magyarfutball.hu

Bukovi Márton, (Budapest, 1904. december 10. – Budapest, 1985. február 11.) 12-szeres válogatott labdarúgó, középfedezet. Kevesen tudják, hogy az Ékszerészek II. osztályú csapatában játszott. Olaszországból jött haza 1926-ban, mert nálunk ekkor vezették be a profizmust, és itthon szerette volna kamatoztatni a képességeit. Elment tehát a Hungária útra, és ott próbajátékra jelentkezett. Feldmann Gyula edző még nem ismerte a fiatalembert. Fél órán át figyelte minden mozdulatát. Az ideges Bukovi nyilván nem azt nyújtotta, amit tudott, mégis elkeseredett, amikor Feldmann így szólt hozzá: - Menjen haza fiam. Meg kell még erősödnie. Egy év múlva jelentkezzék. Bukovi szó nélkül elment, de nem haza, hanem a szomszédba a Fradihoz. A zöld-fehérek edzője Tóth-Potya István volt. (aki mellesleg Feldmann sógora) Ő tárt karokkal fogadta. Egyenesen az irodába vitte, ahol azonnal szerződtették. Nem telt bele fél év, Feldmann is rájött a tévedésére. Befutott az élvonalba, s válogatott is lett. Középfedezet volt. Ez a poszt akkoriban a csapat gerincét jelentette. A védőjáték és a támadások szervezése, a csapatmunka irányítása egyaránt ebbe a feladatkörbe tartozott. Igazi hadvezérként tevékenykedett a pályán. Európa legképzettebb középfedezetei között tartották számon.
Bukovi edzőként is nagyot alkotott. A nagy taktikus hírében álló edző hozta be az egyetemes labdarúgásába a hátravont középcsatár posztját. Kétségtelen tény, hogy akadt egy remek főszereplő hozzá: Hidegkuti Nándor. E felállás szerint a legendás Hidegkúti Nándor a korabeli középcsatárokkal ellentétben az ellenfél kapujától a megszokottnál jóval távolabb helyezkedett el, kivonva a kapu előteréből a középhátvédet, akinek üresen hagyott helyére viszont szabadon futhatott be Puskás vagy Kocsis.
Bukovi Márton, az MTK fantasztikus tudású trénere találta fel, s vezette be a 4-2-4-es felállást, s ezt a megoldást már a válogatottnál is alkalmazták /Grosics Gyula/

Marci bácsi minden edzésre felkészült. 30-40 évvel megelőzte korát, szinte tudományos alapossággal építette fel edzéselméletét. Az edzés minden órájának, percének megvolt a tartalma. Minden gyakorlatnak, akár gimnasztika, akár erőnléti, gyorsasági, vagy állóképességet fokozó gyakorlatról volt szó, volt célja. Még rugbyt is beiktatott a játékba, hogy bátorságunkat fokozza. A magasugrást sem hagyta ki, mert az volt a véleménye, hogy a labdáért felugró játékos másként huppan le a mérkőzés közben a földre, ha az edzéseken sokat ugrik magasba. A magam részéről csak hálásan emlékezek vissza ezekre az edzésekre. Hogy ne mondjak egyebet: 100 métert abban az időben 11,8 alatt futottam. Marci bácsi emlékét, míg élek, mindig ápolni fogom! /Hidegkuti Nándor/