magyarfutball.hu

bajnoki szereplések

szezon bajnokság osztály klub neve hely pontok
2022/2023 Hajdú-Bihar vármegye, II. osztály, Déli csoport 5 Loki Focisuli Debrecen KSE 11 8
2021/2022 Hajdú-Bihar megye, II. osztály 5 Debreceni SC 19 14
2020/2021 Hajdú-Bihar megye, II. osztály, Rájátszás - Alsó ág 5 Debreceni SC 4 22

összes eredmény, részletek »

címer: Loki Focisuli Debrecen KSE

2011. májusában - közelebbről meg nem határozható időpontban - az akkor még Józsa SzTSE játékosedzője két korty sör között felvetette, mi lenne, ha csinálnának egy új futbal klubbot, amit az akkori elnöki Bakó Tamás és a csapat egyik játékosa Fehér János szorgos bólogatás mellett igent mondott. Bár utólag ez sem meghatározható, hogy annyi sörmennyiség után bólogattak, vagy csak az álom vitte lefele a fejüket.
A 2010/2011-es bajnokságot követően a tettek mezejére lépve elindítottuk a klub alapítását. A 2011. július 1-én elfogadott TAO törvény alapján hamar sikerült szponzorokat találni, akiknek utólag is köszönjük a támogatást, amit minél jobb eredményekkel próbálunk meghálálni. A jogszabályban előírt határidőket maximálisan elhúzva a klubunk hivatalosan 2011. augusztus 31. napján alakult meg, mint Debreceni Sport Club Közhasznú Egyesülete. Klubunk 20 felnőtt futballistával, köztük több megyei szinten ismert felnőtt labdarógóval és 18 ifjúsági futballistával, köztük lelkes amatőr és DVSC-ben nevelkedett fiatalokkal. A klubunk hivatlos színe kék-sárga, címerében hangsúlyozva Debrecenhez fűződő hovatartozásunkat

Debreceni SC, 2013.02.18

Segítség Felhasználók által beadott adatok

2013.02.09, 21:31 diefenthal weboldalak
2012.10.26, 22:38 dudi89 színek
2012.10.26, 22:35 dudi89 cím

részletek »

full name
Loki Focisuli Debrecen Közhasznú Sportegyesület
alternative names
DSC
associated teams
address
4032 Debrecen
Karacs Ferenc út 8
Hajdú-Bihar megye
 
contact information
phone +36 (52) 535 408
fax. +36 (52) 535 408
e-mail info@lokifocisuli.hu
founded
2011
club colours
kék - sárga
league
- (megszűnt csapat)
home ground
  1. TBG Sportpálya
previous grounds
  1. DASE-pálya

    (? - ?)

name changes
  1. Debreceni Sport Club
    2011 - 2013
  2. Debreceni Sport Club - Panini
    2013 - 2014
  3. Le Petit - Debreceni Sport Club
    2014 - 2019
  4. Debreceni Sport Club
    2019 - 2022
  5. Loki Focisuli Debrecen Közhasznú Sportegyesület
    2022 -
honours list
official website
related websites
supporters' groups
segítség
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

comments

  1. avatar: magyarfutball.hu
     
  2. avatar: diefenthal
    2013.03.11, 23:01
    Szombaton elkezdődik a Hajdú-Bihar megyei labdarúgó szövetség által kiírt 2012/213-s bajnokság tavaszi szezonja. Minden foci szerető ismerősömet szívesen látunk március 16-án az AGRÁR Egyetem füves-pályáján megrendezendő DSC - Nyírmártonfalva mérkőzésre!

    Kezdési időpont: Felnőtt 15:00, Ifi: 13:00 DSC - Monostorpályi serdülő mérkőzésre. Kezdés 11:00

    Illetve várunk minden kedves nézőt a DSC - Monostorpályi serdülő mérkőzésre. Kezdés 11:00
     
  3. avatar: pancso
    2011.08.19, 14:55
    A megyei futball iránt érdeklődőknek nyilván szemet szúrt, hogy a tavalyi bajnokságokhoz képest jócskán akad változás mind a megyei első, mind pedig a másodosztályban. A megye II. Északi csoportjában például szerepel egy formáció, amelyik eddig nem is létezett.

    – Teljesen új klubot hoztunk létre egy debreceni vállalkozó segítségével – kezdett bele a részletek ismertetésébe Nagy Róbert, aki az előző idényben még a Józsai SZT.SE csapatát vezényelte, és onnan kiválva hozta létre az új klubot. – Azért volt szükség erre a lépésre, mert ahol eddig tevékenykedtünk, volt egy-két ember, aki nem állt mellettünk. Így aztán jókora segítséggel alkottuk meg a Debreceni SC-t, melyet jelenleg 22 játékos alkot, négyen jöttek velem a Józsából, a többiek között van jópár egykori rutinos NB I-es labdarúgó, illetve sok fiatal is érkezett.

    Jelenleg a DE Agrárcentrumában edzünk, és a hazai mérkőzéseinket is Debrecenben játsszuk majd. Nagy terveink vannak a jövőre, saját pályát szeretnénk építeni és egyszer talán az NB III-ban szerepelni. A felkészülésünk jól sikerült, az edzőmeccseinket egy kivétellel hoztuk, úgy érzem, esélyünk lehet a tabella első három helye közül valamelyiket megszerezni – bizakodott Nagy Róbert, az új csapat, a Debreceni Sport Club edzője.

    forrás: http://www.haon.hu/debrecen/uj-labdarugo-csapat-alakult-debrecenben/1766057