magyarfutball.hu

» regisztráció felhasználó jelszó
» részletes keresés
  1. Az FSzSz nyílt levele a magas jegyárak ellen.

    Tisztelt Hölgyem/Uram!


    A Ferencváros NBI-ből való törvénytelen kizárása óta nekünk, Ferencváros-szurkolóknak volt alkalmunk megszokni a másodosztályú körülményeket.
    Megszoktuk, de még ma is furcsa – pedig már a harmadik éve tapasztaljuk -, hogy nem első osztályban megvívott rangadókat, derbiket, nem forró hangulatú nemzetközi kupacsatákat kell végigszurkolnunk, hanem rendszeresen olyan helyszínekre kell elkísérnünk a Ferencvárost, ahol nem gondoltuk, hogy valaha is tétmeccset játszik csapatunk.
    Megszoktuk, hogy a sokszor idézőjeles „stadionok” minősége, állapota, befogadóképessége vagy ki tudja milyen egyéb indok miatt rendszeresen azt kellett és kell találgatnunk, hogy mely városba, létesítménybe visz akár pár nappal később az utunk. Megszoktuk, hogy többször három lépcsős lelátóról vagy éppen egy domboldalról kellett figyelemmel kísérni – a korlátozott lehetőségekhez mérten – a Fradi játékát.
    Tudjuk, a fent felsoroltakért egyáltalán nem vagy csak alig lehet Ön felelős, hiszen vannak olyan helyi, létesítménybeli adottságok, amelyeken legfeljebb minimális mértékben vagy még úgy sem lehet változtatni. Nem lesz a szerény lelátóból fedett stadion, a mobil WC-ből korszerű illemhely, a kisasztalon elférő étel-ital kínálatból széles választékú, fedett melegbüfé. És legfőképpen nem lesz a pályán nemzetközi-, de még az amúgy kevéssé acélos magyarországi első osztályú színvonalat elérő játék sem. Nem is várjuk ezt. Azt azonban várjuk és elvárjuk, hogy ezt Ön is észrevegye. Észrevegye, és ehhez igazítsa az adott sportesemény jegyárait is!

    Az előző években ugyan a másodosztályú körülményekbe sajnos beleszürkült csapatunk, de rólunk, szurkolókról korántsem mondható ez el. Hiszen minden mérkőzésre sok százan, de van, hogy több ezren kísérjük el és buzdítjuk a mieinket, idegenben is hazai hangulatot teremtve nekik. Nem mellékesen az Ön által vezetett klubot éves vagy több éves átlagos jegybevételéhez juttatva.
    Az idei szezonban azonban oly mértékben felerősödött a minket vendégül látó egyesületek irreális, a magyar valóságtól, futballunk színvonalától messze elrugaszkodott belépőjegy árképzési stratégiája, hogy ehhez a továbbiakban nem kívánunk asszisztálni, nem kívánjuk ezt is megszokni. Őszintén reméljük Ön nem kíván beállni a honi futball mellett máig kitartó szurkolókat és a Ferencváros hírnevét kihasználó, belőlük tisztességtelen hasznot várók sorába.

    Határozottan kérjük tehát Önt, hogy a másodosztályú körülményeknek és a másodosztályú színvonalnak megfelelő jegyárat szabjon a Ferencváros vendégjátékakor is a mérkőzésre kilátogató vendégszurkolóknak.

    A több első(!) osztályú élklub vendégjegy árainak 1,5 – 2,5-szerese vagy középkategóriás jegyárait meghaladó 1500 – 2000 Ft-os ár nem ilyen! Akkor sem az, ha felmerülő többletköltségekről, kényszerű emelésről, nehéz anyagi helyzetről hallhatunk, és akkor sem, ha az MLSZ szabálykönyvében betű szerint leírtakkal nem ütközik mindez.
    Amennyiben kérésünk nem talál meghallgatásra – más eszközünk nem lévén -, az egyetlen olyan tiltakozáshoz folyamodunk, amely megtörheti a hétről-hétre kizárólag a fradistákat sújtó sarc állandósulását, meglétét. Ez pedig az, hogy nem támogatjuk pénzünkkel az ilyen üzletstratégiát.

