magyarfutball.hu

bajnoki szereplések

szezon bajnokság osztály klub neve hely pontok
2015/2016 Budapest IV. osztály, 1. csoport 7 Amatőr FC Soroksár 14
2014/2015 Budapest II. osztály 5 Amatőr FC Csep-Gól Soroksár 4 52
2013/2014 Budapest III. osztály, 1. csoport 6 Amatőr FC Csep-Gól Soroksár 1 73

összes eredmény, részletek »

címer helye

Egyesületünk 2005 júniusában alakult az anno a Soroksári TE csapatában nevelkedett, de ott a későbbiekben szerepet nem kapó fiatalokból.
Célunk az volt, hogy Soroksáron legyen lehetősége azon fiataloknak is sportolni akik tehetségük, vagy más oknál fogva nem kapnak szerepet a profi soroksári csapatnál, létrehozva ezzel egy amatőr (tömegsport) egyesületet a kerületben.
Természetesen a BLSZ legalsóbb osztályában kezdtük meg szereplésünket, ahol első évben bajnokként jutottunk fel a 3. osztályba.
Egy év elteltével már a BLSZ II. küzdelmeit keztük meg, köszönhető az egy vonallal lejjebb elért ezüstérmünknek.
Sajnálatos módon kezdeményezésünk nem tudott gyökeret ereszteni a kerületben, ahonnan pályagondok miatt el kellet költöznünk. Így kerültünk kis kitérővel a Goldball műfűves pályájára.
Továbbra is a BLSZ II. osztályában vitézkedik csapatunk, ahol folyamatosan a feljutásért küzd, amit ugyan a pályán már a 2011-es évben elért, de az utánpótlás csapat hiányában az osztálylépés nem jöhetett létre.
Ennek okán terveink között szerepel az utánpótlás képzés elindítása, ami a 2011-2012-es év nagy lépés és kihívása lesz az Egyesület életében.

Hajdu Imre (klubelnök), 2011.08.15

Segítség Felhasználók által beadott adatok

2009.07.28, 16:15 eleven dicsőséglista
2009.03.18, 00:29 eleven dicsőséglista

részletek »

full name
Amatőr Futball Club Soroksár
Supporters
alternative names
AFC Soroksár, AFC Csep-Gól Soroksár
associated teams
address
1239 Budapest
Jelző u. 15.
Budapest
 
contact information
e-mail afcsoroksar@gmail.com
founded
2005. június 30.
club colours
fehér - fekete
league
- (megszűnt csapat)
home ground
  1. Papírgyári-pálya

    (2013 - )

previous grounds
  1. Papírgyári-pálya

    (2005 - 2007)

  2. Szamosi Mihály Sporttelep, Műfüves Edzőpálya

    (2007 - 2008)

  3. Papírgyári-pálya

    (2008 - 2009)

  4. Siketek-pálya

    (2009 - 2013)

name changes
  1. Homály '98 Futball Club
    2005.06.30 - 2007.06.02
  2. Amatőr Futball Club Soroksár
    2007.06.02 - 2013
  3. Amatőr Futball Club Csep-Gól Soroksár
    2013 - 2015
  4. 2015-ben kiválik a Csep-Gól FC
  5. Amatőr Futball Club Soroksár
    2015 -
honours list
  1. BLSZ II/hatod osztály osztály bronzérmese
    2008/2009
    2011/2012
  2. BLSZ II/hatod osztály osztály ezüstérmese
    2010/2011
  3. BLSZ III/hatod osztály osztály bajnoka
    2013/2014
official website
related websites
supporters' groups
segítség
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

comments

  1. avatar: magyarfutball.hu
     
  2. avatar: pancso
    2009.11.07, 17:30
    kép