magyarfutball.hu

2010.11.10 Kádár Tamás bekerült a Magyar Válogatott keretébe!

Újoncot avathat a magyar labdarúgó-válogatott a litvánok elleni, Székesfehérváron rendezendő barátságos meccsen, mert Egervári Sándor szövetségi kapitány meghívta keretébe a húszéves Kádár Tamást, az angol Newcastle United sokszoros utánpótlás-válogatott védőjét. A Newcastle újonc létére az ötödik helyen áll a bajnokságban, Kádár eddig keveset játszott, de nem türelmetlen.

– Meglepte a kapitányi behívó, vagy titokban számított rá?

– Nem számítottam rá, kellemes meglepetésként ért a hír, hogy Egervári Sándor meghívott a litvánok elleni keretébe. Ha játéklehetőséget kapok, igyekszem bizonyítani, hogy a szakvezetés jó döntést hozott. Érthetően nagyon boldogan várom a Telkiben hétfőn kezdődő edzőtábort.

– Tudja, hogy a szövetségi kapitány a tavasszal játszott Magyarország–Olaszország-utánpótlásmeccsen nyújtott teljesítményével hívta fel magára a figyelmet?

– Igen, mondta nekem, hogy a kettő-nullra megnyert mérkőzésen elégedett volt a játékommal. Akkor az olasz Interben futballozó Balotellit kellett semlegesítenem, és ez a kapitány szerint is jól sikerült. De az a győzelem a csapat diadala volt.

– Mennyi játéklehetőséget kap klubjában, a Newcastle-ban?

– Keveset játszom a csapatban. Nem magyarázkodásnak szánom, de iszonyúan erős a keretünk, az ötödik helyen állunk a bajnokságban. Az edzéseken mindent elkövetek, megszakadok, igyekszem száz százalékot teljesíteni, hogy kiharcoljam a csapatba kerülést. Remélem, megkapom a lehetőséget a bizonyításra, és ha így lesz, azzal élni szeretnék.

– És ha télen sem lesz pozitív változás, akkor eligazol a csapattól?

– Nem akarok még ennyire előrenézni. Nagyon szeretek Newcastle-ban élni, rendkívül kedves emberek laknak ebben a városban. Azt azonban elismerem, hogy még jobban érezném magam, ha többet játszanék a csapatban.

– Újoncok az angol élvonalban, ezért meglepetés, hogy az ötödik helyen áll az United?

– Nem. Senki sem lepődött meg. Mert ahogy az előbb is mondtam, nagyon erős játékoskerettel rendelkezünk. Jól ötvöződik az idősebbek és a fiatalok aránya, s mi minden mérkőzésen úgy lépünk pályára, hogy mindenki a maximumot nyújtsa, és minden ellenfelet szeretnénk legyűrni.

– Hétfőn kezdődik a válogatott edzőtábora. Addig a bajnokságban milyen mérkőzések vannak hátra?

– Ma este a Blackburn vendégeskedik nálunk, majd szombaton Gera Zoli csapatát, a Fulhamot fogadjuk, szintén hazai pályán. Hat pont megszerzése a célunk. De én túl a győzelmeken abban reménykedem, hogy a pályán a játékommal is tudok valamit hozzátenni a csapat sikeréhez. Aztán irány Budapest, majd Telki.
Burkovits Ferenc