    A Ferencváros Szurkolók Szövetsége és a hozzá tartozó szervezett szurkolói csoportok, vele együttműködő baráti társaságok és szurkolói klubok kijelentik, hogy nem látogatják azokat a másodosztályú idegenbeli mérkőzéseket, ahol nem a körülményeknek és színvonalnak megfelelő jegyárakat szabnak meg.

    Ez pedig, ismerve Szövetségünk szurkolói ügyekben számtalan alkalommal bizonyított befolyását és szervezőkészségét, lényegében üres vendégszektort és a remélt helyett csupán töredéknyi bevételt jelent.

    Tisztelt Hölgyem/Uram!

    Kérjük a fentiek figyelembevételét és megfontolását a jegyárak meghatározásakor, abban a reményben, hogy a Ferencváros vendégjátékakor tömött lelátók, jó és sportszerű hangulat várhatja majd a csapatokat, mind a vendéglátó egyesület, mind pedig az odalátogató szurkolók megelégedésére.

    Sportbaráti üdvözlettel,

    Budapest, 2008. szeptember 25.


    a Ferencváros Szurkolók Szövetségének elnöksége


    forrás és további információ:
    http://www.fradidrukker.hu/?aps=artc&f_artcid=162&lng=hu
    http://www.fradidrukker.hu/forum

