hatottak, de amikor az újonc MTK 3:1-re verte a piros-fehéreket, ráadásul a BTC otthonának számító Millenáris-pályán, már sejteni lehetett, hogy a címvédés ezúttal elmarad. Bár a BTC mindkétszer diadalmaskodott az FTC fölött, mivel azonban az MTK ősszel is győzni tudott a BTC ellen (emellett értékes pontokat is hullatott), és az FTC a BTC-től elszenvedett vereséget leszámítva mindenkit legyőzött, a zöld-fehérek vitrinjébe került a bajnoki trófea.
Példátlan sok botrány, óvások tömege, vita a szabályok alkalmazása körül jellemezte az egész évet. Óvott a BTC az FTC ellen, óvott az FTC a BTC ellen – sikeresen. Hosszas tárgyalások, ellentétes döntések, majd fellebbezések után csak a következő év február 10-i közgyűlés tett pontot az 1903. évi bajnokság végére.

Az osztályozókon a MAC megvédte I. osztályú tagságát, de a Törekvés SE alulmaradt a II. osztály bajnokával szemben.
Fővárosi Torna Club – Törekvés Sport Egylet 3:0
Magyar Athletikai Club – Újpesti Torna Egylet 4:1

Szövetségi díj

1. Budapesti Torna Club II 14 27
2. Magyar Úszó Egyesület II 14 21
3. Ferencvárosi Torna Club II 14 19
4. Magyar Athletikai Club II 14 14
5. Magyar Testgyakorlók Köre II 14 11
6. „33” Football Clubja II 14 7
7. Postások Sport Egyesülete II 14 7
8. Törekvés Sport Egylet II 14 6

Az egyesületek II. csapata részére kiírt díjért ebben az évben is valamennyi I. osztályú csapat harcba szállt.
források
1. Ferencvárosi Torna Club 14 10 1 3 51:11 21
2. Budapesti Torna Club 14 8 3 3 34: 9 19
3. Magyar Testgyakorlók Köre (ú) 14 9 – 5 41:17 18
4. Postások Sport Egyesülete (ú) 14 7 3 4 28:12 17
5. "33" Football Clubja 14 6 3 5 23:32 15
6. Magyar Úszó Egyesület 14 5 1 8 12:25 11
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
7. Magyar Athletikai Club (ú) 14 4 1 9 19:40 9
8. Törekvés Sport Egylet (ú) [*1] 14 1 – 13 6:68 2
[*1] a sikertelen szereplés miatt a következő évben nem vett részt a II. osztályú bajnokságban

Földessy János dr.:A magyar futball és az MLSz. 1897-1901-1925.
Nagy Z.-Bánki-Habán G.:A magyar labdarúgás történetei, eredményei 1900 – 1916.
Nemzeti Sport 1903.
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: meteo
    2020.08.18, 16:38
    A Magyar Kupa nem hivatalos jogelődjének tekintett Ezüstlabda 1903-as eredményei:

    Negyeddöntő:

    1) 1903. 04. 04., Margitsziget: MAFC - Törekvés SE 7-0
    2) 1903. 05. 02., Margitsziget: 33 FC - MUE 3-2
    3) 1903. 05. 03., Margitsziget: MAC - Postás SE 2-2
    megism.: 1903. 05. 10., Margitsziget: MAC - Postás SE 1-3 h.u.
    4) játék nélkül

    Elődöntő:
    1) 1903. 05. 21., Margitsziget: 33 FC - Postás SE 3-2
    2) játék nélkül

    Döntő
    1903. 12. 06., Margitsziget: FTC - 33 FC 1-1
    megism.: 1903. 12. 13., Margitsziget: FTC - 33 FC 3-0
     
  2. avatar: AMiUtunk
    2012.04.24, 17:13
    Erzsébet királyné úti pálya melyik nálunk?

    Reményeim szerint néhány nap múlva "okosabbak" leszünk a zuglói pályákkal kapcsolatban. Egyelőre még zavaros a pálya-körkép, de az 1941-es légi fotók és a korabeli térképek segítségével kísérletet teszek a Hajtsár (ma Hajcsár) úti, Amerikai úti, Erzsébet királyné úti stadionok helyének, valamint a sporttelepek tulajdonosainak és az ott mérkőzéseket bonyolító csapatok nevének megállapítására.
     
  3. avatar: magyarfutball.hu
    2012.04.24, 13:23
    Erzsébet királyné úti pálya melyik nálunk?
     
  4. avatar: magyarfutball.hu
    2012.04.24, 13:20 (szerk.: 2012.04.24, 13:49)
    1903.03.22 16:00, Erzsébet királyné úti pálya, BTC - Törekvés 5:0
    1903.03.29 ??:??, Lehel utcai pálya, 33FC - MTK
     
  5. avatar: magyarfutball.hu
    2012.04.24, 12:41 (szerk.: 2012.04.24, 12:44)
     
  6. avatar: ingersheim