    írta: magyarfutball.hu | 2008.09.25, 12:59

  1. 2010.01.26 Nem változik az NB I, az NB II és az NB III lebonyolítási rendje
  2. 2010.01.05 A Kispesti Athleticai Club 100 éve
  3. 2009.12.09 NB II - Mégis marad a jelenlegi bajnoki rendszer?
  4. 2009.11.03 Ferencváros-Újpest Rangadó – Megnyitó
  5. 2009.10.15 A Paksi FC 100. mérkőzése az élvonalban!
  6. 2009.10.07 Hatalmas csatában, de sikerült a továbbjutás az U20-as világbajnokságon!
  7. 2009.09.23 A 2011-ben rendezendő U21-es európabajnokság selejtező programja.
  8. 2009.09.23 Az egyiptomi U20-as EB programja.
  9. 2009.09.22 Nézz élőben amatőr focit! (IX. 26.)
  10. 2009.07.16 Az első kilenc forduló menetrendje
  11. 2009.06.16 A Ferencváros U17-es csapata nyerte a Puskás Kupát
  12. 2009.06.11 2010 őszétől 24 csapatos lesz az NB II
  13. 2009.05.26 Kispestre került a Magyar Kupa
  14. 2009.05.21 Közel került a Magyar Kupához a Kispest
  15. 2009.05.13 Ismét a Fehérváré a Ligakupa
  16. 2009.05.03 Megalakult az Összmagyar Szurkolói Szövetség
  17. 2009.02.23 Visszalép a Dunaújváros FC!
  18. 2009.02.17 Albánia - Magyarország #2
  19. 2009.02.05 U17-es elitkör: Szombathelyen és Bükön
  20. 2009.01.21 108 éves a Magyar Labdarúgó Szövetség
  21. 2009.01.20 Országos szurkolói szervezet alakul
  22. 2009.01.17 120 éves a Mohácsi TE - kiállítás
  23. 2009.01.02 Albán-Magyar túra 2009.03.27
  24. 2008.12.28 Stadionjáért kűzd a Dunaújváros FC
  25. 2008.12.12 UEFA approves 24-team EURO from 2016
  26. 2008.12.08 Aláírásgyűjtés a Haladás stadionért
  27. 2008.12.03 atom feed: új csapat bemutatók, címerek
  28. 2008.11.26 atom feed: új stadionfényképek
  29. 2008.11.12 Alpok-Adria kupameccs 19-én Horvátország ellen
  30. 2008.10.30 Stadionok beadása, adatok javítása
  31. 2008.10.22 Elkészült a műfüves pálya Siófokon
  32. 2008.10.16 Edda koncert október 18-án 19 órakor a Csepel SC megsegítésére
  33. 2008.10.06 U19 EB selejtező Nyíregyházán és Tiszakécskén.
  34. 2008.09.25 Az FSzSz nyílt levele a magas jegyárak ellen.
  35. 2008.09.21 Építkezünk!
  36. 2008.09.20 Kinek melyik a kedvenc stadionja és MIÉRT?
  37. 2008.09.20 Vitaindító: Hogyan profitálhatnának a kis klubok a nagyok elleni meccsekből?
  38. 2008.09.05 Miskolc város tulajdonába került a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK stadionja.
  39. 2008.09.02 Meghívó a Ferencvárosi FC történelmének 1. bajnoki mérkőzésére.
  40. 2008.08.28 1000 új műanyag szék Siófokon.
  41. 2008.08.21 Fényes Balatonszabadi
  42. 2008.08.13 Magyar Kupa: Jönnek a profik!
  43. 2008.08.12 Német befektető építheti fel a DVSC új stadionját.
  44. 2008.08.06 A ráckevei Nemzetközi Ifjúsági Torna programja.
  45. 2008.08.03 Rangos U17-es torna Ráckevén.
  46. 2008.08.01 Változások Jászberény NBII-es csapatánál.
  47. 2008.07.31 Debreceni pályagondok az UEFA Kupa meccs előtt
  48. 2008.07.30 Túl az 1000. csapaton
  49. 2008.07.30 Szavazás! Hogyan nézzen ki a Tárnok csapatának címere?
  50. 2008.07.29 2005. november 6, Új lelátó a dányi pályán!
  51. 2008.07.29 Újjáalakult a Tóalmási futballcsapat!
  52. 2008.07.29 BLASZ IV.-ben dobban a Fradi-szív
  53. 2008.07.28 NB III csoportbeosztás
  54. 2008.07.28 NBI-es rajt előtti stadionfejlesztések Kecskeméten
  55. 2008.07.24 Egyéves a Magyar Futball Adatbankja, a magyarfutball.hu
  56. 2008.07.23 Ez már bohózat: Újabb csoportbeosztás a Ligakupában
  57. 2008.07.21 Műfüves burkolatot kap a Balatoni Vasas pályája
  58. 2008.07.18 Megújúlt a Rohonci út
  59. 2008.07.18 Sorsoltak a Ligakupában!
  60. 2008.07.14 ComeBack kampány a megszépült stadionban
  61. 2008.07.13 Elkészült a világítás a Budai II László stadionban!
  62. 2008.07.13 A pálya NBII-es követelményekhez igazítása
  63. 2008.07.13 Szemlét tartott az UEFA az ETO-stadionban
  64. 2008.07.10 Sorsoltak az NB II-ben
  65. 2008.07.04 Öt érkező és négy távozó eddig Bonyhádon
  66. 2008.07.04 Megyei / Budapesti sportpályák, stadionok
  67. 2008.07.01 Sorsoltak a nemzetközi kupákban!
  68. 2008.06.27 Visszatérnek a lelátóra a Kispest szurkolók
  69. 2008.06.25 Kárpát-medencei diákok focidöntői az Üllői úton
  70. 2008.06.25 Miért annyi az annyi - befogadóképességek meghatározása
  71. 2008.06.18 Négy pontot levonnak a Gyirmóttól
  72. 2008.06.16 Legfőbb Ügyészség: törvénysértő az MLSZ
  73. 2008.06.11 Így láttam én - 2007/2008 szezon értékelése
  74. 2008.06.10 könyv készült a bajai labdarúgás történetéről
  75. 2008.06.10 100 éves a bajai labdarúgás!
   

Jogi nyilatkozat - email: info@magyarfutball.hu - Gyakran ismételt kérdések (GYIK) - Oldaltérkép - Impresszum